2024. március 28., csütörtök

„Elhamarkodott közlés”

„A püspökválasztással kapcsolatos cikkek, információk megjelentetését a különböző médiumokban elhamarkodottnak és károsnak tartjuk” – áll a szerbiai református keresztyén egyház elnökségének tegnapi közleményében.

„A folyamatot Egyházunk fogja lebonyolitani törvényeinek és szabályrendeleteinek szigorú betartásával.

Ezért a felhatalmazással nem rendelkező egyének által nyilvánosságra hozott részeredmények közlése elhamarkodott.

Minden hivatalos közlemény kiadását egyedül csak az Elnökség tehet meg, amit a folyamat lezárásával meg is fog tenni” – olvasható a közleményben.