Amikor a tavasszal Brüsszelben jártunk egy kint élő és dolgozó barátnőnknél, nem akartuk elhinni, hogy a csaknem hetven négyzetméteres lakásának rezsiköltsége nem több ötven eurónál. Ez tulajdonképpen csak az áram és a gázfogyasztást jelentette, de akárhogy számoltuk, nagyon kedvezőnek tartottuk. Hiszen az ugyan tény, hogy Belgiumban nincs extrém hideg tél, fűteni azonban mégiscsak kell. Az ott élő ember is ugyanúgy fürdik, számítógépezik, televíziót is néz néha-néha. Még ha a napjának nagyobb részét a munkahelyén is tölti – ahogyan mi itthon is ugyanezt tesszük, ha van munkahelyünk – akkor is teljesen elfogadható nyugati viszonylatban az 50–60 euró között mozgó kiadás. Főleg egy olyan országban, egy olyan fővárosban, ahol a havi átlagfizetés több mint kétezer euró. Barátnőnk elárulta, azért olyan alacsonyak az energiaköltségek, mert az országnak rengeteg felesleges energiája van, tele vannak szélerőművekkel.
Ehhez képest Szerbiában a polgárok nagy része minden fűtésidény elején, illetve már az előző évi fűtésidény végén azon kezd el sakkozni, vajon a következő évben mivel fűtsön. A legtöbb ismerősöm már minden lehetséges módot kipróbált. Eleinte fával és szénnel, majd olajradiátorokkal, majd az úgynevezett TA melegítőkkel, vagyis árammal fűtött. Aztán bevezettette a gázt, hiszen a rengeteg évi kombinálást követően megkönnyebbülésnek érezhette, hogy a fűtőtestek mindig melegek lesznek, ha otthon van, ha nincs, nem kell takarítania minden begyújtást követően, és végre egyenletesen meleg lesz a ház minden részében. Élvezni azonban a legtöbben csak egy-két hónapig élvezték a gázfűtés előnyeit, hiszen ma nagyon kevesen tudják megengedni maguknak, hogy a 20 esetleg 30 000 dináros fizetésük felét csak a fűtésszámlára költsék. Hiszen ez pont olyan, mint ha Belgiumban 1000 euró lenne fűtési idényben csak a gázszámla. Ott pedig mondjuk egy 200 négyzetméteres ház esetében is legfeljebb csak kétszáz euróba kerül a gáz és az áramköltség, együttvéve.
Szabadkán a legtöbb régi építésű tömbházban a távfűtőművek melegít a téli hónapokban. A központi fűtés éveken át az egyik legkedvezőbb fűtési módszernek bizonyult, azonban egyre többen még azt a keveset sem tudták érte kifizetni. Ma már a központi fűtés sem számít olcsónak, így nagyon sokan, 2012-ben a fűtési idényt megelőzően, 120-an kérvényezték a rendszerről való lekapcsolódást. A közvállalat próbált szigorítani a feltételeken, de az ombudsman közbelépésének köszönhetően szinte mindenkinek sikerült lekapcsolódnia a rendszerről. A legtöbbjük árammal vagy fával fűti be azóta a lakását.
Egyáltalán nem normális helyzet az, hogy minden évben azon kell törnünk a fejünket, vajon mivel fűtünk majd a következő idényben. Normális civilizációkban az ember egyszer bevezet egy rendszert – legyen az áramra, gázra működő, központi fűtési szolgáltatás vagy a kellemes, otthonos hangulatot árasztó cserépkályha – és minden évben azzal fűt. Hiszen nem számít luxusnak az, hogy az életterünket a hideg téli hónapokban 19–20 fokra felmelegítsük.
Nálunk azonban ez is hozzátartozik a mindennapokhoz, nemcsak a télhez, hanem a nyári időszakhoz is. Mi nem nyaralásra vagy telelésre gyűjtünk, hanem fára, szénre vagy a gázszámlára. Ezt is ugyanúgy végig kötéltáncoljuk, mint az összes többi nehézséget, amivel szembesít bennünket ez az ország.
A kormány legutóbbi döntése a legszegényebbeken segítene, s azoknak 120 kilowattóra áramot és 90 köbméter gázt ingyen biztosít. A számítások szerint mintegy félmillió polgárt illet majd a segítség. Azonban, ha egy kicsit is utánaszámolunk, akkor rájövünk, hogy porhintésről van szó. Hiszen az, aki szociálisan olyan nehéz körülmények között él, hogy beleesik a munkanélküli, szociális segélyre jogosult és 13 000 dinárnál többet nem keresők kategóriájában, nyilván nem is vezetette be ezer euróért a gázt az elmúlt néhány évben. A 120 kilowattóra pedig annyira kevés, hogy egy négy fős család nem tudom, hogyan tudná nem átlépni ezt a határt. Ennyi órát ugyanis elhasználunk, ha naponta egy órát sütünk, egy órát pedig a bojler melegít. Vagy két napon át bekapcsoljuk a kis légfúvásos melegítőt a fürdőszobában. És akkor még nem kapcsoltunk fel villanyégőt, nem fűtöttünk árammal – ami még mindig a legolcsóbb fűtési lehetőség –, nem néztünk tv-t, nem hallgattunk rádiót. Ezeknek az embereknek pedig egyértelműen az lenne a segítség, ha valóban egy dinárt sem kellene fizetniük.
Az idei fűtésidényből még előttünk áll bő két hónap. Az előrejelzések szerint az elkövetkező két hétben nem lesz -5 Celsius-foknál hidegebb éjszaka. Itt van még a február, amelynek végén azt jósolják, 20 százalékkal megdrágul az áram. Aztán itt a tavasz, s elkezdhetünk gondolkodni, hogy a mostani bevételeinkből biztosítani tudjuk-e jövőre is a megfelelő hőmérsékletet a szobáinkban, vagy esetleg ismét fűtési módszert változtatunk. Előbb-utóbb előkerülnek nagyszüleink dunnái.
