2024. március 28., csütörtök

A dzsungel könyve Helsinkiben

Több mint másfél évtizede sikerdarab Dés László, Geszti Péter és Békés Pál zenés játéka, A dzsungel könyve. A musicalt legközelebb a Helsinkiben működő Svéd Színház, a Svenska Teatern mutatja be Böhm György rendezésében - írja az MTI.

"A január utazásokkal teli hónap számomra, a pécsi premierem után Helsinkibe utazom A dzsungel könyve díszletterveinek elfogadására. A színház tervezője Erik Salvesen készíti a szeptemberi premier színpadképeit és Erika Turunen pedig a jelmezeit" - mondta el az MTI-nek a rendező, hozzátéve: ahogy Svédországban ügyelnek a finn kisebbség kultúrájának megőrzésére, ugyanúgy Finnországban is fontosnak tartják a svéd kisebbséggel való törődést.

A kikötőtől nem messze álló 700 személyes színház felújítását 2012-ben fejezték be. Gyönyörű a belső tere, emlékeztet az osztrák-magyar monarchia legszebb teátrumaira. 1827-ben készült el a neves német építész, Carl Ludvig Engel tervei alapján - részletezte a rendező.

"A felújítás után az itt Kristina fran Duvemala címen futó ABBA-musicallel nyílt meg. Láttam a darab egyik előadását, technikailag káprázatosan felszerelték a színházat, öröm lesz benne dolgozni" - vélte Böhm György.

A szerepeket novemberben már kiosztotta a rendező: Max Forsman lesz Balu, Patrick Henriksen alakítja Mauglit, Cecilia Paul Tunát, Niklas Akerfelt Sír Kánt, Birthe Wingren pedig Bagirát. "Január végére elkészül a svéd szöveg is, hiszen május elejétől próbálunk" - tette hozzá.

Negyedszázaddal az ősbemutató után, január 18-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter darabja, A padlás című musical kerül színre a Pécsi Nemzeti Színházban, ezt a produkciót is Böhm György rendezi. "A színház különleges főpróbát tervez 17-ére: jeltolmács közvetíti az előadást hallássérültek számára" - fűzte hozzá a rendező.