2024. március 28., csütörtök

Bábel

Ezer év után

A katolikus és az ortodox egyház közötti feszült viszony közel ezer évre vezethető vissza, hiszen 1054-ben került sor az egyházszakadásra, és a II. vatikáni zsinatig, ahova XXIII.

Egy történelmi találkozó küszöbén

A római katolikus és az ortodox (keleti) egyház közötti úgynevezett nagy egyházszakadás, más nevén skizma, 1054-ben következett be. Addig a pillanatig az egyház egy és oszthatatlan testnek számított, mindez azonban csak látszat volt, a valóságban ugyanis az ellentétek gyökerei már a Római Birodalom megtérése óta megvoltak.

A néma ökör

Aquinói Szent Tamást, az angyali doktort, a katolikus tanítók védőszentjét, domonkos rendi szerzetest, a máig megkerülhetetlen teológust és filozófust január 28-án ünnepli a Katolikus Egyház. A nyitott gondolkodású, tiszta érvrendszert kidolgozó szerzetes képes volt megteremteni a kapcsolatot a hit és a tudomány között.

„Az erő legyen veled”

Egy rendhagyó hírre lettem nemrég figyelmes, mely szerint a budapesti Szent Teréz-templomban dr. Csépányi Gábor atya a Star Wars (Csillagok háborúja) filmet hívta segítségül prédikációjában.