Belgrádi sajtóinformációk szerint február végéig tart a Demokrata Párton belüli „megtisztulás”. Ilyenkorra várható az, hogy Dragan Đilas pártelnök megszabaduljon azoktól, akik szerinte nem képesek megújulni, a pártot olyan állapotba hozni, amiben az ellenzékiség nem azt jelentené, hogy 12 év után nincsenek hatalmon, hanem valamilyen alternatívát ajánlanának fel a jelenlegi hatalommal szemben. A legutóbbi főbizottsági ülés után pedig nyugodtan kijelenthető, hogy azoktól is meg fog szabadulni, akik szembe mernek szállni vele.
Az első távozó Zoran Živković volt. Živković Új Pártja valóban új. Az egykori kormányfő újdonsült politikai szervezete még szinte csak egy virtuális valami, a világhálón toborozza az embereket, de ez az alakuló szervezet a legújabb bizonyíték arra, hogy a DP nem hogy erősödne, hanem tovább bomlik belülről. Ahogyan ezt ilyenkor illik, Živković valami újat ígér – a név kötelez, ugyebár?! – azok után, hogy szerinte Boris Tadić és Dragan Đilas egy természetellenes kompromisszumot kötöttek a pártújítás előtt, aminek hozadékaként a Demokrata Pártból nyugodtan törölni lehetne a demokrata szót. Pillanatnyilag nem is az a legfontosabb, hogy hány embert mozgat majd meg a párt, hanem az, hogy lehet, nem Živković lesz az egyetlen, aki a DP-ből kiválva új pártot alapít.
Dušan Petrović egyike azoknak, akiktől a DP jelenlegi elnöke azt követelte, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Az előző kormány mezőgazdasági minisztere ezt nem tette meg – legutóbb azt nyilatkozta, addig nem hagyja ott a demokratákat, amíg ki nem rúgják. Annak ellenére, hogy a régi, Tadić-féle vezetőséghez tartozott, mégis lehet, nem penderítik ki. Parlamenti képviselőként frakciót alakítana – mondja ő. Ha megcsinálná, akkor sem kavarna túl nagy port a parlamentben, de még a DP-nek sem okozna jelentős kárt.
A DP tisztújítása óta az előző kormány államigazgatási és önkormányzati minisztere, Milan Marković is elhagyta a pártot. Dragan Đilas felszólításának eleget téve Oliver Dulić és Snežana Malović – az előző kormány környezetvédelmi és igazságügyi miniszterei – pedig visszaadták képviselői mandátumukat, és ezt tette Mirko Cvetković volt kormányfő is.
A párton belüli viszályok ellenére, az óévet búcsúztatva olyan érzésem volt, hogy ebben az országban azoknak a politikusoknak is jó, akiknek rossz – ha Szerbiában egyáltalán le lehet olyat írni, hogy egy politikusnak rossz. A tartományi kormány vezetője, a DP egyik meghatározó embere Bojan Pajtić. Őt nézve, hallgatva volt olyan érzésem, hogy minden rendben van Vajdasággal, megkapjuk a jussunkat Belgrádtól. Dragan Đilasról sem mondhatjuk el azt, hogy rosszul érezné magát a főváros polgármestereként. Egy kicsit olyan ez, mintha még egy ideig érvényben lenne valamilyen meg nem támadási szerződés, amit a demokraták és – az országot a szocialistákkal kéz a kézben vezető – haladók kötöttek. Amíg az egyik nem sérti meg a másik fenségterületét, addig szent a béke Vajdaságban és Belgrádban.
Van viszont egy dolog, ami kapcsán csak jót tehet magának a DP azzal, ha továbbra is passzív marad, és csendben nézi végig a történteket – ez nem más mint Szerbia kulcsfontosságúnak kikiáltott problémája, az örökös Koszovó-kérdés. Addig, amíg a szocialista–haladó államférfiak és -asszonyok nyeletik le a békát a néppel, a demokraták kivárnak. Egy-két magasröptű kijelentés kivételével nem várhatunk sokkal többet tőlük.
Különben is: a demokraták még mindig elvannak saját problémájukkal, másra nincs nagyon idejük. A tisztújítás után olyan lassan alakul ki a párt új arculata, amilyen lassan reagáltak a választási vereséget követően. Az teljesen érthető, hogy 12 év hatalom után olyan problémák kerülnek felszínre, amelyekkel azelőtt nagyon jól megvoltak, ha kellett, szőnyeg alá lehetett söpörni ezt is, azt is, de hogy ennek hol, és mikor lesz vége, az még képlékeny. Amíg nem alakul ki Szerbia legnagyobb ellenzéki pártjának arculata, addig nem kell nagy ellenzéki politizálásra számítani, a haladó–szocialista koalíció és a hozzájuk csapódottak azt csinálnak az országgal, amit akarnak.
Arról nem is beszélve, hogy ha a Vučić vezette haladók a pillanatnyi népszerűségüket meglovagolva záros határidőn belül valóban kiírják a rendkívüli parlamenti választásokat, a demokraták erre sem tudnak időben és megfelelően felkészülni, reagálni.
