Lehet-e elképzelni a nyugdíjas embernek természetesebb és olcsóbb tevékenységet, ha egészségét szeretné fenntartani, a kiadós, mindennapi sétától? Aligha. Személyesen ugyan nem számolom az előírt 6000 lépést, lépésszámolóra sincs szükségem, mert a derekam időben jelzi, mikor kezdődjön a szünet. Ilyenkor, ha belenyilall, hasít, szúr, megmered, leroskadok az előre kiszemelt útszakasz egyik padjára, ha éppen az éjszakai randalírozok nem tették tönkre az ülődeszkát. Az elhasznált csigolyák jelenleg beérik 7-10 percnyi tehermentesítéssel. Meddig? Nem tudhatom.
Kettős az öröme a nyugdíjas sétálónak, ha kutyát vezethet, persze feltéve, ha összeöregedtek: ismeri az állat minden mozdulatát, s gondolataival sincs egyedül. Óhatatlan és mellesleg rejtett motiváció is a találkozás ismerőssel, baráttal, elpanaszolhatjuk egymásnak fájdalmainkat, hol és mi kapható kedvezményesen. Ritka véletlen, amikor személyemben nem ismerik fel az orvost, akinek a testi-lelki nyavalyákat is ki lehet önteni. Természetes dolog ez, ha segíthetek, nekem az öröm, társamnak vigasz. Ez is egyfajta újabb kettőség, amely szebbé varázsolja a napot. Ritka alkalom, amikor feljegyzem ezeket a beszélgetéseket, a minapi társalgás azonban, úgy tűnik, közhasznúvá válhat. Íme a jegyzet:
A zsírmentes táplálkozás élettanilag elképzelhetetlen
„Mit tegyek – kérdezett ismerősöm – évek óta magas vérnyomásban, cukorbetegségben szenvedek, koleszterinszintem is magas, sőt állítólag egy „néma” szívinfarktusom is volt. Tiltanak tőlem sokféle ételt, a disznóhústól pedig évekkel ezelőtt letiltottak, még gondolni sem szabad rá. Őszinte leszek, unom a szárnyasokat, egy sertéskarajért az életem adnám. Úgy hallottam a mangalica sertéshús néha-néha megengedett egy erősen diétázó szívbeteg számára is. Mi ebben az igazság?”
Valóban, mi az igazság? Egy mondattal nem tudok közérthető feleletet adni. Mindenekelőtt értetlenül állok a sertéshús szigorú eltiltása előtt, bármi is legyen a beteg diagnózisa. A zsírmentes táplálkozás élettanilag elképzelhetetlen. A zsiradéknak, legyen az kémiailag telített, telítetlen, avagy többszörösen telítetlen,
25-30%-ban jelen kell lennie napi táplálékunkban, húsban, tojásban, tejtermékben. Kivételt képeznek a nagyon káros transzzsírok, amikről írtam a Gyógykalauz december 7-én megjelent mellékletében. A telített zsírsavak feladata az energiatermelés, védelem a lehűléstől, a zsírban oldódó vitaminok bevitele, az egyszeresen telítetlenek az elhalt sejtek újraépítésére, míg a többszörösen telítetlenek a sejtek – jobbára az agysejtek – közötti hormonális kommunikáció fenntartására hívatottak. Kissé tovább mélyedve a részletekbe, tudjuk, a telített és telítetlen zsírok egészségünkre kedvező aránya orvostanilag 1:1–1:3-ig terjedhet, a táplálékkal bevitt koleszterin mennyisége felnőtteknél átlagosan nem haladhatja meg a napi 300 milligrammot.
Törekedjünk a mérsékletességre
Ezek az alapvető orvosi ismeretek, amelyek távolról sem zárnak ki egyetlen húsfajtát az étkezésünkből, csupán a javasolt arányok megtartására ösztönöznek, és arra figyelmeztetnek. Való igaz, a sertéshús zsírtartalma magasabb a szárnyasok, és kiemelten magasabb a vadas húsokénál, de nagyban függ az állat korától, fajtájától, különösen pedig a választott húsrészektől. Példaképpen: a sertésdagadó 10 dekagrammjában pl. 41 g zsiradék van, míg a combban csak 8,0 g. Ha tehát sovány és fiatal disznóhúst választunk, nem járhatunk rosszabbul, mint ha marha-, liba-, esetleg tyúkhúst fogyasztanánk, ha ezt mértékkel tesszük. A mérce lehet például a következő: a tyúkzsír 27, a libazsiradék 30, a sertészsír pedig 40 százalékban tartalmaz telített zsírokat. Nem kell nagy matematikai tudás, ha be akarjuk tartani a javasolt arányokat: nagyjából 25%-kal legyen kevesebb a fogyasztandó sovány disznóhús a szárnyas húsokénál. Összességében tehát – ismétlem – a disznóhús nincs kitiltva étkezési listáról, a zsírsavak pedig bármely alakban legyenek is, nélkülözhetetlenek szerveink számára. Vannak megkerülhetetlen szabályok: tekintettel a koleszterin-bevitelre, ne lépjük át a naponkénti 8 dkg mennyiséget, azaz a 160 kcal értéket. A magyar gasztronómiának elengedhetetlen alapanyaga a sertéshús, valószínűleg még a honfoglalás korából. Törekedjünk a múlt értékeit megőrizni, ha kell, korunk követelményeihez nemesítve. A kiegyensúlyozott, változatos, rendszeres étkezés alfája és ómegája a modern táplálkozástudománynak. Ügyelni kell a felesleges zsiradék eltávolítására, a mérsékletességre és a konyhatechnológiára (alufóliában való sütés/párolás, teflonedény, kukta), s akkor egy sovány sertéskaraj nem ronthat betegségünkön.
A mangalica-kérdés? Erre is kitérek hamarosan.
