2024. március 28., csütörtök
KORTÁRS MŰVÉSZETI SPEKTRUM

Újra hódit a vinillemez

Évről évre egyre több „hagyományos”, azaz vinillemez talál gazdára világszerte. A fekete korongok eladási mutatói immár ötödik éve töretlenül ívelnek fölfelé.

A mintegy 14 000 lemezbolt adataival rendelkező SoundScan ügynökség kimutatása szerint 2012-ben 4,55 millió vinilt vettek meg, ami 18 százalékos növekedést jelent a 2011-es adatokhoz képest. További érdekesség, hogy az eladott lemezek 67 százaléka független produkcióban készült, és 76 százaléka rockzenei album.

A legkelendőbb vinil a White Stripes együttes frontemberének, Jack White-nak a Blunderbuss című albuma volt, amelyet 34 000 példányban sikerült értékesíteni. Ezzel maga mögé utasította a Beatles Abbey Road című klasszikusát, amely az előző három évben vezette az eladási listákat.

A vinillemezek több mint hatvan éve vannak forgalomban, és a legidőállóbb hanghordozóknak bizonyultak.

A SZÍNHÁZI SZAKMA VÉDELMÉRE ALAKULT EGYESÜLET

A színházi szakma védelmét, erkölcsi jobbítását tekinti feladatának a jelenleg tíztagú Jelen-lét Színházi Egyesület, amelynek alakuló ülését a múlt héten tartották Budapesten.

A szervezetet tíz színész, rendező, egykori színházigazgató – Verebes István, Márton András, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós – alapította. Az egyesület célja a többi között, hogy a jövőben nyilvános állásfoglalásokkal reagáljon a színházi „céhet” érintő vitatható döntésekre és a társulatok sorsát befolyásoló, a szakmát megosztó történésekre.

SZÍNHÁZCSINÁLÓK – ÚJ SOROZAT INDUL A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN

Színházcsinálók címmel új sorozat indul februárban a Katona József Színházban, amelynek keretében elismert színházi alkotókkal rendeznek beszélgetéseket a szakma helyzetéről.

A Katona József Színház és a Krétakör szervezésében induló sorozat első beszélgetésére február 16-án várják a közönséget. A Színházcsinálók estjein elismert alkotók, művészek osztják meg gondolataikat a hazai színház jelenéről és jövőjéről – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A beszélgetések moderátora Schilling Árpád rendező, a Krétakör vezetője. A sorozatot Székely Gábor és Zsámbéki Gábor rendező nyitja február 16-án. Március 2-án Fodor Tamás és Jeles András, majd Kovalik Balázs, Mohácsi János, Zsótér Sándor, Bodó Viktor, Mundruczó Kornél és Pintér Béla rendező lesz a sorozat vendége.