2024. április 19., péntek
DAKAR-RALI 2013

Ma rajtol a flúgos verseny

Ha a Dakar-ralira eddig azt mondták, hogy csak a félbolondok indulnak el rajta, a ma startoló 35. verseny után ez a vélemény csak erősödni fog, mert nyilván az eddigi legnehezebb terepralira készült a mintegy 500 versenyző, akik az első nap 263 km-t tesznek meg, de ebből csak 13 km a mért szakasz, tehát az igazi küzdelem holnaptól várható.

Az idei Dakar-rali Peruból indul, s hogy a dél-amerikai országnak milyen fontos bemutatkozási lehetősége adódott, azt tükrözi az a tény is, hogy a napokban a táborban járt Ollanta Humala perui köztársasági elnök, aki amellett, hogy hangsúlyozta, az országában áthaladó karaván hét napja milyen fontos a számukra, ki is próbált néhány járművet, közte a tavalyi győztes Stéphane Peterhansel Minijét (az elnök 51 éves, volt katonatiszt, és a motorossportok megszállottja).

Sajtótájékoztatót tartott a Dakar főnöke, Etienne Lavigne. Ő idén is hangsúlyozta, hogy semmilyen környezeti kárt nem szeretnének maguk után hagyni, s külön kitért a régészeti és őslénytani vonalra, hiszen e téren Peru számít az egyik leggazdagabb (feltáratlan) lelőhelynek. Lavigne elmondta, a már tavaly látott óvintézkedések mellett idén 200 önkéntest is alkalmaztak, akik a lakosság (értsd: közönség) felvilágosítását vállalták e téren.

Ezek a közjátékok azonban nem bontották meg túlságosan a versenyzők lázas készülődését (a nevezési lista szerint 53 országból 161 autó, 196 motor, 75 kamion és 40 quad vág neki a távnak, a kisegítő személyzettel együtt pedig közel 1700 a résztvevők száma), akik a több mint 8000 kilométeres kihívásra készülnek. Az autósok távja a leghosszabb: 8574 km, a leghosszabb szakasz a Tucumán és Córdoba közötti 852 kilométer, amelyből 593 km a szelektív szakasz hossza. Nem kell azonban azt gondolni, hogy ez a rész lesz a legkeményebb: a szakemberek szerint a pokol az a 240 kilométeres szelektív lesz, amely végig a dűnék között vezet majd. Ezekről a homokhegyekről mesélt sokszor Saghmeister Gábor szabadkai versenyzőnk is, aki idén hatodszor vágott neki a versenynek, de Peruban nem járt még, mert tavaly idő előtt feladásra kényszerült. Két keréken egyébként Saghmeister lesz az egyetlen magyar a versenyen, négy keréken viszont többen is rajthoz állnak Magyarországról, így az Opel Mokkával Szalay Balázs (segítő MAN-kamionját ezúttal is Darázsi Zsolt vezeti), a Toyota Landcruiserrel Sebestyén Sándor, akit egy ugyanilyen kocsival Pócsik László követ, s navigátorként ott lesz a kétszeres magyar bajnok Horn Albert is, aki az orosz Andrej Cserednyikovnak segít majd a G-Force Protóban. És néhány szót a kevésbé emlegetett quadosokról és kamionosokról: a quadosoknál a Patronelli fivérek közül ezúttal csak Marcos indul, s legfőbb vetélytársa a szintén argentin Tomás Maffei és a lengyel Łukasz Łaskawiec lehet, egyaránt Yamahán. A kamionosoknál a holland Gerard De Rooy nyert tavaly az Ivecóval, a legfőbb kihívója pedig a Kamaz lesz, amelynek első számú pilótája Eduard Nikolaev.

Az eseményről napi rendszerességgel külön műsorban számol be a Szerbiai RTV, az RTL Klub és az Eurosport. A befutó január 20-án a chilei Santiagóban lesz.


A 2013-as Dakar-rali útvonala

1. szakasz: Lima–Pisco – össztáv: 263 km, ebből a szelektív szakasz: 13 km

2. szakasz: Pisco–Pisco – össztáv: 327 km, ebből a szelektív szakasz: 242 km

3. szakasz: Pisco–Nazca – össztáv: 343 km, ebből a szelektív szakasz: 243 km

4. szakasz: Nazca–Arequipa – össztáv: 718 km, ebből a szelektív szakasz: 289 km

5. szakasz: Arequipa–Arica – össztáv: 509 km (motorosoknak: 411 km), ebből a szelektív szakasz: 172 km (motorosoknak: 136 km)

6. szakasz: Arica–Calama – össztáv: 767 km, ebből a szelektív szakasz: 313 km

7. szakasz: Calama–Salta – össztáv: 806 km (kamionosoknak, autósoknak: 754 km), ebből a szelektív szakasz: 220 km

8. szakasz: Salta–Tucumán – össztáv: 849 km (motorosoknak: 738 km, kamionosoknak: 548 km), ebből a szelektív szakasz: 470 km (motorosoknak: 491 km, kamionosoknak: 155 km)

9. szakasz: Tucumán–Córdoba – össztáv: 852 km (kamionosoknak: 699 km), ebből a szelektív szakasz: 593 km (kamionosoknak: 293 km)

10. szakasz: Córdoba–La Rioja – össztáv: 632 km (motorosoknak: 636 km), ebből a szelektív szakasz: 353 km (motorosoknak. 357 km)

11. szakasz: La Rioja–Fiambalá – össztáv: 715 km, ebből a szelektív szakasz: 319 km

12. szakasz: Fiambalá–Copiapó – össztáv: 715 km, ebből a szelektív szakasz: 319 km

13. szakasz: Copiapó–La Serena – össztáv: 735 km, ebből a szelektív szakasz: 441 km

14. szakasz: La Serena–Santiago – össztáv: 630 km, ebből a szelektív szakasz: 128 km