2024. április 20., szombat

Tőkés: Legyen 2013 az autonómia éve!

Legyen 2013 az autonómia éve a magyar nemzeti közösség számára! – javasolta Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőivel közösen tartott pénteki nagyváradi sajtóértekezletén.

Az autonómia évében a kezdeményezők a működő európai autonómiák bemutatását, a közösségi önrendelkezés és föderális államberendezkedés népszerűsítését szolgáló akciókat akarnak szervezni Romániában és az egész Kárpát-medencében. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke bejelentette, hogy egyik első megmozdulásukat március 10-én, a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen szervezik. Hozzátette, hogy pártja 2013-ban a szervezet- és közösségépítésre összpontosít. Mint mondta, az EMNP tisztújító országos gyűlését áprilisban rendezik meg.

Tőkés László bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőit, akik szerinte közösségi felhatalmazás nélkül kötöttek paktumot a Szociálliberális Szövetséggel (USL), és ennek eltitkolásával megtévesztették a magyar választókat. Az EP-képviselő szerint hamis az a legitimáció, amely a választók megtévesztésén alapul. Tőkés botrányosnak nevezte azt, hogy az RMDSZ „úgy tetszelgett októberben az Európai Néppárt bukaresti kongresszusának társházigazdai szerepében”, hogy néhány héttel előtte a szociáldemokratákkal kötött titkos paktumot a közös kormányzásról.

Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke szerint az RMDSZ átlépte ugyan a parlamenti küszöböt, de a magyarság képviseletéhez szükséges erkölcsi küszöböt nem. „A titkos paktumpolitika jegyében világossá válik a Magyar Polgári Párt (MPP) átállása is, és azt kérjük, hogy hozzák nyilvánosságra az RMDSZ és az MPP közötti titkos paktumot is. Ahogy az RMDSZ becsapta választóit és helyi vezetőit, ugyanúgy az MPP is becsapta híveit” – mondta Szilágyi arra utalva, hogy a választásokon nem induló MPP az RMDSZ-jelöltek támogatására biztatta szimpatizánsait.

Az EMNP vezetői arra gyanakszanak, hogy az RMDSZ–USL megállapodás csütörtökön nyilvánosságra hozott szövege a valódi paktum kozmetikázott változata, ezért továbbra is követelik a teljes szöveg és az esetleges titkos mellékletek közzétételét.

Az RMDSZ vezetői október elsején írtak alá a szándéknyilatkozatot az USL-lel arról, hogy a decemberi választásokat követően közösen alakítanak kormányt, de a parlamenti mandátumok kétharmadát megszerző USL mégsem vette be az RMDSZ-t a kormányba. A nyilvánosság előtt először Crin Antonescu, az USL társelnöke beszélt a megállapodásról, majd Kelemen Hunor december 19-én az MTI-nek megerősítette a dokumentum létezését. A megállapodás szövegét az RMDSZ csütörtökön hozta nyilvánosságra.