2024. április 19., péntek

Bankkormányzó: Idén legfeljebb 5,5 százalékos lesz az infláció

Jorgovanka Tabaković szerint stabil az ország monetáris helyzete

Jóval kisebb éves inflációra számít 2013-ban Jorgovanka Tabaković a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója a tavalyi 13 százalékostól. Elvárásai szerint az idei inflációs ráta nem haladja meg az 5,5 százalékot.

A bankkormányzó szerint a monetáris stabilitás legjobb mutatója az euró stabil árfolyama augusztustól napjainkig.

„Ez 113 dinár körül alakul, mindvégig, komolyabb ingadozások nélkül, és ami a legfontosabb, az SZNB devizatartalékainak fogyasztása nélkül, ugyanis a jegybank csak egyszer avatkozott be a devizapiacon, amióta én irányítom, ekkor ötmillió eurót vásárolt” nyilatkozta Tabaković az RTV Pinknek.

Értékelése szerint a tavalyi infláció akkor volt a legnagyobb, amikor megugrott a nyers hús ára.

„Nem volt behozatal, a mezőgazdasági termények árai pedig nem ösztönözték az állattenyésztőket, sem a sertéstartást, ami árnövekedést okozott, ezek a magasabb árak pedig gerjesztették az inflációt, amely egy pillanatban a 12,9 százalékot is elérte” – magyarázta.

Tabaković kiemelte, hogy az inflációra ugyan hatással volt az európai recesszió és az energiaforrások világpiaci árának növekedése is, de legfőképp a túlméretezett hazai fogyasztás a választási év miatt.

Bejelentette, hogy az ortodox karácsony után egy munkacsoport alakul, amely 10 napon belül tesz javaslatot, hogyan oldják meg a svájci frankban eladósodott lakosság problémáit.

„Fény derül rá, mindenki elvégezte-e a munka rá eső részét, amikor a lakosságnak svájci frank alapú hiteleket kínáltak fel, de senki se magyarázta el hogy az alacsonyabb irányadó kamatláb azt jelenti, hogy ezek a hitelek hónapról hónapra drágábban lesznek az euró alapú kölcsönöktől – magyarázta.