Az elmúlt egy évtized alatt legalább 4600 nagybecskereki dolgozó nem kapta meg elmaradt fizetését, miután vállalata csődbe jutott, a gyár eladott vagyonából pedig nem maradt az elmaradt bérek törlesztésére. Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont arra kötelezte a szerb államot, hogy fizesse ki a többségi tulajdonában levő, csődbe jutott vállalatok dolgozóinak elmaradt juttatásait. A strasbourgi döntés felébresztette a reményt a megélhetési lehetőség nélkül maradt dolgozókban, hogy ha késve is, de némileg kártalanítják őket. Az érintetteknek a Privatizációs Ügynökséghez kell benyújtani a kereseteiket.
A szükséges dokumentumok begyűjtése közben pedig felmerült annak gyanúja, hogy az elmúlt egy évtized alatt sem az igazságszolgáltatás, sem a dolgozókat képviselő ügyvédek nem voltak feladatuk magaslatán.
– A hazai bíróságok előtt évekig elhúzódtak a dolgozók követelései nyomán indított perek, ahelyett, hogy néhány hónap alatt lebonyolódtak volna. Hogy ezt mennyire elbonyolították, az a napokban derült ki, amikor a dolgozók próbálják begyűjteni a dokumentációt. A szükséges dokumentumok között van a csődről szóló ítélet, illetve a csődeljárás folyamán elismert követelések bizonylata. Ezeket viszont esetenként nem kapják meg a dolgozók az ügyvédeiktől. Emiatt azt latolgatjuk, hogy bűnvádi feljelentést teszünk egyes ügyvédek ellen. Azt gyanítjuk ugyanis, hogy esetleg felvették a pénzt, de nem adták oda a dolgozóknak, akiket képviseltek – mondja Ranko Hrnjaz, a Szerbiai Munkanélküliek Független Egyesületének elnöke.
A dolgozók legtöbb esetben csak a felhatalmazást kapták vissza az ügyvédeiktől, amellyel azok úgy bánhattak, ahogy akartak, hiszen az érintettek többsége nem jártas a jogi ügyekben.
Elsőként a százéves nagybecskereki cukorgyár 192 dolgozója nyújtotta be keresetét az államhoz, akiknek 39 fizetéssel maradtak adósak. A csődeljárás után kiderült, hogy a 400 millió dinár jár(na) nekik, de ennek eddig alig három százalékát kapták el. A mai napig nem értik, hogy miért kellett mindössze 4,3 millió euróért eladni a gyár 26 hektárnyi telkét a város ipari övezetében, méghozzá úgy, hogy az ne fussa ki a dolgozók elmaradt bérének a térítését sem.
A hatvanszázalékos állami tulajdonban levő cukorgyár dolgozóinak a többsége ötven éven felüliként maradt munka nélkül, és az elmúlt néhány év alatt nem talált új munkahelyet. Egyesek akár milliomosoknak is mondhatják magukat (papíron), mint Ivan Kaurić, akinek 1,4 millió dinárral tartozik a gyár. De az is tény, hogy sokuknak a közműtartozás elvinné a remélt pénz nagyobb részét. A dolgozók többsége azonban a strasbourgi döntés után mégis bízik abban, hogy ha késve is, de megkapják elmaradt járandóságukat.
