2024. április 19., péntek
ÓBECSE

Gyógyfürdő újratöltve

A Szerbia és Magyarország közelmúltban megtartott gazdasági vegyes bizottságának budapesti ülésén megállapodás született arról, hogy a két állam együttműködési tervei között stratégiai fontosságúként szerepel az óbecsei gyógyfürdő megépítése is. Az önkormányzat tervei szerint rövidesen megjelenik a megvalósíthatósági és üzleti terv kidolgozására irányuló nemzetközi közbeszerzési pályázat, elkészültük után pedig újra kiírják a beruházási pályázatot.

Mint ismeretes, a korábbi önkormányzat és a közbeszerzési pályázatra egyedüliként ajánlatot benyújtó budapesti Aquaprofit Zrt. között végül nem került aláírásra az előkészített szerződés, és a magyarországi cég elállt befektetési szándékától. Indoklása szerint a magyar kormány – együttműködési nyilatkozatban vállalt, de meg nem valósuló – anyagi támogatása nélkül nem áll módjában megkezdeni a beruházást.