2024. március 29., péntek

A rászorulók szolgálatában

Megkezdte működését a népkonyha Topolya községben – Jelenleg is folyamatos az érdeklődés, az igénylés – A héten használtruha-osztást is szerveznek a topolyai elosztóhelyeken

December elején megkezdte működését a népkonyha Topolya községben.   Hetente négyszer, csaknem hétszáz adag meleg egytálétel kerül kiosztásra a szociálisan hátrányos helyzetű igénylők részére. A népkonyha a szociális alapellátások közé tartozik. Jótékonysági kezdeményezésre, humanitárius irányelvek alkalmazásával, hatósági támogatással működnek, társadalmi úton tartják fenn őket. Jóvoltukból megelőzésre kerülnek vagy enyhítődnek a szegénységből következő szenvedések. Létrehozásuk és működtetésük a közegészségügynek is fontos szolgálatot tesz, emellett pedig az istápolt szegény sorsúakat sem mentik fel az önfenntartás kötelezettségi, feladatai alól. Topolya községben, a helyi Vöröskereszt jóvoltából húsz éve gyakorlat, hogy az év leghidegebb időszakában, december első napjaitól április végéig a népkonyhai szolgáltatáson keresztül napi egyszeri meleg, egyfogásos ételtindokolt esetben száraz ételekből álló csomagotbiztosít azoknak a szociálisan rászorulóknak, akik azt önmaguk és eltartottjaik részére, átmenetileg vagy tartósan más módon nem, vagy csak komoly nehézségek árán képesek biztosítani.

A rászorulók köre az évek előrehaladtával nem csökken, hanem növekszik, ezért nem kétséges, hogy a népkonyha működése szükségszerű – fogalmaztak meg egyöntetű véleményt Kospenda József, a topolyai Vöröskereszt közgyűlésének elnöke és kollégája, Lestár Tibor, a topolyai Vöröskereszt titkára.

– December 4-én kezdtük meg az idei évadban a népkonyhai szolgáltatásunk beindítását, nyolcvan önkéntesünk bevonásával. Említésre méltó, szerintem egyedülálló az ország Vöröskereszt szervezetei viszonylatában, hogy nálunk a népkonyhai, ingyenes szolgáltatást húsz éve ilyen nagyszámú önkéntes csapat bevonásával tudjuk megvalósítani. Nekik, önzetlen segítségnyújtásukért cserébe, júniusban, amikor már nem működik a népkonyha, Apatinba, a Junaković fürdőbe szervezünk egy egynapos jutalomkirándulást – foglalta össze Kospenda József. Lestár Tibor titkár, a népkonyha működésének irányítója friss tapasztalatairól nyilatkozott:

– 650 adag étel osztását terveztük a kezdeti időszakban megvalósítani a községben, de már az első napok tapasztalatai azt mutatták, hogy ez nem elegendő. Egyelőre csaknem hétszáz adag meleg egytálétel kerül kiosztásra a népkonyhai szolgáltatásra jogosult községbeli polgárok között, heti négy alkalommal: keddenként, szerdánként, csütörtökönként és péntekenként, 7.30-tól 12.30-ig. Hetente kétszer, kedden és csütörtökön Kishegyesre is szállítunk kétszáz adag élelmet. Topolya községen belül 14 helyi közösségbe szállítunk: Zobnaticára, Karađorđevóra, Bácskossuthfalvára, Pacsérra, Krivajára, Cserepesre (Bački Sokolac), Bajsára, Pannóniára, Zentagunarasra, Njegoševóra, Mićunovóra, Gunarasra és Pobedára, valamint Topolyára. A városon belül két elosztóhely is működik: a Vásártéri és az Új otthonban. Zentagunarason és Bácskossuthfalván a helyi iskolákban húsz, valamint hatvanöt szegény sorsú kisgyermek napi étkeztetéséhez is hozzájárulunk szolgáltatásunkkal. Egyelőre minden osztási napon meleg ételt biztosítunk a rászorulóknak, akik az idei évadban a katolikus és a pravoszláv egyházi, valamint az állami ünnepek hetében fognak majd száraz ételekből álló csomagot kapni. A népkonyha működéséhez szükséges anyagi fedezetet mindenekelőtt a topolyai önkormányzat biztosítja éves költségvetéséből. Az idei évadban 1 600 000 dinárt különítettek el erre a célra, a tíz alapélelmiszert pedig folyamatosan az országos Vöröskereszt szervezeten keresztül az árutartalékokból biztosítja a kormány. Mostanáig csak egy alkalommal nem tudtunk osztási napon étellel szolgálni az igénylőknek, mégpedig december 11-én, kedden, ugyanis az elmúlt hétvégi erős havazás elzárta előttünk a raktárainkhoz vehető utat. A szerdai nap már ismét főtt a szükséges mennyiségű étel a négy kazánunkban – mondta  Lestár.

Milyen mércék alapján határozták meg, ki jogosult az ingyen ebédre?
– A szociális védelmi központ munkatársai, a nyugdíjas-egyesület képviselői és az önkormányzat szociális ügyekkel megbízott tanácsnoka által összeállított listát a  Vöröskereszt terepi aktivistái segítségével dogozzák ki, majd juttatják el az egyes helyi közösségek illetékeseihez, ugyanis ők azok, akik a legjobban fel tudják térképezni a környezetükben élők helyzetét, tényleges szükségleteit. A napokban a népkonyha működési időszakának első tapasztalatait összegezzük, majd ezt követően várható, hogy az eddigi tapasztalatainknak és az újabb igénylők részéről folyamatosan érkező kérvényeknek a figyelembe vételével, módosítsuk az ingyenkonyhára jogosultak listáját. Kapacitásaink sajnos végesek. Ha hétszáz fölé emelkedne a kiosztásra kerülő adagok száma, félő, hogy április vége előtt be kellene zárni a népkonyhát....

Családias környezetben, könnyen megközelíthető helyen működnek Topolyán az elosztóhelyek. A topolyai Új otthonban működtetett ingyenkonyhát felkeresve, érkezésünkkor arról győződünk meg, hogy a kölcsönös megbecsülés és tisztelet hangja érvényesül az önkéntes ételosztók és az ingyenkonyhára siető rászorulók közötti rövid párbeszédekben. Németh Éva nyugdíjas nyolcadmagával, 1993 óta lát el évről évre önkéntes feladatokat az Új otthonban működő ingyenkonyhán. Szemmel láthatóan még ennyi éves tapasztalattal a birtokában is élvezi a humanitárius munkát, szaloncukrot oszt a legkisebbeknek, vált néhány kedves szót az idősekkel is. Miközben naponta hetvenhat adag ételt kioszt a rászorulóknak, szívesen, szeretettel elegyedik szóba is velük. Többek között a nyolcvanötödik életévébe lépett Holló Margittal is, aki most már meleg ételért és kedves szóért érkezik a konyhára, ahol maga is több mint tizenöt évig önkéntesként vett részt az ételosztásban.

– Negyvenhárom éves vagyok. Amióta munkaképtelennek nyilvánítottak, egyedüli fő élelmi forrásom a népkonyhai étel, amiért rendkívül hálás vagyok, és amely minőségével elégedett vagyok. Alkalmi munkákból tengődöm, hárman élünk egy háztartásban, testvéreimmel közösen lakom. Hála istennek, annak idején nem nősültem meg, nem is tudnék gondoskodni a családomról. Amikor szünetel a népkonyhai szolgáltatás, rokonok, jóakarók segítenek ki bennünket élelemmel – osztja meg velünk a topolyai Vízinger Zsolt.                                                              

A helybéli Szabados Károly tíz évvel idősebb Zsoltnál, ő negyedik éve, hogy  szerepel a népkonyhai szolgáltatásban részesülők listáján. Ortopédiai műtéteken esett át mielőtt munkanélkülivé lett. Huzamosabb ideje él már állami segélyből, alkalmi munkákból: telente havat hány, fát aprít, szenet hord. A katolikus egyház körüli teendőkből is folyamatosan kiveszi a részét, és érdeklődésünkre nem győzi hangsúlyozni: hálás a segítő kezekért, a gondoskodásért.

A topolyai Siska Mária egyedülálló anyaként két gyermeket nevel, házbérben él családjával.

– Szociális segélyen élek, emellett a kisebbik gyermekem után családi pótlékot kapok. Sajnos házbérben lakunk, így nagyon sokat jelent, hogy a népkonyhai étel  jóvoltából kevesebbet kell költenünk élelmiszerre. A házbér és a rezsiköltségek kifizetése önmagában is komoly megterhelést jelent. Nagyon elégedett vagyok az itt kapott élelemmel, örülök neki és köszönöm a lehetőséget.

– A népkonyhán biztosított meleg egytálétel mellett tud-e otthon is főzni a családnak? Jut-e élelemre az itt kapottakon kívül? – tesszük fel a kérdést az anyukának.

– Gondoskodom arról, hogy mindennap legyen meleg étel az asztalunkon. Általában hetente kétszer főzök, több napra előre készítek ételt, ugyanis a tűzrevalóm is kevés, ezáltal is takarékoskodom vele.