A távozó év végét tömegtüntetések jellemezték Szlovéniában. A felvonulók a hatalmat bitorló, az államot kifosztó és a fiatal nemzedékeket létbizonytalanságba taszító politikai elitek ellen tiltakoztak. Forrong az ország. Számos városban nem lankadnak a helyi és az állami hatalmasságok elleni tiltakozások, a hatalom pedig túlzott erőszakkal, gumibottal, könnyfakasztó gránátokkal és vízágyúkkal válaszol. December 21-én ún. „általános népfelkelést”, vagyis a városok többségében egyidejű tüntetéseket tartottak.
Mariborban, ahol mintegy két hónappal ezelőtt elkezdődtek a tiltakozások, első pillantásra egy bizarr lépés váltotta ki az elégedetlenség kitörését: Franc Kangler polgármester, egy tipikus helyi seriff, akinek a regnálását korrupció, nepotizmus és számos botrány fémjelzi, harminc-egynéhány radart állíttatott fel a városban és már az első napon mintegy 15 000 esetben bírságoltak meg gépjárművezetőket sebességtúllépés címén. Ez a szám egyébként egy félévi átlagnak felel meg. A felháborodott polgárok felgyújtottak néhány radart, majd pedig, a kialakuló első nagyobb tüntetés során a felvonulók Kangler lemondását követelték, kövekkel dobálták meg a városházát, a rendőrség pedig brutálisan rájuk támadt, több tucat ember megsérült, sokakat őrizetbe vettek, és egyeseket még mindig nem bocsátottak szabadon.
A maribori események Szlovénia-szerte hasonló tiltakozási hullámot indítottak el. A felvonulók a korrumpált helyi hatalom ellen tiltakoztak és távozásra szólították fel a helyi tisztségviselőket. Az már azonban jóval kevésbé világos, hogy kinek kellene a helyükbe lépni. Ljubljanában a tiltakozás forgatókönyve valamelyest másmilyen volt. A városháza előtt eddig mindössze száz-egynéhány ember tüntetett, és követelte Zoran Janković népszerű polgármester távozását, miközben a parlament előtti első nagyobb tüntetésen több mint 15 000 ember gyűlt össze, és ők már a kormányt és Janez Janša miniszterelnököt vették célba. A kormányt, a korrumpált elitet és a rablókapitalizmust megcélzó, kemény hangú transzparensekkel felvonulók tüntetése békésen indult, de aztán valahonnan botokkal, petárdákkal és gránitkőkockákkal, szélsőjobboldali jelszavakat hirdető transzparensekkel felfegyverzett, közel száz álarcos tüntető bukkant fel, akik igen szervezetten utat törtek maguknak a tömegben és a parlament előtt megütköztek a rendőrökkel. A tévéfelvételek tanúsága szerint a rendőrség semmit sem tett a titokzatos támadók elszigetelésére és őrizetbe vételére, hanem beszorította őket a békés felvonulók közé, majd rátámadt a tömegre. Itt is könnyfakasztó gránátokat vetettek be, működtek a gumibotok és a vízágyúk.
Másnap Janez Janša miniszterelnök Brüsszelből úgy kommentálta az eseményeket, hogy a bal- és jobboldali szélsőségesek egyaránt visszaéltek a tüntetésekkel. Mivel a kormányfőn kívül senki sem látott baloldali szélsőségeseket a tüntetéseken, nyilvánvaló, hogy az események sajátságos minősítéséről van szó, aminek igazolni kellene a kormány további megtorló lépéseit. Szlovéniában azonban növekvőben van a jobboldali szélsőségesség, a neonácizmus. Köztudott, hogy az illegális szélsőjobboldali szervezetek egyes tagjai egyidejűleg Janša kormányzó Szlovén Demokrata Pártjának (SDS) is a tagjai. Azt is tudni, hogy a hadsereg és a rendőrség egyes körei nem immúnisak a szélsőjobboldali ideológiával szemben. Mi több, a hadsereg egyes tagjai – igaz, szabadidejükben – szélsőjobboldaliak katonai kiképzését irányították. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a tüntetések előtti napon a kormányfő sürgős találkozót tartott a védelmi és a belügyminiszterrel, valamint a vezérkari főnökkel, akkor gyanítható, hogy a kormányzó SDS valamilyen módon megpróbálta eszközként felhasználni a tüntetéseket.
A szlovéniai tiltakozók összetétele meglehetősen heterogén. A felvonulók között vannak kiábrándult, munkát kereső fiatalok (a munkanélküliség több mint 25 százalékos), az egykoron más köztársaságokban és a néhai közös ország szövetségi szerveiben dolgozó nyugdíjasok, akiknek juttatásait az állam állandóan zsugorítja, aztán a kormányzó elit értelmiségellenessége és primitivizmusa miatt elkeseredett értelmiségiek, továbbá pedagógusok, egészségügyi dolgozók, akik a gyerekeket és betegeket sújtó takarékosság láttán háborognak, s természetesen az újkapitalisták mohóságának és féktelen spekulációinak kitett munkanélküliek. A tiltakozások az utóbbi húsz évben pedig az államot elrabló és kifosztó, a számlát Brüsszelen keresztül a népnek benyújtó kormányzó elit, a kormánykoalíció és ugyanúgy az ellenzék ellen is irányulnak. A transzparensek tanúsága szerint Szlovénia az utóbbi húsz évben téves úton járt, és ezért valakinek felelnie kell. Senki nem emlegeti a szocializmust és az önigazgatást, de a követelésekből kitűnik, hogy tüntetők szerint az akkori szociális, mi több politikai rendszerbeli megoldások felülmúlták a jelenlegieket. Naponta születnek újabbnál újabb civil kezdeményezések, az internet pedig – akárcsak egy évvel korábban az arab világban – a kommunikálás és a mozgósítás fő eszköze. A hatalom zavartan reagál, túlzott erőszakot vesz igénybe, követeli a tiltakozó megmozdulások vezetőinek azonosítását és felelősségre vonását. Egyelőre nem tudni kik is irányítják a tiltakozásokat, valószínűleg csak ezután emelkednek ki a vezéregyéniségek. Az „igazi” politikusok arra szólítanak fel, egyelőre eredménytelenül, hogy az elégedetlenkedők alakítsanak pártot, amivel alkudozni szeretnének. Mindenesetre a tiltakozóknak hamarosan átlátható programmal kell előrukkolniuk, hogy világossá tegyék, ne csak azt, hogy ki és mi ellen tiltakoznak, hanem azt is, hogy mit kínálnak fel alternatívaként.
