2024. április 20., szombat

Sport

Egyértelmű erőviszonyok?

Ma este kezdetét veszi a tengerentúli elitliga rájátszása, amely mintegy két hónap múlva döntést hoz az ügyben, hogy melyik csapat ülhet fel a trónra. Az erőviszonyok latolgatásakor elsőként azt érdemes leszögezni, hogy beigazolódtak azok az előzetes elvárások, amelyek szerint – az évtizedes tendenciához igazodva – idén is a nyugati főcsoport gárdái képviselnek összességében nagyobb játékerőt, míg keletről lényegesen kevesebb csapattal kell, illetve érdemes komolyan számolni a végső sikert illetően.

A sérülés a múlté, jöhet Párizs!

Világos Adriana az idény előtt Dohában készült, majd a márciusi portugáliai dobó-Európa-kupára Tenerifén „hangolódott”. A kishegyesi gerelyhajítónak remekül sikerült a felkészülés, Leiriában 61,17 méterrel és ezüstéremmel nyitott, majd április elején Mitrovicán a szerb dobókupán ezt túlszárnyalva, 62,96-tal zárt az élen.
A két sérült vezér: Embiid már a playoffban, Butlernek még nyernie kell egy meccset (Fotó: Beta/AP)

Embiidék a Gardenben

Az NBA keleti főcsoportjában is lejátszották a rájátszás utolsó két pozíciójáért zajló playintorna 1. fordulóját, és Philadelphiában megkapta ellenfelét a második New York.
Egyre valószínűtlenebb, hogy Hosszú Katinka kijut Párizsba (Fotó: MTI)

Negyvenegy magyar Belgrádban

Sós Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerdán nyilvánosságra hozta a júniusi belgrádi Európa-bajnokságra utazó keretét. A medencés csapatban 15 férfi és 18 női úszó kapott helyet.
A két nagy stratéga közül ezúttal Carlo Ancelotti vitte el a pálmát (Fotó: Beta/AP)

Az idegek harca

Nagy érdeklődés előzte meg a Manchester City–Real Madrid BL-negyeddöntő visszavágóját. A vendégek, tanulván a tavalyi katasztrofális vereségből, idén sokkal jobban megszervezték védekezésüket, a ké...
pexels.com

Pénteki sportajánló

AUTÓSPORT 9.30, M4 Sport, Sportklub 1: Formula–1, Kínai Nagydíj, sprintidőmérő.