„Ehhh… szomszédom se tanult jó modort... értem én, hogy beragadt a lift, de könyörgöm, ilyesmi miatt dörömbölni hajnali fél háromkor... pofátlanság” – egy ismerősöm dühöngött így a minap a Facebook internetes közösségi portálon. Persze, nem kell túlzottan komolyan venni, épp csak annyira, hogy elmosolyodjunk rajta. Egy másik ismerősöm pedig, aki mostanában épp Izlandon tengeti a napjait, s ezért egy új, vastag, kötött sapkás felvételre cserélte profilképét, ezzel a szóviccel örvendeztette meg virtuális környezetét: „A dohányosok korábban halnak, manapság meg inkább kagylónak öltöztek a jelmezbálon...” Gyorsan lájkoltam hát a bejegyzést, de kommentet persze nem írtam hozzá, bár, ha többet nem is, egy szmájlit mindenképp megért volna a történet…
„Életemben először commentet (így mondják trendin a hozzászólást, nem kommentárnak: commentnek) írtam egy témához a Facebookon. Először és utoljára. Bár illúzióim nincsenek a nép szellemi szintjét illetően, egy odi profanum vulgus mégis kiszakadt belőlem, amikor elolvastam a hozzászólásokat. És ünnepélyesen megfogadtam, hogy ilyet soha többé nem teszek, nem kommentálok, nem hagyom, hogy elsodorjon a vélemények szennyes áradata” – írta Alsó-értelmiség című tárcájában Végh Attila barátom és kollégám, költő, esszéíró, mellesleg az ókori görög filozófusok műveinek fordítója (Parmenidész-magyarításainak kötete épp a napokban jelent meg…), és a Magyar Hírlap hétvégi mellékletének – a leginkább talán a Magyar Szóban megjelenő Kilátóhoz hasonlítható – Hullámtér szerkesztője a lap 2010. május 22-ei számában. Odi profanum vulgus et arceo – vagyis: gyűlölöm a csőcseléket, és távol tartom magam tőle.
Mi tagadás, így ősz tájékán, amikor a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás idén még a vénasszonyok nyarától is megfoszt bennünket, és már a fűtési szezon előtt is dideregni kezdünk a nappaliban… Igen, szóval jólesik ilyenkor visszagondolni a tavaszi, nyári élményekre, a kánikulára és a mindenféle hőségriadókra, amelyektől azokban a napokban ugyanúgy szenvedtünk, mint manapság a didergető hidegtől. És bizony, a télikabát már szeptember utolsó hetében előkerült. Mondta is viccesen a múlt héten a feleségem: ha 2000 októberében is ilyen hideg lett volna, talán forradalmat sem csinálunk… Habár ő nem facebookozik, de ez a megjegyzés is mindenképp megért volna egy lájkolást…
S habár egészen jól működik a Telenor – igen, tudom, otthon rég ismerős ez a norvég mobiltelefon-szolgáltató társaság, de akkor néhány hete már Magyarországon is így hívták az egykori Pannon GSM nyomdokaiba lépett céget (a skandinávok már rég megvették a magyar vállalatot, a tulajdonviszonyok tehát rendezettek voltak eddig is, csak a régi nevét idén tavaszig még megtartották…) – GPS-es helymeghatározó rendszere, mégis úgy tűnik, hogy lenne még csiszol(gat)nivaló rajta. Történt ugyanis, hogy május 22-én – egyáltalán nem véletlen az egybeesés – leugrottunk egy amolyan szezonnyitó, nyár eleji, tavaszavató hétvégi házibulira Szántódra, Markovics Péter barátom és ugyancsak Magyar Hírlapos kollégám családi balatoni nyaralójába egy kisebb baráti társasággal. Amikor pedig délután kisétáltunk a közeli Spar szupermarketbe, beszerezni az esti bulihoz szükséges hozzávalókat, semmi kedvem sem volt bemenni az üzletbe – vinni a csomagokat, cipekedni vissza a házhoz, nyers erőként, azt igen, szívesen, de bemenni egy ilyen fogyasztói kaszárnyába, hát, ha nem muszáj, akkor inkább talán mégsem! –, másrészt pedig még az épp aktuális dobozos söröm is félig volt. Bevinni persze nem lehet, eldobni pedig bűn lenne… Kint maradtam hát. Az önkiszolgáló előtti padra telepedve lapozgattam az újságot, és akkor olvastam Végh Attila tárcáját is: „A régi görögök szerint a megismerés legalacsonyabb foka a vélemény, a doxa. Aki valamely tárgyban minden tudásnak híján van, annak csak véleménye lehet a dolgokról. A vélemény, mint megismerési forma az okhloszra, a tömegre jellemző. Van ugyan igaz vélekedés (orthé doxa) is, amely képes helyes irányt szabni a cselekvésnek, de ez nem az igazi tudás, mert aki az igaz vélekedés talaján áll, az pusztán gyakorlati kérdésekben dönthet helyesen. A doxa a hétköznapi ember vélekedése.” És ahogy ott ücsörögtem a szántódi Spar előtti padon az újságot olvasva, a telefonom jelezte hangos csipogással, hogy SMS-t kaptam. Lényegtelen most, hogy kitől és milyen tárgyban… DE! De amikor elővettem ott a mobilom, akkor láttam ám, hogy a Telenor GPS-es helymeghatározó rendszere szerint én épp Zamárdiban tartózkodtam…
Végh Attila A torzó tekintete című – filozófia, művészet, mitológia – kötetét pedig, amelyik az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg, most csütörtökön, október 14-én mutatjuk be a Zentai Alkotóházban. Az immár hagyományos Könyvhónap ünnepélyes nyitórendezvénye lesz ez, amelynek keretében, még egy kiadványt, Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő Kivezetés a költészetből című könyvét is bemutatjuk, verseket, részleteket olvasunk fel. Az est moderátora Erős Kinga kritikus, a Magyar Napló szerkesztője lesz, és megzenésített verseket ad elő a zentai Kapaszkodó együttes.
Álljon itt most kedvcsinálóként egy részlet Prágai kötetének fülszövegéből: „Amikor azt mondjuk, »nem értem ezt a verset«, akkor ezt többnyire úgy értjük: »nem értem, hogy a szerző mit akar velem (ezen a szövegen keresztül)«. Nos, bizonyos határesetektől eltekintve, mint a mozgalmi vagy alkalmi költészet, amely a kortárs versben ritkaságnak mondható, többnyire: semmit. A vers komplex rendszer, jelölő és nem jelölő elemek bonyolult viszonylatainak kódja, melyet a szerző legsajátabb, sokszor önmaga számára is rejtélynek bizonyuló énje hozott létre, elsődleges szándékok nélkül.” Legyen ez hát itt most egy nyilvános meghívó, aki tud, és aki teheti, jöjjön el; mindenkit szívesen látunk…
Szabadon lájkolható!
