Alig valamivel több, mint hét dinárt kellett – vagy legalábbis kellett volna – kifizetnünk, ha száz görög drachmát szerettünk volna váltani húsz évvel ezelőtt, az egykori Jugoszláv Nemzeti Bank 1990. április 27-i árfolyamlistája alapján. Persze görögországi utazásra, nyaralásra akkoriban már nemigen gondolhattunk… De ez a jegyzék is szemléletesen jelzi, hogy a lehetőség adott volt, a görög valuta árfolyama nagyjából egy szinten mozgott a japán jen értékével, és nagyjából egy-két dinárral maradt el az ausztrál dollár mögött. Az említett árfolyamlista érdekessége még, hogy a Jugoszláv Nemzeti Bank akkoriban nem vásárolt fel drachmát, csak értékesítette azt, ha ugyan valaki hivatalosan szeretett volna hozzájutni.
Igen nagyot, és a kelleténél gyakrabban is változott – szinte már számlálhatatlan átalakulást ért meg – az időközben eltelt két évtized alatt az a pénz, amelyikből 1990-ben még egészen pontosan 7,1753 dinárt kértek el a bankban száz drachmáért. A hellén valuta pedig talán még ennél is szomorúbb sorsra jutott: egyszerűen csak megszűnt. (Persze ez is csak viszonyítás kérdése…) Görögországi nyaralásra indulva ma már inkább eurót kellene váltanunk.
Tudjuk, ma már csak a görög adósságválságról hallhatunk és olvashatunk, ha a híreket követjük, neves és rangos politikusok vitatkoznak a segélycsomagokról, mentőprogramokról. És természetesen a hellén kormánynak is mindenféle, igencsak szigorú és rigorózus megszorító intézkedéseket kellett megszavaztatnia az ország parlamentjével, ami pedig sztrájkokat, tüntetéseket és zavargásokat gerjesztett, amelyeknek végül – tragikus fejleményként – halálos áldozatai is lettek. Most szerdán pedig a görög kabinet megelégelte a teherautósofőrök akkor már harmadik napja tartó sztrájkját, és kötelezte őket a munkafelvételre. A munkabeszüntetés miatt ugyanis komoly benzinhiány alakult ki az országban, a benzinkutak többsége bezárt, a sztrájk pedig – minden járulékos elemével kiegészülve – már éreztette a hatását a közszolgáltatásokban és az egészségügyben is – és kritikus helyzetet teremtett az idegenforgalomban is, ami pedig talán az egyik legnagyobb baj egy, a gazdaságát igen nagy részben a turizmusra építő államban. Görögországból tehát mostanában nem érkeznek túl jó hírek, az Európai Unió, a teljes euróövezet, de szinte az egész kontinens gazdasága retteg az adósságválság fejleményeitől…
Részben talán ezért is volt igazán üdítő, hogy kiváló összeállítást közölt a magyar National Geographic című magazin idei júliusi száma az észak-görögországi Ajíon Órosz félszigeten, azaz a Szent Hegyen élő szerzetesekről, hiszen egy manapság teljesen szokatlan – gazdasági krízistől és adósságválságtól mentes – megközelítésből mutatta be hellénföld egy szegletét: „Húsz kolostorban, tizenkét kis telepen (szkíti), néhány szerzetest befogadó, szentélyt is magukban foglaló házak (kellion) szobácskáiban élnek a barátok. Egymástól külön, jórészt imádsággal töltik idejüket. Csuhájuk jelzi: meghaltak a világ számára. Éjfekete alakjukkal, nagy szakállukkal, végtelen egyszerűségben, örök áhítatban eltöltött életükkel mintha réges-régi, megsötétedett bizánci freskót keltenének életre” – írta cikkében Robert Draper. Travis Dove fotográfus színes felvételein pedig a szerzetesek héthetes húsvéti böjtjét lezáró éjféli virrasztást (ez egyúttal kiváló időmeghatározója, jelzése is annak, hogy a naptár szerint ők ketten mikor jártak ott…), a húsvéti körmenet élén szimandronját kopogtató csuhás férfit, az osszáriumban felhalmozott emberi koponyákat, vagy az idősebb szerzetesnek alázatosan kezet csókoló, a felvétel által kimerevített mozdulatban meghajtott derekú fiatalabb társát láthatjuk. Az Ajíon Órosz félsziget immár több mint ezer esztendeje az ortodox szerzetesi élet egyik legfontosabb központja – jegyzi meg a szerző –, s mint tudjuk, itt található a szerb pravoszláv egyház monostora is, a Hilandar, vagy ahogyan a magazin a görög megnevezés fonetikus átiratában jelöli, a Hilandariu.
Lényegében ez idézett fel bennem egy régi, húsz évvel ezelőtti történetet, és nem voltam rest visszakeresni a sajtóban az ezzel kapcsolatban megjelent egykorú publikációkat: „SZERB PAPOK LOPTAK EGY KOLOSTORBÓL – A görög rendőrség Áthosz félszigeten, a Szent Hegyen, Hilanadar szerb kolostorban felfedezte, hogy két szerb pap nyolc, arannyal díszített kendőt lopott, amelyekkel a kelyheket takarják le. A kolostor képviselője kijelentette, hogy a papok valószínűleg nem tudták, hogy ilyen tárgyakat nem szabad kivinni a kolostorból. A kendők egyébként nem képviselnek nagyobb értéket. A tettesek, Goran Stojanović (29) és Jovica Belić (40), a lopott holmit Jugoszláviába akarták csempészni. A görög rendőrség jelentése szerint a kegytárgyakat Belić kofferjában találták meg, s ő kijelentette, hogy Stojanivićtól kapta őket, aki előzőleg már bevallotta, hogy a kolostorból szerezte őket. Az elmúlt néhány hónap alatt ez már a harmadik lopás a Szent Hegyen, amelyen összesen húsz kolostor van. Tavaly decemberben egy csoport tolvaj, amelyben egy görög szerzetes is volt, sok tárgyat rabolt el a Velika Labra nevű kolostoról. Őket gyorsan felfedezték és latartóztatták, de már sok kegytárgyat megrongáltak“ – tudósított a Magyar Szó 1990. február 22-én.
„A fogantatás mindig szeplőtlen, / ez nemcsak fordítói tévedés, / legfeljebb a lány volt egy kicsit szeplős, / de ma már ez is a feledés homályába vész” – írta versében Müller Péter Sziámi. A fordítói tévedések már sok-sok félreértést okoztak történelmünk során, és vélhetően a fent idézett Velika Labra (a monostor neve…) is ezek sorát szaporítja. Habár a cikk sehol nem jelzi ezt, vélhetően a Tanjug hírügynökség szerb nyelvű jelentése alapján készült az írás, a fordító pedig tévesen magyarította a Nagy Lavra – vagy a görög eredeti megnevezés fonetikus átírása szerint: Megisztis Lavrasz – kolostor nevét. De ez talán mellékesnek is mondható történetünk szempontjából…
Lényeg azonban, hogy a tolvaj papokat elfogták, de sem a rendőrség, sem a későbbiekben eljáró vizsgálóbíró nem fogadta el védekezésüket, miszerint nem tudták, hogy a kendőket nem szabad elvinni, ezért rövid úton hellén rácsok mögött találták magukat. A kegytárgyak értékére az idézett jelentés nem tért ki, így ma már azt sem tudjuk kiszámolni, hogy az – egykori – Jugoszláv Nemzeti Bank árfolyamlistája alapján akkori dinárban mennyi lehetett volna az értékük.
