2025. október 21., kedd

Önöntöző parkok

Újvidék önkormányzata a környezetvédelmi minisztériummal együttműködve modern öntözőrendszereket fektet le a Futaki utcai és Limáni parkban, valamint az Európa sugárút egy részén is. Jelena Prica, a Városi Kertészet Közvállalat sajtófelelőse az RTV-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ez nagyban megkönnyíti majd a parkokban dolgozók munkáját. Az öntözőrendszernek köszönhetően egyszerűbben tudják karbantartani a parkok növényzetét, és az időjárástól függően befolyásolhatják az öntözési folyamatot. A munkálatok első fázisában a Futaki utcai parkban hozzák létre a rendszert, majd ezt követi a második és harmadik szakasz, amelyek vélhetően az év végéig befejeződnek.

A további tervek között  szerepel az is, hogy megvizsgálják milyen állapotban vannak a parkokban lévő fák és növények, hogy megállapítsák, melyeket szükséges kivágni vagy megritkítani annak érdekében, hogy egészséges parkokban sétálhassanak a látogatók. A kivágott fák helyére természetesen új fákat ültetnek majd.

Jelena Prica ezenkívül arra is felhívta a figyelmet, hogy azok, akik az újvidéki Strandon szeretnének kabint bérelni, azok péntekig, február 26-áig tehetik meg ezt 10 és 18 óra között. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel