2024. június 3., hétfő

Vihar utáni újrafásítás Újvidéken

Több ezer tonna növényi hulladékot dolgoznak fel

A júliusi viharok után a Városi Kertészet dolgozói több ezer tonnányi kidőlt fát, letört ágat és egyéb, lebomló hulladékot gyűjtöttek össze Újvidékről és a környező településekről. A motoros láncfűrészekkel felszerelt kertészek mostanáig 2600 helyszínen aprították a fatörzseket és az ágakat Újvidék-szerte, a növényi hulladékot a közvállalat komposztáló helyére szállítják. Összeszámolták, hogy 2616 fa dőlt ki.

– Dolgozóink és a munkában mellettünk részt vevő cégek munkásai harmadik hete mindennap dolgoznak. A rengeteg kidőlt fa és letört ág bizonyíték arra, hogy mekkora pusztítást okozott a vihar. Hihetetlen mennyiségű biohulladékot gyűjtöttünk össze, csaknem egy egész hektárnyi földterületet foglal el komposztáló részlegünkben. Külön csapat alakul majd annak érdekében, hogy meghatározzák a nagyobb, kidőlt fák felhasználási módját – mondta Miloš Egić, a Városi Kertészet igazgatója. Hatalmas kárról van szó, Milan Đurić, Újvidék polgármestere azonban bejelentette, ősztől vihar utáni újrafásítás kezdődik.

– Ehhez beszereztünk egy olyan gépet, amellyel nemcsak facsemetéket, hanem nagyobb fákat is el tudunk ültetni. A terv, hogy legalább kétszer annyi fát ültessünk el, mint amennyi a viharban elpusztult – mondták az illetékesek.

A temetők voltak Újvidék legzöldebb pontjai, a július 19-ei és 21-ei viharok hatalmas károkat okoztak ezekben is. Egyes fatörzsek darabokra „robbantak” a hatalmas szélerő alatt (Fotó: Ótos András felvétele)

A temetők voltak Újvidék legzöldebb pontjai, a július 19-ei és 21-ei viharok hatalmas károkat okoztak ezekben is. Egyes fatörzsek darabokra „robbantak” a hatalmas szélerő alatt (Fotó: Ótos András felvétele)

A palánták számával és a fafajták kiválasztásával kapcsolatos részleteket tehát az ezzel megbízott csapata határozza majd meg. Ennek a testületnek a megalakulását is már korábban bejelentette a polgármester. A Városi Kertészet Közvállalat igazgatója kiemelte, hogy a felsoroltak mellett természetesen folytatódik a város rendszeres tervszerű fásítása is.

– Az elmúlt 10 évben az új fák ültetésére és a meglévők védelmére helyeztük a hangsúlyt, igyekeztünk megóvni őket a betegségektől és a kártevőktől. A városban és a környező települések területén több mint 54 000 facsemetét ültettünk el, és bevezettük a kifejlett fák rendszeres lombtrágyázását. Ezt az eljárást a fasorokon és parkokban végezzük – mondta Egić.

A régióban elsőként Újvidéken kezdték el használni a vörös és kék olaj alapú, lombokra szórható növényvédelmi szereket, a fák táplálására pedig a lombtrágyázását. A növényvédelem során használt folyadék válogatott gomba- és rovarölő szereket tartalmaz, olyanokat, amelyek minden fafajta esetében segítenek a növénybetegségek és kártevők elleni védekezésben.

Ahogyan már említettük, a Városi Kertészet Közvállalaton kívül más városi közvállalat és több újvidéki magáncég munkásai és gépei is segítik a kárelhárítást. Azoknak a szervezeteknek az illetékesei, amelyek szeretnének részt venni a folyamatban, a 021/4882-777-es és a 064/8448-706-os telefonszámokon jelentkezhetnek reggel 8 és este 8 óra között. A kidőlt fák és leszakadt ágak okozta károkat is ezeken, valamint a 021/21-00-266-os telefonszámon lehet jelezni reggel 6-tól délután 4 óráig.

Nyitókép: A városi temető most fatelepre emlékeztet, fűrészpor száll a levegőben (Fotó: Ótos András felvétele)