2025. október 22., szerda
ÚJVIDÉK – EURÓPA IFJÚSÁGI FŐVÁROSA

Kiírták a pályázatokat a megnyitóra

Újvidék január 26-án hivatalosan is Európa Ifjúsági Fővárosa lesz. A Vojvodina Sport- és Üzletközpont (SPENS) nagycsarnokába tervezett megnyitóünnepségen három külföldi előadó lép fel a tervek szerint, míg az European Youth Forum (Európai Ifjúsági Fórum) képviselői és más meghívott vendégek számára a Zsinagógában rendeznek kulturális-művészeti programot.

Az ünnepélyes megnyitót Újvidék városának nevében az Újvidék – Európa Ifjúsági Fővárosa – OPENS Tanács ifjúsági szervezete rendezi, amely két pályázatot hirdetett meg a megnyitóünnepség lebonyolítására.

Az ünnepségre a belépés ingyenes, a várakozások szerint több mint 5000 fiatal lesz jelen a SPENS-en, az esemény 20 órától másnap hajnali 04.30-ig zajlik majd. A szervezők bejelentették, három külföldi előadó lép fel: Mahmut Orhan DJ-producer, Jax Jones DJ és az Ofenbach DJ-páros.

Az említett feltételek mellett, a pályázat szerint a háromból két előadónak 500 millió videomegtekintéssel, 200 ezer közösségioldal-követővel és három nemzetközi slágerrel kell rendelkeznie az elmúlt három évből. A harmadik fellépő esetében ezek az elvárások 200 millió megtekintést, 150 ezer követőt és két slágert jelentenek – olvasható a Dnevnik napilap honlapján.

A pályázatra jelentkező vállalatok január 17-éig kötelesek bizonyítékkal szolgálni arról, hogy biztosan képesek idehozni az említett előadókat. Emellett tökéletes logisztikai munkával tökéletes produkció létrehozása az elvárás, s ehhez a mindennemű felszerelés biztosítása és az egyes előadók szokásaihoz szabott forgatókönyv is hozzátartozik. Mindemellett az egészségügyi ügyelet, a személyzet és a biztonsági rendszer is az elvárások között szerepel.

A SPENS-re tervezett ünnepi megnyitó mellett, január 26-án, 19 órakor a hazai és külföldi magas rangú vendégek számára tervezett kulturális-művészeti programot is meg kell tartani a Zsinagógában. Az erre a pályázatra jelentkező vállalatoknak kétórás műsort kell megalkotniuk, amely során drámai, zenés-koreográfiás eszközökkel mutatják be Újvidéknek, mint egy fiatalos városnak a lehetőségeit. A leendő munkavégző vállalatnak be kell mutatnia a program koncepcióját, forgatókönyvét, a program részletes időbeosztásával, valamint a produkció protokollját.

Magyar ember Magyar Szót érdemel