2025. október 22., szerda

Három koncert a Zsinagógában

Október 23-án kezdődik az ötödik Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

Október 23-a és 31-e között ötödik alkalommal tartják meg az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivált városunkban, melynek keretében számos rendezvényre, többek között koncertekre, színházi előadásra, kiállításra kerül sor – tudtuk meg a keddi sajtótájékoztatón.

A fesztivál programját Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség irodájának koordinátora és Branka Banjanin, az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál koordinátora ismertette. Elmondták, hogy a fesztivál október 23-án A klasszikus zene gyöngyszemei című hangversennyel kezdődik, amelyen többek között Johann Sebastian Bach és Joseph Haydn melódiái csendülnek fel. A koncert 19 órakor kezdődik a szabadkai Zsinagógában. A fesztivál ideje alatt még két alkalommal lesz a koncert helyszíne a Zsinagóga. Október 26-án 19:30-kor a pozsonyi Preßburger Klezmer Band hangversenye lesz, amikor is klezmer zenét hallhat a közönség. A klezmer nem más, mint kelet-európai zsidó hangszeres tánczene. Október 29-én 19 órakor ötödször tartják meg a budapesti zsidó kántorok koncertjét. Itt a hangsúly a Hegedűs a háztetőn című musicalen lesz. A fesztivál október 31-én a Kosztolányi Dezső Színház Adresat nepoznat című szerb nyelvű előadásával zárul, amely 19:30-kor kezdődik. Branka Banjanin hozzátette, hogy a rendezvény célja megismertetni a szabadkaiakkal a zsidó kultúrát és hagyományokat.

Dr. Steinfeld Josua, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke a sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy már több, mint egy éve átadták a felújított Zsinagógát, de ott ritkán tartanak kulturális eseményeket. Ezért felhívta a város művészeit, és a kulturális élet szereplőit, hogy változtassanak ezen a helyzeten.

A fesztivál minden rendezvényére a belépés ingyenes, azonban a Zsinagógában tartott koncertekre és a színházi előadás megtekintésére jegy szükséges, amelyek a Zsinagóga főbejáratánál mától vasárnapig vehetők át 10 és 12, valamint 16 és 18 óra között.

Magyar ember Magyar Szót érdemel