2024. május 6., hétfő

Az ország legnagyobb vidámparkja

Az idén kétnapos lesz a palicsi majális

A hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő palicsi majálisnak minden évben többtízezer látogatója van. Az idei, 39. majálist május elsején és másodikán tartják meg a Palicsi-tó melletti sétányon. A programmal kapcsolatban szerdán sajtótájékoztatót tartottak.

Ercsi Hargita, a szabadkai városi tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja szavai szerint a majális a nyári turistaidény kezdetét is jelenti.

– Az idei palicsi majális az azt követő pravoszláv húsvéti ünnepek miatt kétnapos, vagyis rövidebb lesz, mint a korábbi években. A majális a nyári turisztikai szezon nyitása, és reméljük, hogy ez az idegenforgalmi idény is legalább olyan sikeres lesz, mint a tavalyi. A palicsi majális a régió egyik legnagyobb május elsejei rendezvénye, amely elsősorban belföldi vendégeket vonz, de sokan érkeznek a környező országokból is – mondta Ercsi Hargita.

Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgató elmondása szerint a palicsi majális színes programokkal várja az érdeklődőket.

 

Dencs Valéria, Ercsi Hargita és Sonja Mandić (Fotó: Benedek Miklós felvétele)

Dencs Valéria, Ercsi Hargita és Sonja Mandić (Fotó: Benedek Miklós felvétele)

– A majálist két fő részre osztanám. Egyrészt május első két napján az idén is felállítjuk az ország legnagyobb vidámparkját, amely 10.000 négyzetméteren terül el, és 27 objektum várja az érdeklődőket. Másrészt egy nagy kirakodóvásárt is szervezünk, ahol több, mint száz kiállító vesz részt, akik különböző kézműves-termékeket, emléktárgyakat kínálnak a vásárlóknak, akiket gazdag gasztronómiai kínálat is vár. A rendezvényt sportesemények is kísérik. 47. alkalommal rendezik meg a Trimbit, ugyanakkor a Palicsi Vitorlás Klub szervezésében május elseje és harmadika között megtartják a palicsi regattát – mondta az igazgatónő, akitől azt is megtudtuk, hogy a rendezvényt rendőrök, tűzoltók és mentők biztosítják, akik a gyerekeknek programokkal is kedvesekdnek.

A várható nagy forgalom miatt a Hegedűs József utca, a Spliti fasor és a Penavin Olga utcába való behajtást korlátozni fogják, és a hagyományokhoz híven a Prezident hotelnél és a Vér-tónál ideiglenes parkolót alakítanak ki.

Az igazgatónő szavai szerint a tavalyi majálisnak körülbelül 90.000 látogatója volt, és reményeik szerint ezt a számot az idén is sikerül elérniük.

A palicsi állatkert a majális ideje alatt tovább lesz nyitva. Sonja Mandić, az állatkert igazgatója elmondása szerint az intézménynek tavaly május elsején egy nap alatt több, mint tízezer látogatója volt.

 

– Az állatkert május elsején és másodikán 8 és 20 óra között várja az érdeklődőket. Emellett 9 és 19 óra között különböző programokkal, műhelymunkákkal, tematikus kiállításokkal kedveskedünk a látogatóknak, ugyanakkor minden órában különböző állatok etetését tekinthetik meg. Emellett az érdeklődőknek arra is lehetőségük lesz, hogy maguk etessék meg az állatokat. Az erre használható eleséget a barna medve barlangjánál vehetik meg. A majálist követően péntektől hétfőig a húsvéthoz kapcsolódó programokkal várjuk a vendégeket – mondta az igazgató.

Az állatkert május elsejei és húsvéti programjairól az intézmény weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Nyitókép: Az ideiglenesen felépített vidámpark minden évben sok látogatót vonz (Fotó: Benedek Miklós archív)