2025. október 22., szerda

Együtt-egymásért

Toleranciatábort szervezett a bácsfeketehegyi Izida

Az Izida Anya és Gyermekvédelmi Társulat szervezésében, illetve a tagságának részvételével, valamint a Nikola Đurković Általános Iskola 7. osztályos diákjainak közreműködésével zajlott toleranciatábor három napon át Bácsfeketehegyen. A foglalkozásokba bekapcsolódott a  Kishegyesi Nők Fórumának tagsága is. Papp Julianna, az Izida elnök asszonya elmondta, hogy egy nagyszerű hangulatú, jól sikerült rendezvényen vannak túl, amit mindenképpen szeretnének folytatni.

-      Az egymás megismerése, elfogadása jegyében zajlottak a foglalkozások. A rendezvényünk alkalmával a 7. osztályos általános iskolás diákok együtt dolgoztak, alkottak a tagságunkhoz tartozó védenceinkkel. És tudjuk, hogy ők valamilyen fogyatékkal élnek, tanulásban akadályozottak, vagy szellemi-, esetleg értelmi fogyatékkal rendelkeznek. A két csapat nagyon szépen fogadta egymást, és fantasztikus együttműködésről tudok beszámolni – tudtuk meg Papp Juliannától, aki elárulta azt is, hogy a foglalkozások résztvevőivel kitöltettek egy kérdőívet is, hogy kiderítsék, mi minden maradt meg bennük az ott elhangzottakkal kapcsolatban.

-      Külön köszönettel tartozunk Móric Lajos nyugdíjas rajztanárnak, aki rendkívül lelkiismeretes munkával készítette elő a képzőművészeti foglalkozásokat. Nemcsak hagyományos értelemben vett rajzórák voltak ezek, hanem a filmek, rajzfilmek világával ötvözött beszélgetések, amik nemcsak oktató, hanem nevelő célzatúvá is tették az együtt töltött időt – tudtuk meg az Izida elnök asszonyától, aki elmondta azt is, hogy pénteken a zenén keresztül igyekeztek a toleranciára és elfogadásra tanítani a tábor résztvevőit.

-      A nemzetek, a nemzetiségek zenéjével foglalkoztunk pénteken Faragó Papp Boglárka közreműködésével. Köztudottan vegyes közösségben élünk, ezért a szerb, a montenegrói, a magyar és a roma népzenét vettük alapul. Emellett a világ más jellegzetes dallamait is összegyűjtöttük, például az észak-európai országokét, így a jódlit, vagy például Afrika jellegzetes dallamait. A nap végén pedig egy közös énekléssel, meglepetés-bulival fejeztük be a barátkozást – tette hozzá Papp Julianna, aki nagyon büszke a tábor résztvevőire, mert a péntek reggeli ismeretismétlés alkalmával nagyon szépen emlékeztek a korábban elhangzottakra.

-      A foglalkozások résztvevői úgy mentek haza, hogy érdeklődtek a folytatás iránt, mert annyira jól érezték magukat. Ez a sikerélmény is kötelez bennünket arra, hogy igyekezzük megszervezni a folytatását a toleranciatáborunknak. Egyelőre úgy néz ki, hogy erre péntekenként lesz alkalmunk. Köszönettel tartozunk a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, amelynek pályázati kiírásán a táborunk megszervezésére 70 ezer dináros támogatásra nyertünk jogot – tette hozzá az Izida elnök asszonya, aki elárulta azt is, hogy eredetileg 5 általános iskolás, és 10 védencük részvételével tervezték megtartani a foglalkozásokat, de a részvételi szándék felülmúlta a várakozásaikat.

-      A Kishegyesi Nők Fóruma csatlakozott hozzánk menet közben, és összesen 23 résztvevője lett a tábornak. Mivel a foglalkozásokon látáskárosult egyén is részt vett, még a Braille-írást is segítségül hívtuk a képzőművészeti alkotásokhoz. Olyan munkák születtek, amikre magyarul, szerbül, illetve Braille-írással is írtunk üzenetet a környezetünknek, amiben tanítani és tanulni szerettük volna a toleranciát – fejezte be beszámolóját Papp Julianna.

Az Izida Anya-, és Gyermekvédelmi Társulás már várja a jelentkezőket az idei Záporka Vers és Prózamondó Versenyre, amelyet a speciális tagozatra járó, tanulásban akadályozott, 6 évnél idősebb gyerekek és fiatalok részére szerveznek meg immár 14. éve. Ezúttal október 26-án zajlik majd a találkozó, aminek a szervezését a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a bácsfeketehegyi Művelődési Egyesülettel karöltve vállalta magára az Izida.

Magyar ember Magyar Szót érdemel