2025. október 22., szerda
ZENTAGUNARAS

Tevékeny évet tervez az Armida

Tavaly elmaradtak vagy módosultak a zentagunarasi nőszervezet programjai

A zentagunarasi Armida Nőszervezet meghatározó szereplője a falu civil életének. Számos rendezvényük van, gyűjtéseket szerveznek, és együttműködnek más egyesületekkel. Tavaly azonban a járványhelyzet az ő munkájukat is nagyban befolyásolta. Kádár Krisztina, a nőszervezet koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy a kialakult helyzet miatt rendezvényeik vagy elmaradtak, vagy módosított formában tudták megvalósítani őket.

Kádár Krisztina

Kádár Krisztina

– A tavalyi év első rendezvénye a hagyományos disznótor volt, amelyet még sikeresen meg tudtunk tartani. Azután jött a járványhelyzet, amely átírta tevékenységeink forgatókönyvét. Februárban, a farsangi felvonuláson kicsit meg kellett változtatnunk az esemény menetét, de mivel szabadtéren volt, ezért meg tudtuk tartani. A hagyományos húsvéti kiállításunk és vásárunk azonban már elmaradt, akárcsak több kisebb rendezvényünk is. A nyár során segédkeztünk a Napsütötte nyári táborban, különböző foglalkozásokat tartottunk a gyerekek számára. Az idősek napja alkalmából október első vasárnapján rendezvényt szoktunk szervezni, ahová meghívjuk a 70. életévüket betöltött falubelieket. Tavaly ezt nem tudtuk megtartani, ezért készítettünk 220 csomagot, és ezeket tagjaink házhoz szállították minden idős személynek. Ezzel nagy örömöt szereztünk nekik a nehéz helyzetben. A szelektív hulladékgyűjtésből származó pénzből december elején mikuláscsomagot készítettünk az óvodásoknak és az elsősöknek. Ezt követően két alkalommal is gyűjtést szerveztünk a piacon. Ezeknek köszönhetően cipősdobozcsomagokat állítottunk össze a 10 évnél fiatalabb gyerekek számára. Mivel kevés rendezvény volt az év során, ezért a falu központjában a Mikulás várta a gyerekeket az ajándékokkal. Összesen 150 csomagot osztottunk ki – mondta el Kádár, majd hozzáfűzte, hogy a gyűjtés során nagyon sok adományt kaptak, amelyeket később édességekkel, tanszerekkel pótoltak.

A DISZNÓTOR ELMARAD, A FARSANG NEM

A járványhelyzet miatt az Armida számára még korlátozásokkal indult az idei év. A hagyományos disznótort nem tudták megszervezni, viszont hamarosan farsang lesz, és mivel az szabadtéri rendezvény, meg tudják tartani. Az Armida tagjai farsangi fánkokat fognak sütni a gyerekeknek – mondta el a koordinátor –, majd arról is beszámolt, hogy számos rendezvényt terveznek az idei évre.

– Március elején szeretnénk baba-mama börzét tartani, a kultúrotthonban. Ezen a falubeli anyukák felkínálhatják gyermekeik kinőtt, de még jó állapotban lévő ruháit. Március 26-27-28-án kerül sor a hagyományos húsvéti kiállításra és vásárra. Reméljük, a járványhelyzet már engedni fogja, hogy ezt megtarthassuk. A tavasz során virágültetési akciót szervezünk majd, januártól áprilisig pedig a Vöröskereszttel együttműködve a népkonyhaprogramba is besegítünk. A Föld napja alkalmából munkaakción veszünk részt. A sportnapot összekapcsolnánk a gyermeknappal, létrehozva ezzel egy családi napot. Ez szabadtéri rendezvény lesz, és különféle érdekes tartalmakkal várjuk az egész családot. Júliusban és augusztusban ismét a Napsütötte nyári táborban szeretnénk foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek – mondta el Kádár Krisztina, majd arról is szólt, hogy az újkenyér-nap alkalmából lángost terveznek sütni. Októberben ismét az időseknek szeretnének kedveskedni, az idősek világnapja alkalmából. Egyelőre még nem tudják, hogy ismét házhoz kell szállítani számukra az ajándékokat, vagy össze tudják hívni őket egy közös rendezvényre. Október végén lesz aktuális a retró halloweenbuli, és a tervek szerint idén is mikuláscsomagokkal lepik meg az ovisokat és az elsősöket. Az év a cipősdoboz-akcióval zárul az Armida számára – számolt be a koordinátor.

Magyar ember Magyar Szót érdemel