Verbász önkormányzata 49.524.100 dinárral támogatja idén 30 helyi sportklub működését, az elmúlt 3 évben pedig a sportba 1,1 millió eurót ruháztak be. A támogatásról szóló szerződéseket az önkormányzat dísztermében tartott szerény ünnepség keretében Predrag Rojević, Verbász polgármestere adta át a klubok képviselőinek.
A protokoll keretében Rojević rámutatott, hogy az önkormányzat jelentős figyelmet fordít mindegyik sportág fejlesztésére, az idei 49,5 millió dináros támogatás pedig egy szélesebb stratégia része. Az eszközöket a sportklubok támogatása mellett a város területén működő sportegyesületek által használt sportlétesítmények és egyéb infrastruktúra felújítására irányuló beruházásokra tervezték.
− Az idén 30 klubot támogattunk, amelyek összesen 2268 sportolót tömörítenek. Hogy mennyire fontos számunkra a sport, az is mutatja, hogy három év alatt 138 millió dinárt, azaz több mint 1,1 millió eurót különítettünk el sportegyesületek támogatására. Emlékeztetem a jelenlévőket, hogy 2022-ben 44, 2023-ban 44,5, idén pedig 49,5 millió dinárról van szó. Ezenkívül a sportklubok ingyenesen használhatják a Drago Jovović Sportközpont minden termét, a sportcsarnoktól az olimpiai medencéig. És ez még nem minden, hiszen a sportra szánt községi költségvetési eszközöket a tavalyi 233,4 millió dinárról idén 274,5 millió dinárra emeltük. Hozzáteszem, hogy a tartományi kormány támogatásával, mintegy 40,5 millió dinár értékű beruházással 35 év után idén befejeződik a városi stadion építése is – mondta Predrag Rojević.
Szavai szerint a sportinfrastruktúra fejlesztésére a község részéről eddig 68 millió dinár értékű beruházás történt.
− Befejeződött az atlétikapálya felújítása, a fő pálya kialakítása és a Šlajznál álló kazánház épületének felújítása is. Új lelátók kerültek a városi sportcsarnokba, ugyanott felújítottuk az erkélyt, lecseréltük az összes parkettát, a fedett medence körül pedig új bútort állítottunk fel. Teljesen felújítottuk a Sutjeska Labdarúgóklub helyiségeit, új padlózatot kapott a kiskéri (Bačko Dobro Polje) Vuk Karadžić Általános Iskola, a Sava Kovačević lakónegyedben új játszótér épült, valamint rendbe szedtük az ókéri (Zmajevo) kosárlabdapályát. A felsoroltakon kívül több konditermet és sportpályát hoztunk létre és szereltünk fel a szabadban – sorolta a verbászi polgármester.
Predrag Rojević mellett a szerződések átadásánál jelen volt Sanja Žigić polgármester-helyettes és Srđan Stanić, a községi tanács sporttal megbízott tanácsosa.
Nyitókép: (Fotó: SO Vrbas)



