A verbászi képviselő-testület 27. ülését csütörtökön tartották meg. Az ülésre Sanja Žigić, a községi képviselő-testület elnöke 35 napirendi pontot javasolt. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadását követően a jelenlévők beszámolót hallottak az idei községi költségvetés felhasználásáról a január 1-jétől szeptember 30-áig terjedő időszakban, ezt követően pedig módosították a 2023. évi költségvetést.
A negyedik napirendi pont keretében a képviselők elfogadták a jövő évi költségvetés tervezetét. A költségvetésről szóló vitában részt vett Predrag Rojević, Verbász polgármestere is, aki emlékeztette a képviselőket, hogy a tavaly elfogadott 2023. évi költségvetés 1,95 milliárd dinár volt, ehhez az összeghez az év folyamán további 1,077 milliárd került, ennek köszönhetően a községben minden tervezett nagyberuházás megvalósult. Rojević kifejtette, a 2024. évi költségvetésben jelentősen növekedtek a különböző támogatások, így a kommunális tevékenységre 113,2 milliót, a helyi gazdaság fejlesztésére 515, a mezőgazdaság számára 62,2, az iskoláskor előtti intézmények 409,9 millió, az általános iskolák 159,7 millió, a középiskolák számára pedig 44 millió dináros támogatást láttak elő, így az oktatásra összesen 42,9 millió dinárral több pénz jut, mint 2023-ban.
A polgármester elmondta azt is, hogy 35-ről 38 millió dinárra növelték az egészségügyi intézmények támogatását, kulturális tevékenységre 157,5 milliót, a sport számára pedig az idei 233 millió dinár helyett 274,5 millió dinárt szántak a költségvetésből.
A verbászi polgármester felszólalásában kiemelte, jövőre befejezik a három és fél évtizede húzódó városi stadion építését.
Az ülés folytatásában elfogadták az indítványt, miszerint 2024-ben revizort alkalmaznak a községi ügyészségen, elfogadták a jövő évre vonatkozó építkezési és telekfejlesztésre vonatkozó határozat javaslatát, valamint elfogadták a 2024. évre vonatkozó határozatot a köztulajdonban lévő építkezési telkek elidegenítéséről.
Az ülés folytatásában a képviselők jóváhagyták a Helyi akcióterv Verbász község fiataljai számára 2024–2027 évre elnevezésű projektumot, rendeletet hoztak a romák társadalmi integrációjáról, mégpedig úgy, hogy a helyi koordinációs testület létrehozásáról is most döntöttek, határozat született a közterületeken és egyéb területeken az előregyártott ideiglenes építmények felállításáról, módosításra került a község területén található kisméretű előregyártott és egyéb ideiglenes épületekről szóló határozat, döntés született a polgári védelem megszervezéséről és működéséről Verbász község területén.
A képviselők az ülésen jóváhagyták a Danilo Kiš könyvtár, a Verbászi Kulturális Központ, a Drago Jovović Sportközpont, a Szociális Központ, a Gerontológiai Központ, a Verbász Gyógyszertár, a Turisztikai Szervezet, továbbá az Állategészségügyi és Mezőgazdasági Közhivatal 2024. évre vonatkozó munkaprogramját és pénzügyi tervezetét. Elfogadták a Komunalac Közvállalat 2024-re vonatkozó üzleti programtervezetét, a közvállalat 2022. évi éves beszámoló szerinti nyereségének elosztásáról szóló határozatot, valamint a Standard, a Vrbas-gas és a Verbász-Kúla Szennyvíztisztító Közvállalat és a községi Válságtörzs jövő évi munkaprogramját.
Napirenden szerepelt még a község területén működő általános és középiskolákban az erőszak megfékezésére és a visszaélések megelőzésére létrehozott koordinációs testület 2023 áprilisa és 2023 novembere közötti időszakra vonatkozó jelentése, az ülés végén pedig a képviselői kérdések is elhangzottak.
Nyitókép: Jelentősen növekednek a költségvetési támogatások 2024-ben (Paraczky László felvétele)



