2024. május 12., vasárnap

Strandszépe – Top 10

Megkezdődött idei Strandszépe-választásunk zárószakasza. Mától kezdve naponta folyamatosan közöljük az olvasóink szavazatai alapján kialakult pillanatnyi sorrendet – pontosabban az első tíz helyen álló hölgy sorrendjét.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szavazni vagy az újságból kivágott szelvénnyel, vagy pedig SMS-szavazatok útján lehetséges (további részletek a szavazással kapcsolatban a nyomtatott újságban). Ugyancsak emlékeztetjük, nemcsak olvasóinkat, hanem a versenyben részt vevő hölgyeket is, hogy az olvasók által megválasztott legszebbek egyenértekű ajándékokban részesülnek a zsűri által kihirdetett győztesekkel, érdemes tehát szavazni. A győzteseket, mindkét kategóriában (zsűri által kihirdetett győztesek, illetve az olvasók által megválasztott hölgyek) július 13-án, vasárnap este hirdetjük ki Magyarkanizsán, a gála hagyományos helyszínének számító Tisza-parti Strandon.

Utolsó szavazószelvényünk július 8-án jelenik meg a nyomtatott újságban, a beküldési határidő pedig július 11-e. Az SMS-szavazatokat, július 11-éig, péntek éjfélig fogadjuk.

A jelenlegi állás tehát a következő:

1. Bontovics Virág

2. Homolya Emőke

3. Moiskó Edína

4. Könyves Lilla

5. Raffay Krisztina

6. Hegedűs Krisztina

7. Majoros Nina

8. Cvijin Blanka

9. Kovács Káka Viktória