2024. május 8., szerda

Elúszott a negyeddöntő

A magyar és a szerb válogatott egyaránt vereséget szenvedett a női világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, így már matematikai esélyük sincs a továbbjutásra. A magyarok a kötelező győzelem terhe mellett léptek pályára szombaton a társházigazda svédek ellen, hiszen a göteborgi csoport első találkozóján Montenegró a papírformának megfelelően legyőzte Szenegált, és kétpontos előnybe került Klujber Katrinékkal szemben. Golovin Vlagyimir együttese ennek megfelelő lendülettel kezdte a találkozót, és a félidőben agresszív játékának, valamint remek védekezésének köszönhetően vezetett is 11:10-re. A második játékrész kihagyott magyar helyzetekkel indult, a svédek viszont új erőre kaptak – hatékony védekezésükkel Golovin mester időkérését követően sem tudtak mit kezdeni a lányok.

Albek Anna találatai egy ideig még életben tartották a magyar reményeket, öt gólnál jobban azonban így sem sikerült megközelíteni a svédeket, akik a hajrában már rutinosan hozták a meccset. A magyar válogatott ma este a horvátok ellen zárja a középdöntőt, győzelem esetén – a többi eredmény függvényében – akár a 9. helyen is végezhet a gárda. A franciák és a dánok már ott vannak a legjobb nyolc között, és mivel mindkét csapatnak van olimpiai kvótája, így ez a pozíció olimpiai selejtezős helyet ér.

A szerbek 45 percig tudtak lépést tartani a németekkel, az utolsó negyedórára azonban „elfogyott” Uroš Bregar együttese, amely ma délután Japán ellen zárja a második szakaszt.

Eredmények, középdöntő, 2. forduló, I. csoport: Svédország–Magyarország 26:22, Horvátország–Kamerun 24:15, Montenegró–Szenegál 29:21. Az állás: Svédország 8, Montenegró 6, Horvátország 5, Magyarország 4, Szenegál 1, Kamerun 0 pont. II. csoport: Franciaország–Koreai Köztársaság 32:22, Angola–Ausztria 30:25, Norvégia–Szlovénia 34:21. Az állás: Norvégia és Franciaország 8, Szlovénia 4, Angola 2, Ausztria 2, Koreai Köztársaság 0 pont. III. csoport: Németország–Szerbia 31:21, Románia–Japán 32:28, Dánia–Lengyelország 32:22. Az állás: Németország 8, Dánia 6, Románia és Lengyelország 4, Japán 2, Szerbia 0 pont. IV. csoport: Csehország–Spanyolország 30:22, Brazília–Argentína 33:19, Hollandia–Ukrajna 40:21. Az állás: Hollandia 8, Csehország és Spanyolország 6, Brazília 4, Argentína és. Ukrajna 0 pont.

A mai program, I. csoport: Kamerun–Szenegál (15.30), Magyarország–Horvátország (18.00, M4 Sport), Montenegró–Svédország (20.30). III. csoport: Japán–Szerbia (15.30, Arena Premium 3, RTS 2), Lengyelország–Románia (18.00), Németország–Dánia (20.30).

 

Nyitókép: Az első félidőben még volt esélye a magyar válogatottnak (Fotó: MTI)