KERÉKPÁROZÁS
Szenzációs versenyzéssel ezüstérmet szerzett a hollandiai s’-Hertogenboschban megrendezett terepkerékpáros (cyclo-cross) Európa-bajnokság U23-as női versenyében Vas Kata Blanka. A 19 éves magyar tehetség – aki egy hónapja az ausztriai Leogangban a hegyikerékpár-világbajnokságon szerzett ezüstöt – végig az élmezőnyben haladt a szűk három kilométeres, technikás pályán, amelyen öt kört kellett teljesíteni. Blanka a szoros versenyben végül csak nyolc másodperccel veszített az egyik nagy favoritnak számító hazai Pieterse ellen, és mindössze kettővel előzte meg az ugyancsak holland Bakkert.
Végeredmény, női U23-as verseny (14,6 km): Puck Pieterse 40:56 perc, Vas Kata Blanka +8, Manon Bakker +10 mp stb.
VÍZILABDA
Változatlan élcsoport
A hétvégi forduló mérkőzéseit követően is változatlan maradt a hazai I. B vízilabdaliga tabellájának élcsoportja. A Mladost és a Dorćol őrzi veretlenségét, egyaránt 15 ponttal vezetik a táblázatot, míg a Becse és a TENT egy-egy vereségének köszönhetően 12 ponttal követi őket.
I. B liga, 5. forduló: Dorćol–Banjaluka 14:4, Singidunum–Sava 16:7, ŽAK–TENT 9:12, Becse–Vračar 6:4, Mladost–Goč 22:14. Az élcsoport: Mladost és Dorćol 15, TENT és Becse 12 pont stb.
NFL
Bradyék hatalmas leégése
Nagy pofonba szaladt bele a Tom Brady fémjelezte Tampa Bay a tengerentúli NFL hétvégi fordulójában. A Buccaneers a New Orleanst látta vendégül, és a vendégek az első negyedtől kezdve lehengerelték a házigazdát: már a nagyszünetben 31:0-ra vezettek, összesen öt touchdownt értek el Bradyék ellen, míg a Tampa egyedül egy utolsó negyedes mezőnygóllal tudott feliratkozni az eredményjelzőre, így a vereség végül nem kevesebb, mint 35 pontos volt (3:38).
NFL, alapszakasz, 9. forduló, érdekesebb eredmények: Tennessee–Chicago 24:17, Kansas City–Carolina 33:31, Jacksonville–Houston 25:27, Buffalo–Seattle 44:34, Dallas–Pittsburgh 19:24, Tampa Bay–New Orleans 3:38, Atlanta–Denver 34:27, Indianapolis–Baltimore 10:24.
SAKK – TORNYOS
Skenderović sikere
A tornyosi Radnički Sakk-klub szombaton harmadik alkalommal rendezte meg a falu nyílt rapidbajnokságát. A versenyen 23 helybéli és környékbeli mérte össze tudását. A kilencfordulós, svájci rendszerű tornát a tavankúti Nikola Skenderović nyerte meg. A fiatal játékos ellenfeleinek csak fél pontot engedélyezett. Második helyen a tornyosi Nagy Attila végzett, míg a bronzérmet a topolyai Pajzer István vehette át. Különdíjat kapott Piri Molnár Gábor Angéla (a legjobb női játékos), Huszák Gábor (a legjobb 1800 Élő-pont alatti),Branislav Janjušević (65 év feletti), Žaklin Hadžikadić (a legjobb amatőr), Szabó Marko (a legjobb ifi), Márkus Tibor (a legjobb „helybéli”),valamint Horváth Máté és Berkes Zalán (a legjobb tornyosiak). Lőrincz László klubelnök vezetésével a tornyosiak remekül megszervezték a versenyt. A rendezvény szponzorai között találhatjuk a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságot, a Žitoprometet, a Bau Networksöt, a H&H Transportot és a Kaszás Kertészetet.
