2025. október 22., szerda

Sport a mai napon

A nálunk alig ismert baseballban, pontosabban az amerikai első osztályú baseball-ligában (MLB) számos érdekes eset történt. A két legfurcsább egyformán kapcsolatos a nagy múltú New York Yankees klubbal. Az első 1919-ben történt, amikor a Boston Red Sox három bajnoki címet követően óriási melléfogásként eladta a minden idők legjobbjának tartott Babe Ruthot a Yankeesnak, a másik pedig 1964-ben a mai napon játszódott le, amikor a klub történetének legjobb elkapója, Yogi Berra a pazar karrier után első edzői évét töltötte. Az eset harmonikabotrány néven lett ismert, óriási hírverést keltett, és jelentős kihatással volt mind Berra edzői pályájára, mind a Yankees klubtörténetének egy időszakára.

Lawrence Peter Berra (a St. Louis-i olasz közösségnek Lorenzo Pietro) hatgyermekes olasz kivándorlók családjában született 1925. május 12-én. A kisligák csapataiban kezdett, és ott kapta a Yogi becenevet, mert a meccseken a sorát általában törökülésben és ölbe tett kézzel várta, mintha jógázna. Yogi a II. világháborúban hősként vett részt a normandiai partraszállásban, kiérdemelve a Bíbor Szív kitüntetést, hazaérkezése után pedig visszatért a baseballhoz. 1946-ban lett a Yankees tagja, és 1963-ig a 17 idényben 10 bajnoki címet nyert, ami abszolút MLB-csúcs. Visszavonulása után azonnal megtették a csapat edzőjének, de az idény nem alakult a legjobban, és augusztus derekán a zsinórban elszenvedett négy vereséggel nem álltak rájátszásra. Ezért nemcsak Berra volt ideges, hanem a mellőzött szolid ütőjátékos, Phil Linz is, aki Chicagóban a harmadik vereség után vett egy Hohner szájharmonikát, és tanulni kezdett. 1964. augusztus 20-án Linz a csapatbuszban is elővette a hangszert, és a reptérre utazva egy gyerekdalt gyakorolt. Berra félreértette az egészet, neki úgy tűnt, hogy hátul a buszban ünnepelnek valamit, és odaszólt, hogy hagyják abba. Linz nem értette, és megkérdezte a többieket, mit mondott az edző, mire a csapat sztárja, Mickey Mantle viccből rávágta, kéri, hogy hangosabban harmonikázz. Linz ezt meg is tette, mire Berra hátrament, és kiütötte Linz kezéből a hangszert. A buszban volt egy újságíró is, aki azon nyomban megírta az esetet, és címlapsztori lett belőle.

Linz bocsánatot kért, Berra kiegyezett vele a 250 dolláros büntetésben, de a baj már megtörtént. A klubvezetőségnek nem tetszett a rossz reklám, annál inkább a Hohner cégnek, amely reklámszerződést kötött Linzzel, amelyben a Játszd újra, Phil! reklámszöveg a Casablanca filmet idézte. Egy bostoni rádió gúnytól vezérelve a Yankees minden játékosának küldött egy-egy harmonikát, és kifizette Linz büntetését. A Yankees meccsein volt, aki harmonikát dobott be a pályára, vagy többen is muzsikáltak egyszerre, a tréfás kedvű Mantle pedig azzal fokozta az egészet, hogy javasolta, az edzők harmonikával adják a meccseken az utasítást.

A Yankees ugyan nagy hajrával rájátszásba jutott, de Berrának mennie kellett. Azonnal szerződtette a helyi rivális Mets, amellyel 1969-ben volt bajnok. 1976-ban visszavette a Yankees, és azonnal nyertek két titulust.

Magyar ember Magyar Szót érdemel