Folytatódott az olasz Elia Viviani sikersorozata, a hajrás nagyágyú a múlt heti, londoni klasszikus-győzelmet követően a hollandiai, alkmaari Európa-bajnokság slágerszámán, a férfi mezőnyversenyen is diadalmaskodott. Az útvonal előbb egy 40 kilométeres körből, majd a városon belüli rövidebb, 11 kilométeres pályán való körözésből állt. A terepen nagy szintkülönbségek nem voltak, ám végig erős szél fújt. Az első döntő pillanat 60 kilométernél következett, amikor az olasz válogatott az oldalszélben szétcincálta a sort, bő tízfős boly maradt elöl. Innen tudott ellépni Viviani, Lampaert és Ackermann hármasa. A belga Lampaert legrosszabb hajrásként 4 kilométernél támadott, amire csak Viviani tudott reagálni. A duó együtt érkezett el a sprintig, ahol az olasz sikeréhez kétség sem férhetett.
A magyar Pelikán János nem fejezte be a versenyt az időlimit miatt. A női mezőnyversenyt a holland Pieters, az U23-as női futamot az olasz Paternoster, az U23-as férfi versenyt az olasz Dainese nyerte. A junior lányoknál holland, a fiúknál ukrán győzelem született.
A Lengyel Körversenyt a fiatal orosz Pavel Sivakov, a Székely Körversenyt a német Jonas Rapp nyerte.
Végeredmény, Eb, férfi mezőnyverseny (Alkmaar–Alkmaar, 172,6 km): Elia Viviani 3:30:52 óra, Yves Lampaert +1, Pascal Ackermann +8, Alexander Kristoff +33 mp, Sam Bennett a. i. stb. Lengyel Körverseny, 7. szakasz (Bukovina Resort–Bukowina Tatrzańska, 153,3 km): Matej Mohorič 4:04:42 óra, Neilson Powless +55 mp, Gianluca Brambilla +1:07, Tsgabu Grmay +1:19 perc stb. Az összetett végeredménye: Pavel Sivakov 26:20:58 óra, Jai Hindley +2, Diego Ulissi +12, Sergio Higuita +14 mp, Tao Geoghegan Hart a. i. stb. Székely Körverseny, 2. szakasz (Csíkszereda–Csíkszereda, 198,4 km): Dominik Hrinkow 4:28:32 óra, Jonas Rapp a. i., Paolo Totò +1:35 perc stb. 3.a szakasz (Csíkszentkirály, 10 km, hegyi időfutam): Totò 22:58 perc, Federico Zurlo +15 mp, Jaime Restrepo +28 mp stb. 3.b szakasz (Csíkszereda–Csíkszereda, 122 km): Felix Ritzinger 2:45:13 óra, Vlad Dobre +41 mp, Andrea Bidlici, Kiss Gergely a. i., Gönczi Gergő +1:37 perc stb. Az összetett végeredménye: Rapp 12:28:23 óra, Totò +48 mp, Hrinkow +1:11 perc stb.
