2025. október 24., péntek
EURÓPA JÁTÉKOK, MINSZK

Nemes visszavágott az örménynek

Tegnap véget ért Minszkben a II. Európa Játékok, a szerbiai sportolók hat érmet – 1 arany, 2 ezüst és 3 bronz – szereztek a kontinens legnagyobb multisporteseményén, amivel az éremtáblázat 33. helyén zártak. A küldöttség utolsó medálját Nemes Máté nyerte, aki a kötöttfogású birkózók 67 kilogrammos mezőnyében a pénteki negyeddöntőben ugyan kikapott Bolkvadzétól, ám a grúz a döntőig menetelt, így Máté a vigaszágon folytathatta, ahol további két mérkőzésén már diadalmaskodott. Előbb 9:0-ra verte az osztrák Burgert, majd a bronzmeccsen pontozással, 2:1-re nyert Karen Aszlanyan ellen. A zentai birkózó a korábbi két találkozójuk alkalmával vereséget szenvedett az örménytől, a legjobbkor sikerült visszavágnia: „Néztük az előző meccsét a grúz ellen, figyeltem, mik lehetnek a gyenge pontjai, ezeket próbáltam kihasználni. Nem sikerült mindent tökéletesen megvalósítani az eltervezettek közül, nehéz meccsre számítottam, az is volt. Örülök, hogy sikerült érmet szereznem.”

A magyar csapat összesen 19 érmet – 4 arany, 6 ezüst és 9 bronz – gyűjtött a múlt pénteken kezdődött viadalon, s a 13. helyet foglalja el az éremtáblázaton. Az utolsó versenynapokon a birkózók alaposan kivették részüket a sikerből, a kötöttfogású csapatból Torba Erik (60 kg) ezüst-, míg a Lőrincz testvérek, Tamás (77 kg) és Viktor (87 kg) egy-egy bronzot szereztek – utóbbi a szerbiai Nikolaj Dobrevet búcsúztatta a vigaszágon.

A tornászok szerdöntőit is a hétvégén rendezték, közülük Vecsernyés Dávid nyújtón, Péter Sára pedig ugrásban végzett a dobogó harmadik fokán.

Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alatt életre hívott eseményen 10 nap alatt 50 ország közel 4000 sportolója versengett 15 sportág 23 számában, 2023-ban Lengyelország és Krakkó ad majd otthont az eseménynek.

Eredmények, győztesek, asztalitenisz, férficsapat: Németország. Nők: Németország.

Atlétika, csapatverseny: Ukrajna. Birkózás, kötöttfogás, 60 kg: Sztepan Marjanyan (orosz). 67 kg: Zaur Kabolajev (orosz). 77 kg: Alekszandr Csekirin (orosz). 87 kg: Zan Beleniuk (ukrán). 97 kg: Artur Alekszanyan (örmény). 130 kg: Kiril Hriscsanka (fehérorosz). Nők, 50 kg: Marija Stadnik (azeri). 57 kg: Irina Kuracskina (fehérorosz). 62 kg: Julija Tkacs (ukrán). 76 kg: Vaszilisza Marzaliuk (fehérorosz).

Ökölvívás, férfiak, 49 kg: Artur Hovanniszjan (örmény). 52 kg: Gabrile Escobar Mascunano (spanyol). 56 kg: Kurt Walker (ír). 60 kg: Dzmitrij Aszanau (fehérorosz). 64 kg: Hovannesz Bacskov (örmény). 69 kg: Pat McCormack (brit). 75 kg: Olekszandr Kizsnyak (ukrán). 81 kg: Loren Alfonso Dominguez (azeri). 91 kg: Muszlim Gadzimagomedov (orosz). +91 kg: Viktor Vikriszt (ukrán). Nők, 51 kg: Buse Cakiroglu (török). 57 kg: Sztanimira Petrova (bolgár). 60 kg: Mira Potkonen (finn). 69 kg: Karolina Koszewska (lengyel). 75 kg: Lauren Price (brit).

ÉREMTÁBLÁZAT

1. Oroszország

44

23

42

109

2. Fehéroroszország

24

16

29

69

3. Ukrajna

16

17

18

51

4. Olaszország

13

15

13

41

5. Hollandia

9

13

7

29

6. Németország

7

6

13

26

7. Grúzia

6

10

14

30

8. Franciaország

6

9

13

28

9. Nagy-Britannia

6

9

8

23

10. Azerbajdzsán

5

10

13

28

13. Magyarország

4

6

9

19

33. Szerbia

1

2

3

6

Magyar ember Magyar Szót érdemel