A Spartacus labdarúgónői három körrel a Szuperliga rájátszásának vége előtt bebiztosították zsinórban 9., történetük 10. bajnoki címét. A Kék Galambok a hétvégén Da Costa és Goya találataival 2:0-ra győztek Nišben a Mašinac ellen. A másik mérkőzésen: Crvena zvezda–Sloga 2:3. A mezőnyt a már bajnok, 24 pontos Spartacus vezeti a 11 pontos Mašinac előtt.
A kézilabda Szuperliga középházában a Spartacus 27:26-ra nyert Aranđelovacon a Šamot ellen, míg a másik mérkőzésen a belgrádi Obilić 29:27 arányban legyőzte a Kikindát. A középházat a 12 pontos Kikinda vezeti, a Spartacus 8 ponttal a harmadik.
A Spartacus kerékpározói két érmet nyertek Zomborban a szerbiai kupa újabb futamán. Mindkét érem a haladók mezőnyében született, ahol a fiúk kategóriájában Marko Tikvicki, a lányok között pedig Nikolina Perčić állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A versenyen Mihajlo Bolić és Dino Avdić is részt vett, előbbi a serdülők között a 4., utóbbi a juniorok között az 8. helyen ért célba.
A Palicsi Evezősklub tagjai négy éremmel tértek haza a Belgrád Trófeája elnevezésű versenyről. A dobogó legfelső fokára az Ana Miković, Nikolina Đorđević felnőtt kétpárevezős egység állhatott fel, ezüstérmet a Nikolina Đorđević, Nina Lekić, Iva Zubelić, B. Varga Boglárka alkotta ifjúsági négypárevezős egység szerzett, míg Ana Miković felnőtt egypárevezősben és a B. Varga Boglárka, B. Varga Zsófia alkotta ifjúsági kétpárevezős egység bronzérmet nyert. Negyedik helyen ért célba a Maša Lekić, Petra Mihajlović 15 éven aluli kétpárevezős egység, míg a Nina Lekić ifjúsági egypárban a 6. helyen siklott célba.
A hétvégén Belgrádban rendezték a kick-box országos bajnokságot low kick kategóriában, a Spartacus tagjai három ezüstérmet nyertek. A szabadkai harcosok mindkét döntőjüket elveszítették, ugyanis Sergej Vračar David Stomatovićtól, Predrag Buljovčić Stefan Putinčanintól kapott ki az aranyért zajló csatában, Nikol Munćan pedig Nađa Miljančevićtyel szemben maradt alul.
