Tegnap délelőtt Bécsben megejtették a sorsolást az női KEK-ben, amelyben a magyar együttesek vastagon voltak érdekelve, hiszen három csapatuk is folytathatja a küzdelmeket e kiírásban. A Ferencváros a holland Westfrieslandot kapta, s idegenben kezd, csakúgy, mint a Debrecen, amely a görög Patrasz otthonában mondja fel a leckét, míg a Fehérvár hazai környezetben rajtol a török Üsküdar ellen. Ugyanebben a kiírásban maradt állva a szerb Zaječaris, amelyahollandiaiDalfsenotthonábankezd. Az első mérkőzéseket november 5-6-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
Gondok Adán
Sajnos ismét rossz hírek érkeznek Adáról, a vajdasági kézilabda egyik fellegvárából. A hétvégén elhalasztották a Halász József–Radnički mérkőzést, amelynek fő oka a híresztelések szerint az, hogy lemondott az eddigi edző, de a teljes vezetőség is be akarja adni a lemondását. Információk szerint a patinás klub rendkívüli közgyűlését vagy most hétvégén, vagy a következő héten tartják meg. A dolgok alakulásáról a hétfői Sportvilágban olvashatnak bővebben.
SZUPERLIGA – FÉRFIAK
A 4. forduló: Vojvodina–Radnički 30:27, Jugović–Obilić 24:22, Naisus–Napredak 27:23, Kolubara–Crvenka 28:24, Rudar–Smederevo 28:20, a C. zvezda–PKB mérkőzés lapzárta után ért véget, a Požarevac–Metaloplastika mérkőzést ma játsszák, a Partizan–Dinamo mérkőzést elhalasztották. A sorrend: 1. Vojvodina 7, 2–4. Metaloplastika, Partizan és Radnički 6, 5–7. Kolubara, Jugović és Napredak 5, 8. Naisus 4, 9–10. Rudra és PKB 3, 11–14. Dinamo, C. Zvezda, Crvenka és Obilić 2, 15–16.Požarevac és Smederevo 0 pont.
SZUPERLIGA – NŐK
A 3. forduló: Nopal–Železničar MC 33:20, Radnički L.–K. Miloš 27:19, Čačak–M. Sport 21:19, C. zvezda–Cepelin 43:16, Zaječar–Naisa 33:22, a JP Radnički–Jagodina mérkőzést elhalasztották. A sorrend: 1–7. C. Zvezda, Zaječar, Nopal, M. Sport, Radnički L., Čačak, K. Miloš 4, 8–9. Jagodina és Naisa 1, 10–12. JP Radnički, Železničar MC és Cepelin 0 pont.
I. LIGA – FÉRFIAK
Szabadka: Spartacus Vojput–Vrbas 28:19 (11:10)
Sétaerdei sportcsarnok, 200 néző, vezette: Mandić, Kovačić (Újvidék).
Spartacus: Vukoslavović, Kosović, Vručinić, Pavlović, Ratković 5, Rojević 4, Čović 1, Todorović 1, Ristovski, Abazović 4, Kukić, Distol 2, Patocskai 2, Papić 2, Veselinović 7, Đukanović.
Vrbas: Vlaisavljević, Janičić 1, Komnenić, Obrović 3, Samardžić, Vujičić, Vojvodić 2, Bosančić, Grozdanić, Perović 4, Đ. Vraneš, Govedarica, Stojanović 1, Perović 5, Đukić, M. Vraneš 3.
Szoros első félidő után, a folytatásban kidomborodott a hazaiak erőnléti és technikai fölénye, Kukić kapus is belendült, a támadók lövései is utat találtak a verbásziak hálójába, s a végén fölényes győzelmet aratott a még veretlen szabadkai együttes.
T. T.
A 3. forduló: Spartacus–Vrbas 28:19, Bane–Vranje 33:27, C. zvezda–Proleter A. 26:24, Železničar–Priboj 22:22, Mladost TSK–N. Beograd 17:29, Jagodina–N. Pazova 29:27, M. Gora–Zlatar 44:37, N. Pazar–Zaječar 27:35. A sorrend: 1. Zaječar 8, 2–3. Spartacus és M. Gora 6, 4–6. Železničar, Priboj és Jagodina 5, 7–9. Proleter, Bane és C. Zvezda 4, 10–12. N. Beograd, Vrbas, Mladost 3, 13. N. Pazova 2, 14–15. N. Pazar és Zlatar 1, 16.Vranje 0 pont.
I. LIGA – NŐK
A 3. forduló: Zemun–Metalac AD 41:20, Vojvodina–Kučevo 35:28, ORK Beograd–Proleter C. 28:24, Radnički–Metalac 23:24, Napredak–C. Krst 27:26, a H. József–Radnički R. mérkőzést elhalasztották.
A táblázat:
1. ORK Beograd 3 3 0 0 87:67 6
2. Zemun 3 2 0 1 103:77 4
3. Radn. R. 2 2 0 0 58:49 4
4. Kučevo 3 2 0 1 99:91 4
5. Vojvodina 3 2 0 1 91:90 4
6. Radnički 3 1 1 1 77:73 3
7. H. József 2 1 0 1 54:52 2
8. Proleter 3 2 0 2 88:90 2
9. Napredak 3 1 0 2 81:87 2
10. Metalac 3 1 0 2 63:85 2
11. C. krst 3 0 1 2 73:77 1
12. Metalac 3 0 0 3 77:113 0
II. LIGA – FÉRFIAK
Zombor: Somborelektro–Dalmatinac 24:20 (12:9)
Mostonga Sportcsarnok, 250 néző, vezették: Tripković és Milosavljevć (Peška).
Somborelektro: Smiljanić, Drašković 6, Pénzes 1, Nikolić 4, Urukalo, Beslać 3, Bulatović 4, Mijović 2, N. Kojić, L. Kolić, Živković, Gardijan 4, Bošković, Dobrijević.
Dalmatinac: Lazić, Baljak 2, Manojlović 4, Veselinović, Pajić, Konstantinović, Simić 3, Bokan 3, Komazec 4, Matijević, Maroković, Bulović, Pupovac 3, Szabó, Knežević 1.
Az eredményből ítélve a zomboriak biztos győzelmet arattak. A pályán azonban az ellenfél erőviszonya sokkal kiegyensúlyozottabb volt, a regőcei vendégek a szerencsével nemigen voltak jó viszonyban.
D. J.
Apatin: Apatin–Hercegovina 30:24 (11:13)
Žarko Zrnjanin Általános Iskola, 80 néző, vezették: Dunkler (Zombor) és Marinkov (Újvidék).
Apatin: Solać, Ćirić, Oljača 1, Zorić 1, Klajić, Mandić, Palević 4, Dukić, Krec 10, Vejin 5, Grubor, Bogojević, Medić 1, Bajić 3, Milojević 5, Orelj.
Hercegovina: Miličević, Pašalić 3, Miladinović 6, Vukoje 2, Urukalo, Milošević 1, Čizmančev 6, Pešut, Savić, Zubac 1, Padežanin, Damjanov 5.
A hazaiak csak a találkozó hajrájában tudták megtörni a vendégek nagy ellenállását, ebben oroszlánrésze volt Grubor fiatal kapusnak, aki igen látványosan védet, rajta kívül ki kell emelni Krec teljesítményét, akik 10 gólt szerzett.
D. J.
A 4. forduló: Apatin–Hercegovina 30:24, Radnički (Š)–Napredak 29:26, Titel–Ruma 42:29, Hajduk–ŽSK 24:28, Jedinstvo–B. Karlovac 28:27, Zombor–Dalmatinac 24:20, Potisje P.–Radnički (Ú) 31:34, Jabuka–Metalac AV 34:29. A sorrend: 1–3. Jabuka, Zombor és ŽSK 8, 4–6. Metalac AV, Apatin és Radnički (Ú) 6, 7–10.Titel, B. Karlovac, Jedinstvo és Ruma 4, 11–13. Hercegovina, Napredak és Radnički (Š) 2, 14–16. Dalmatinac, Hajduk és Potisje 0 pont.
II. LIGA – NŐK
Szabadka: ORK Spartacus–Kikinda II. 19:34 (6:19)
Sétaerdei sportcsarnok, 150 néző, vezette: Račić (Cservenka), Zorić (Apatin).
ORK Spartacus: Herold, Rudinski 1, Bašić Palković, Marinković, Nimak 7, Krivokapić, Savanović 1, Harrah 7, Maksimović 1, Béres A. 2, Mahalik, Béres M., Béres B., Bačlija.
Kikinda II.: Aleksić, Soleša 2, Beloš, Živkov 5, Mitrović 7, N. Agbaba 4, Golušin 1, Veljković 5, M. Agbaba 6, Pavlović 4.
Az ebben a rangfokozatban újonc szabadkai csapat számára túl erősnek bizonyult a liga legesélyesebb csapatának számító bánáti alakulat. A lányok küzdöttek, hajtottak, de a vereséget nem kerülhették el.
T. T.
A 4. forduló: Mladost–Radnički (B) 38:31, Vrbas–Pančevo 29:35, Spartacus (S)–Kikinda II. 19:34 Temerin–Radnički (K) 32:23, Jabuka 95–Ravangrad 34:22, Srem–Lehel 25:17, a Spartacus (T)–Apatin mérkőzést nem játszották. A sorrend: 1–2. Kikinda II. és Temerin 8, 3. Mladost 7, 4–5. Spartacus (T) és Jabuka 95 6, 6–8. Vrbas, Pančevo és Spartacus (S) 4, 9. Srem, 10–11. Radnički (B) és Ravangrad 2, 12–14. Lehel, Apatin és Radnički (K) 0 pont.
I. VAJDASÁGI LIGA – FÉRFIAK
Az 5. forduló: Grafičar–V. Stepa 24:25, Lavovi–Slavija 29:19, Putinci–B. Palanka 28:21, Vladimirovac–Crvenka II 31:25, Kikinda–Jedinstvo 25:30, Obilić–Hajduk 32:13, PIK Prigrevica–Kljajićevo 32:32, Sivac 69–Radnički 35:29.
A táblázat:
1. Jedinstvo 6 6 0 0 220:158 12
2. V. Stepa 6 6 0 0 182:140 12
3. Lavovi 5 5 0 0 152:90 10
4. Crvenka II. 6 4 0 2 186:160 8
5. Vladimir. 5 3 1 1 161:142 7
6. Putinci 6 3 1 2 158:168 7
7. Slavija 5 3 0 2 136:121 6
8. Sivac 69 6 3 0 3 181:181 6
9. Kljajićevo 6 2 1 3 178:171 5
10. B. Palanka 6 2 1 3 155:164 5
11. Radnički 6 2 0 4 211:179 4
12. Grafičar 5 2 0 3 117:125 4
13. Obilić 6 1 0 5 154:179 2
14. Hajduk 6 1 0 5 121:260 2
15. Prigrevica 6 0 1 5 155:181 1
16. Kikinda 6 0 1 5 126:174 1
I. VAJDASÁGI LIGA – NŐK
Az 5. forduló: Obilić–Mladost 19:17, Želja–Unirea 36:34, Crepaja–Topolya 24:15, Jedinstvo–Rusin 27:19, Miletić–Dolovo 21:20, Sloven–Jadran L. 29:9.
A táblázat:
1. Dolovo 5 4 0 1 132:104 8
2. Sloven 5 3 0 2 124:91 6
3. Mladost 4 3 0 1 118:88 6
4. Unirea 5 3 0 2 161:143 6
5. Jadran 5 3 0 2 93:104 6
6. Miletić 5 2 1 2 117:124 5
7. Topolya 4 2 0 2 101:104 4
8. Obilić 5 2 0 3 99:103 4
9. Rusin 5 2 0 3 99:127 4
10. Želja 5 2 0 3 116:150 4
11. Jedinstvo 5 1 1 3 91:107 3
12. Crepaja 5 1 0 4 110:116 2
