Szerbia a múlt héten az elődöntőben kiesett Argentína ellen a Davis-kupa elődöntőjében. Novak Đoković lesérült a negyedik találkozón, így feladni kényszerült a Juan Martín del Potro elleni meccset, amivel el is úszott a döntőbe jutás lehetősége. A szerb világelsőnek 64 győzelem mellett ez volt a harmadik veresége idén, ebből kettőt sérülés miatt adott fel. Hogy jó döntés volt-e a US Opent megnyerő, de már ott sérülésre panaszkodó Đokovićot szerepeltetni a válogatottban, azt a szabadkai Speár Miklóstól, a többszörös jugoszláv bajnok teniszezőtől és szakértőtől kérdeztük, aki személyesen is ismeri a jelenkor legjobbját, így arról is mesélt nekünk, hogy milyen úton jutott el Novak a csúcsig.
A szövetségi kapitány az Argentína elleni Davis-kupa-meccsen az első napra benevezte Novak Đokovićot, aztán az utolsó pillanatban változtatott, s Viktor Troicki lépett pályára. Ön szerint ez jó döntés volt?
– Az, hogy a Đoković játsszon vagy ne játsszon, nagy probléma a szövetségi kapitánynak és az egész csapatnak is, mert ha a Đoković azt mondja, hogy bír játszani, akkor a kapitánynak muszáj úgy is cselekednie, viszont ha úgy érzi, nem kész a játékra, akkor a szövetségi kapitány biztosan nem játszatja. A Davis-kupa dátuma nem jó: nem lehet csütörtökön megérkezni, s pénteken vagy szombaton pályára lépni. Ha ugyanis a US Open befejeződik vasárnap vagy hétfőn, akkor a következő héten Davis-kupát játszani megterhelő, mert a játékosok Amerikából utaznak, Amerika és Európa között 6 órás az időeltolódás, amit nem lehet egy-két nap alatt áthidalni. Ami Troickit illeti, róla Novak apukája mondta nekem, hogy úgy tűnt, nem nagyon akarta vállalni azt a felelősséget, ami egy ekkora meccsel jár. Az egyéniben nem játszott jól, a párosra azonban följavult, ami jól jött a csapatnak és neki is, az önbizalma is megnőtt, de úgy néz ki, nem volt elég ahhoz, hogy még egy olyan fontos mérkőzést játsszon. Egy százszázalékos formában játszó Troicki és egy hatvanszázalékos állapotban lévő Đoković közül én is az utóbbit választanám, ugyanis Troicki százszázalékosan sem elég jó még ahhoz, hogy megverje Del Potrót.
Az Önök idejében ez hogy volt?
– A játék tulajdonságai mások voltak, de megterhelő volt akkoriban is, ugyanúgy, mint most. Ez egy állandó harc, mert a versenyvezetők szeretnék, hogy a legjobb játékosok mindenhol ott legyenek, az éljátékosok viszont kevesebbet szeretnének játszani, de sok pénzt keresni, ami lehetetlen, de az is lehetetlen, hogy rengeteget játsszanak, mert nem bírják fizikailag.
Személyesen is ismeri Đokovićot. Mi változott az előző évekhez viszonyítva? Hiszen egyszerre csaknem verhetetlenné vált – Rafael Nadalt az idén 6-ból 6-szor győzte le, közben pedig még mindig negatív a mérlege ellene. Végül is egy mumusnak a mumusává vált…
– Igen, ez érdekes. 6:0-ra vezet idén Nadal ellen, aki többször is kijelentette az év során, hogy kifáradt, azelőtt pedig a Đoković volt az, aki elfáradt és nem bírta a Nadal elleni meccseket fizikailag, mert a spanyol diagonálisokat üt, nagyon erősen és gyorsan játszik, és rengeteget kell futni ellene. De az látható, hogy Đokovićnak nagyon nagy az önbizalma, ő már 6-7 évesen kijelentette, hogy első szeretne lenni a világon. Ez az egyik dolog, a másik pedig az, hogy évről évre rengeteget dolgozott saját magán, szerencséje is volt, hogy jó edzőkhöz került. Amikor belátták, hogy fizikailag nincs rendben, akkor az osztrák Thomas Muster kondícióedzője vállalta, hogy segít, ami nagyon jól sült el. Utána egy nutricionista is segített neki, akivel közösen kialakítottak egy megfelelő étrendet. Marián Vajdával pedig már 5 éve együtt dolgoznak, ami láthatóan eredményes együttműködés. A családban is minden rendben van, így Đokovićnak nincs semmilyen külső problémája, koncentrálhat a játékra. Nagyon fontos még, hogy ő nagyon tehetséges, és ha az ilyen játékost megterhelik, haladni, fejlődni fog.
Meddig lehet ilyen szinten játszani? Elképzelhető az, hogy 2011 után – idén ugyebár már nem vesztheti el az első helyet – a 2012-es évet is a világranglista élén zárja?
– Ha ezt a ritmus, amit fölvett, meg tudja tartani, akkor évekig ranglistaelső lehet, mint ahogy azt láthattuk Roger Federer esetében, aki nem húszéves már, de még mindig rendkívül jól teniszezik. Mindenkinek megvan a saját stílusa, ez olyan, mint a sakk, a legkisebb dolgokat is precízen kidolgozzák. Đoković egyik nagy erőssége, hogy amikor úgy néz ki, hogy már bedobja a törülközőt, hogy elfogyott az ereje, akkor a legveszélyesebb.
Speár Miklós véleményét arról, hogy van-e esély arra, hogy Đokovićon kívül még egy szerbiai férfi teniszező bekerüljön a top 10-be, s hogy Ana Ivanović vagy Jelena Janković visszakerülhet-e a világranglista tíz legjobb játékosa közé, a jövő héten olvashatják.
