A svájci Roger Federer hetedik wimbledoni elsőségét gyűjtötte be
Egy hónappal ezelőtt a Roland Garros döntője történelmi volt, hisz Novak Đoković lehetett volna a nyílt tenisz korszakában Rod Laver után a második, aki zsinórban megnyerte mind a négy nagy tornát. Történelmi is lett, de azáltal, hogy Rafael Nadal íratta be a csúcsnak számító hetedik tornagyőzelmét.
Tegnapelőtt a Wimbledon döntője történelminek ígérkezett. Adva volt a lehetőség, hogy a briteknek 76 év után végre férfi bajnokuk legyen a londoni füvön, hisz Andy Murray a legendás Fred Perry nyomdokaiba léphetett volna. Wimbledon történelmi lett, de azáltal, hogy Roger Federer szerezte meg a hetedik serleget és állította be Pete Sampras csúcsát.
Beállítottak még egy pontosan 37 éves csúcsot, amelyet mindeddig szinte senki sem vett észre, és amely eléggé lesújtó a tenisz mai mezőnyére nézve. 1975-ben ugyanis a férfi egyest Arthur Ashe, a nőit pedig Billie Jean King nyerte meg. Az volt az utolsó eset, hogy mindkét győztes már 30-on túl volt. Voltak később is koros bajnokok, mint például Navratilova és Agassi, de egyszer sem egy évben. Most azután a 33 nap múlva 31 éves Roger Federer és a szeptember 26-án 31 éves Serena Williams vitték el a pálmát. Valamikor, s nem is a közelmúltban, a tenisz is azok közé a sportágak közé lépett, ahol a tizenévesek arattak. Steffi Graf, Szeles Mónika, Jennifer Capriati, Martina Hingis, a Williams nővérek, Marija Sarapova, illetve Boris Becker, Mats Wilander, Rafael Nadal és Novak Đoković is például az első nagy eredményeket még 20. születésnapjuk előtt érték el. Ma tizenéves az élmezőnyben szinte nincs is. A férfiaknál a legjobb 10 között a már a 24.-et közelítő Juan Martín del Potro a legfiatalabb, Đoković pedig a második, noha már a 26. évét tapossa. A nőknél, ami még meglepőbb, az első 100-ban csak ketten fiatalabbak 20 évnél, az amerikai Sloane Stephens és a magyar Babos Tímea, az első tízben pedig a dán Caroline Wonziacki a legfiatalabb, pontosabban holnap lesz a 22. születésnapja.
Serena győzelme még a legminimálisabb arányban sem meglepetés, hisz igazából ő az egyetlen az élmezőnyben, aki fizikailag és pszichikailag is képes elviselni a nagy tornákat. A többiek ugyanezt csak időnként tudják, és a nagy siker, tehát Grand Slam-győzelem és ranglistaelsőség után általában nagy kudarcot vallanak, vagy pedig megrekednek egy szinten, messze a ranglista első helyétől. Ebből kifolyólag a mai mezőnyből vagy 20-25 lány is képes az időnkénti kimagasló eredményekre.
Nem így a férfiaknál. Az idő itt megállt, s mint kiderült, Đoković tavalyi pazar sorozata is csak kivétel volt. A változatlanságot alátámasztja az adat, hogy amióta Federer 2003-ban Wimbledonban elnyerte első nagy serlegét, az egymást követő 37 GS-tornán csak négy esetben nem a svájci, Nadal vagy Đoković volt a bajnok. A ranglista jelenlegi három legjobbja 33-at nyert meg a 37-ből, 2003-ban New Yorkban Andy Roddick, 2004-ben Párizsban Gaston Gaudio, 2005-ben Melbourne-ben Marat Szafin és 2009-ben New Yorkban Del Potro volt a győztes. Leszűkítve, a legutóbbi 30 nagy tornán, Nadal 2005-ös párizsi bajnokságától kezdve, csak Del Potro tudott egyszer betörni a nagy trió felségterületére.
Sokan azt hitték, hogy Andy Murray lesz a negyedik muskétás, de a skót már négy nagy döntőt veszített el, amivel beállította edzője, Ivan Lendl csúcsát. Lendl is elveszítette első négy nagy döntőjét, viszont egyre kevésbé valószínű, hogy Andy ugyanúgy nyer majd nyolcat, mint a mestere a kezdeti kudarcokat követően.
A legmeglepőbb, hogy Roger Federer még mindig képes a hihetetlenül magas szintű játékra. Igaz, csak elvétve, hisz nem tagadható, hogy Đoković ellen a legutóbbi nyolc meccsükön 2:6, Nadallal pedig a legutóbbi 14-en 4:10 a mérlege. Átlagban tehát már nem a régi, de azért még mindig annyira jó, hogy néhanapján nyerni tudjon. Roger tehát nem találta fel az időgépet, nem valószínű, hogy most majd újra sorozatban nyeri a legrangosabb versenyeket, viszont nem csak egy-két hétre tért vissza a ranglista élére. Az elkövetkező két hónapban, a US Open befejezéséig ugyanis a svájci csak 990 pontot véd, Nadal 1390-et, Murray 1730-at, Đoković pedig 3600-at.
Ami Đokovićot illeti, a nem teljesített párizsi és londoni tervek hatása lehet jó és rossz is. Jó lesz, ha visszatér arra az útra, amelyet 2011-ben taposott, ha egyáltalán azt a szintet még egyszer elérheti. Néhány hónapja már Novakban nem láttuk azt a tüzet, azt a győzelmi akarást és bátorságot, amely 2011-ben volt rá jellemző. Nem lesz jó viszont, ha a vereségek lelkileg visszavetik, ha mentális fékek jelentkeznek a következő nagy tornákon, ha elveszíti azt a lelki kapacitást, amely tavaly a csúcsra emelte. Végtére az ő dolga, hogy miként viszonyul a pályafutásához. Magánügy az, nem pedig nemzeti kérdés, ahogyan a hazai politika, az elbulvárosodott média és örömmámorában gyakran maga Novak is hirdette.
