Már akkor ezt állítottam, amikor mindenki, beleértve Abramovicsot, a tulajt, igenis a vb-t nyerő brazil edzőt tartotta a legjobb megoldásnak a Chelsea vezetésére. Londonban egészen más egy nagy csapatot vezetni, mint Scolari hazájában, vagy a sok mindenben hasonló Portugáliában. Ha össze kellene hasonlítanom az intelligens és tanult Arséne Wengerrel, aki már 13 éve vezeti az Arsenalt, reá csak az az elmarasztaló jelző illik, hogy az egykori bunkó focista, akit naggyá tett a brazil válogatott! Nem csupán annak alapján, ahogy a meccsek alatt viselkedik, hanem amiket mond egy-egy siker vagy vereség nyomán.
Persze lehetséges, hogy egy nagyon kedves és szellemes ember a privát életben. Privát élete egy Chelsea-menedzsernek azonban szinte nincs. Arról már ne is beszéljünk, hogy a klub tulajdonosa megunta a sikertelenségek sorozatát és megköszönte a semmit – thanks for nothing, mondják az angolok. Esetleg jött a nyet haraso! Váltani kellett. Gondolt egyet, felhívta Moszkvát és egyszerűen „leakasztotta a fogasról” az egyik – már régen az ő fizetési listáján lévő – nagyon is sikeres hollandot: Guus Hiddinket. Köztudomású ugyanis, hogy neki köszönhetően (pénz beszél, kutya ugat!) lett és maradt az orosz válogatott kapitánya. S továbbra is marad, de az angol bajnokság végéig ő irányítja az orosz milliárdos hobbicsapatát. Egyes mindentudók szerint a „bunkó focista”, bármilyen bunkó is, óriási összeget kap az útilapuért. Mindenki találgatja az összeget. A sportlapok 15 millió euróról regélnek, mások ennek a felét tartják reálisnak. Nem is fontos, melyik a valós, mert Abramovics eszében csak e hó 25. jár, amikor a BL nyolcaddöntőjében a Juventust fogadják. A továbbjutásnak szinte nincs ára! Mellékesen legyen megjegyezve, hogy amióta az övé a klub, négy edzőt rúgott ki és ez 37 millió eurójába került.
Legnagyobb ellenfelei, a Manchester United és a Arsenal, röhögnek a markukba, hisz Sir Ferguson halomra nyeri a bajnokságokat, kupákat már 23 éve. Monsieur Wenger meg 13 bajnoki éve áll a klub élén, és ezalatt nemcsak bajnokságokat nyert csapata, hanem a klub (hála kiváló szimatjának és munkájának) nemhogy költött volna játékosokra, hanem keresett rajtuk, így születhetett meg a gyönyörű új stadion is.
Ukrán átok
Mit mutat két együttes rangsorolása a világlistán, ők a 16. helyen vannak, mi pedig a 35.-en! Nem csoda tehát, hogy eddig minden meccset elvesztett a szerb csapat – persze CSAK AZT, amit lejátszott az ukránok ellen. Antić úgy keverte ismételten a lapokat, mintha betlit játszott volna. Ciprus ellen nem is volt olyan rossz a gárda, de az ukránokkal szemben majdnem olyan szinten játszottak, mint a kanizsai Potisje. Ha nem lett volna a tv-közvetítés, akkor erre a két mérkőzésre ma már az égvilágon senki sem emlékezne, hiszen a lelátókon kevesebben voltak, mint a pályán. Nem értem, miért szervezik ezt a tornát (a tizenkettedik alkalommal), ha senkit sem érdekel. Egy ukránt én magam sem szeretek nagyon. Szöulban az olimpián az ukránok szövetségi kapitánya, Mihalicsenko a SZSZSZR színeiben gyászba húzta csapatomat, Ausztráliát – két büntetőt kényszerített ki védőimből és egy fejes gólja is volt, és ezzel a negyeddöntőben véget ért egy gyönyörű álom... később ők nyerték az aranyat.
De térjünk vissza a mába – lehetséges, hogy ez a vereség éppen jól jött volna (ha ilyen valami egyáltalán létezik!), hogy ismét „odafigyeljenek” a lényegre nemcsak a játékosok, hanem a szövetségi kapitány is. Mert miért is volt a portya – csakis a selejtezőkre való felkészülésért, nemde! Lehet, hogy hiányozott egy-két játékos, különösen egy jó csatár, de nem olyan, mint például Kežman, aki amikor lecserélte a PSG edzője, a földhöz vágta a mezét. Ilyesmi miatt nyomban eltávolítottam egy ír játékost a St. George Budapestből, habár a legjobb góllövő volt abban a bajnokságban. Remélem, a szövetségi kapitánynak esze ágában sincs újra meghívni ezt a raplis játékost a válogatottba!
Egyébként a futball-uborkaszezont nagyon jól kitölti a kosárlabda. Ragyogó meccsek voltak az utóbbi héten, hazai és nemzetközi szinten is szinte nap nap után. S mivel nem túlságosan szurkolok a C. zvezdának, sőt! Irigylésre méltó hetem volt. Verte őket a Partizan a helyi bajnokságban, azzal a hihetetlen negyedik játékrészes 31:18-cal, majd erre jött a verseci iskoláztatás az Európa-kupában. A 88:73 korántsem tükrözi a történteket. Megalázó volt az, amit a gyógyszergyár gyerekei tettek a Deliják által buzdított fővárosiakkal. Majd a Partizan, ha csak egy ponttal is, de megverte az Unicaját, még megtörténhet, hogy bejut a nyolcba!
Sajnos e játék, jobban mondva egy 18 éves játékos agyba-főbe verése riasztotta fel a közvéleményt, hogy nemcsak Veszprémben szabadult el az esztelen fiatalok pokla, hanem Szerbiában is. Egy egész csürhe esett neki ok nélkül egyetlen kosarazónak... Milyen világ ez? A „jó példa” ragadós, és egy ilyet szolgáltattak csütörtökön parlamentünk küldöttei is!
S hogy egy kicsit enyhítsek a fentieken, milyen lélekmelengető volt a teniszezőnők sikere. De nem maga az eredmény, hanem az, hogy a drága jegyek ellenére is két nap alatt 30 ezer néző volt a belgrádi sportcsarnokban. Ami ezeregy dolgot bizonyít. Jelena és Ana a világ legjobbjai között vannak. Ezen a találkozón a japánoknak nem kellett félniük a különböző sírásóktól, delijáktól és egyebektől. Szinte nem volt kit utálni. És jegyet is venni kellett. Ezt pedig nem szokták meg a fent említettek... Nem tudom, Karadžic, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség elnöke és a többi vezető képes-e levonni valami tanulságot az egészből?!
Levél Ronaldónak
Mr. Cristiano Ronaldo
Sir Matt Busby Way
Old Trafford
Manchester M16 ORA
United Kingdom
Kedves Cristiano, e földkerekség legjobbja!
Egy rövid bemutatkozással kezdem, hogy megértse, miért írok önnek. Árok Ferenc AM a nevem (az AM ausztrál kitüntetés, melyet őfelsége, az angol királynő nevében adott nekem az ausztrál állam). Az ausztrál labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya vagyok, hét év alatt több mint száz meccsen vezettem a nemzeti együttest. Egyebek között 1985-ben 0:0-t játszottunk a Mr. Ferguson vezette Skócia ellen a vb-selejtezőkben, 1988-ban megvertük Argentínát 4:1-re, Jugoszláviát 1:0-ra, Angliával kétszer döntetlenre mérkőztünk, 0:0 és 1:1 volt. Most visszajöttem Szerbiába, itt születtem, bár én magyar vagyok. Lévén 77 éves, egyetlen szórakozás, úgy is mondhatnám, az egyetlen elfogadható ajzószer számomra az a játék, melyet világszerte ma már olyan szépen művelnek. Egy másik „szórakozásom” pedig: próbálok segíteni a fiataloknak iskoláztatásukban.
Olvasva, hogy önnek 150000 eurót kínálnak hetente, egy bolondos ötletem támadt. Ennyi pénzért szponzorálhatna körülbelül 100 egyetemistát Vajdaságban. Egyheti fizetésért! A következő öt évben (mindössze ötheti gázsiért) kitaníthatna mondjuk 40 mérnököt, 30 tanárt és 30 közgazdászt! Büszke lenne erre? El tudja képzelni, hogy minden évben száz „ismeretlen” küldi karácsonyra, újévre jókívánságait, hívják lakodalomba, keresztelőre... küldik újszülöttjeik fényképeit, terjesztik annak a hírét, hogy önnek köszönhetik örökre, hogy iskolázott felnőttek lettek.
Látja ebben a PR- és marketingértékeket? Nem is említve, hogy valószínűleg ez adómentes pénz volna.
Beszéljen menedzserével, mert én biztos vagyok abban, hogy ő látni fogja a marketingértéket a fenti „mesében”. S a mese így is szólhatna: Beszélgetett Bambival (ez a beceneve az MU új szerb játékosának), és megtudott sok mindent Vajdaságról, Szerbia északi tartományáról, Zoran Tošić szülőhelyéről...
El tudja képzelni azt a fonákságot, hogy ön taníttat „megannyi szerbet”, s ez Vidićnek sosem jutott eszébe?!
Meglehetősen sok jó nevű játékos tesz hasonlót, segíti a rászorultakat, de leginkább csak a saját hazájukban. Az újdonság adna nagylelkűségének különös értéket és megmutatná a világ legjobb profi játékosának emberi arcát. Ilyen olcsón megvehetné az emberek szívét szerte a világban. Mondja el ezt édesanyjának, és meg fogja látni, hogy örömében sírni fog, látván fia nemes tettét. Hogy a Ronaldo Oktatási Alappal minden a legnagyobb rendben legyen, azt ajánlanám, hogy vagy a portugál, vagy az angol követség felügyelete alatt dolgozzon. Én ingyen végezném az alappal kapcsolatos teendőket, mindaddig, míg fizikailag és szellemileg erre képes leszek.
Abban a reményben, hogy ebben a bolondul anyagias világban még mindig vannak jószívű emberek és a teremtő által megáldott sportcsillagok, akik hajlandók segíteni olyan fiataloknak, akiknek nem adatott meg az, hogy megvalósítsák álmaikat – hogy végzett emberek legyenek.
Mindennek eredménye: száz boldog fiatal... család... és mi ketten...
Őszinte megbecsüléssel: Frank Arok AM
A szerkesztő kérdése: Feri bátyám, honnan tudjuk, hogy ez nem csak egy tréfa, s valóban feladta ezt a levelet?
