2025. május 30., péntek

A Beograd súlyos veresége

A fővárosiaknak minimális az esélyük a továbbjutásra – Fekete kiváló formában – A Pionír lányai szabadok voltak

Szombaton megkezdődtek a Bajnokok Ligája küzdelmei tekében, és az 1. fordulóban a Beograd súlyos, 8:0-s vereséget szenvedett a kiírás 2006/2007-es győztese (a 2007/2008-as idényben a döntőben a Zalaegerszegtől kaptak ki), a Zadar ellen. A visszavágó két hét múlva Belgrádban lesz, de az első meccs alapján a „postások” mindössze tisztes helytállásban reménykedhetnek. Zadarban külön motivációval játszottak a hazaiak a szerbiai képviselő ellen, s ennek eredményeként 70 fával megjavították a pályacsúcsukat.

A BL egyik főesélyese, a Szeged Gabonatransz lehengerelte szlovák ellenfelét. Biztató, hogy a sokáig a formáját kereső zentai Fekete László csapata legjobbja volt 656 fával, az alföldiek másik szerbiai légiósa, Kiss Zsolt pedig szintén elfogadható 628 fát gurított.

A hölgyek mezőnyében csupán három mérkőzésből állt az 1. forduló, így Szerbia két képviselője, a szabadkai Pionír és az újvidéki Ada Computers szabad volt.

Zadar: Zadar–Beograd 8:0 (3840:3669)

Részeredmények: Bogdanović–Antal 1:0 (2:2, 628:620), Ukalović–Zakić 1:0 (3:1, 640:604), Pintarić–Šakić 1:0 (2:2, 612:605), Milanović–Šokac 1:0 (2:2, 650:620), Fućkar–Matijaš 1:0 (3:1, 667:590), Baljak–Ostojić 1:0 (2:2, 643:630).

További eredmények, 1. forduló, 1. mérkőzés, férfiak: Zalaegerszeg–Neumarkt (olasz) 8:0 (3816:3291), Rot Weiss (német)–Fugger (olasz) 7:1 (3748:3643), Szeged–Tatran (szlovák) 8:0 (3764:3413), Sport (szlovák)–Victoria 1947 (német) 2:6 (3733:3753), Jihlava (cseh)–Konikom (horvát) 3:6 (3430:3504), St. Pölten (osztrák)–Olimpia (román) 7:1 (3757:3492), Konstruktor (szlovén)–Ritzing (osztrák) 6:2 (3675:3422). Nők: Electromures (román)–Adria (szlovén) 7:1 (3410:3141), Victoria 1947 (német)–Kozara (boszniai) 8:0 (3459:3076), Wien (osztrák)–Sport (szlovák) 6:2 (3301:3082). A visszavágókat december 6-án tartják.

Kupaküzdelmek a hétvégén

A szerbiai kupa 2. fordulóját november 29-én és 30-án bonyolítják le. A hölgyek vajdasági csoportjának mérkőzéseit három helyszínen játsszák 29-én, Zentán a torontálvásárhelyi Spartacus és a nagykikindai Toza Marković küzd meg, Magyarkanizsán a kúlai Hajduk és a nagybecskereki Kristal, Apatinban pedig az újvidéki Ada Computers és a szabadkai Pionír. A győztesek 30-án Belgrádban folytatják, s csatlakozik hozzájuk a szerbiai csoport győztese.

A férfiaknál a vajdaságiak két helyszínen küzdenek meg egymással tornarendszerben. Verbászon a Zenta, az Apatin, a temerini TSK és a nagykikindai Radnički lép pályára, Szabadkán pedig a Kanizsa, a topolyai Egység, a bácskossuthfalvi Sloboda és a bácsföldvári Vojvodina. A csoportok győztesei november 30-án Pancsován a szerbiai csoportok két győztesével küzdenek meg a serlegért.

SZERBIAI BAJNOKSÁG

Vége az őszi idénynek

A tekeligákban befejeződtek a bajnokságok őszi részei. Óriási meglepetések nincsenek, a reálisan legjobb csapatok telelnek az első helyen. A bajnokság január 31-én folytatódik.

FÉRFI SZUPERLIGA

Magyarkanizsa: Kanizsa–NIS Petrol (Belgrád) 7:1 (3601:3421)

Részeredmények: Mészáros–Mladenović 1:0 (2:2, 544:530), Szél–Savić 1:0 (4:0, 647:593), Vekić–B. Dramičanin 1:0 (2:2, 604:602), Pavlović–Duvnjak 1:0 (3:1, 608:529), Blagojević–S. Dramičanin 0:1 (2:2, 591:603), Popović–Ljubojević 1:0 (3:1, 607:564).

Remek győzelemmel fejezte be az őszi idényt a Kanizsa csapata, közvetlen riválisa, a NIS Petrol ellen gyűjtve be a nagyon fontos bajnoki pontokat. Már négy játék után eldőlt a mérkőzés, mivel a hazaiak behozhatatlan előnyre tettek szert. A legnagyobb küzdelmet Vekić és B. Dramičanin találkozója hozta, amelyben a hazai játékos remek hajrával szinte az utolsó gurításával nyert a végig vezető vendég ellen. A hazaiak négy, míg a vendégek két játékosa gurított 600 fa felett, a legeredményesebb Szél Tibor volt 647 fával.

A 9. forduló többi eredménye: Partizan–Zenta 5:3 (3598:3489), Vihor–Metalac 2:6 (3287:3386), Niš Put–Apatin 5:3 (3253:3223), a Beograd–C. zvezda mérkőzést elhalasztották.

A táblázat:

1. Beograd 8 8 1 0 53:11 15

2. Niš Put 9 6 1 2 45:27 13

3. Partizan 9 6 1 2 40,5:31,5 13

4. Kanizsa 9 5 0 4 41:31 10

5. NIS Petrol 9 4 0 5 33,5:38,5 8

6. Metalac 9 4 0 5 33:39 8

7. Zenta 9 4 0 5 30:42 8

8. C. zvezda 8 2 1 5 30:34 5

9. Vihor 9 2 0 7 18:54 4

10. Apatin 9 2 0 7 27:45 4

NŐI SZUPERLIGA

A 9. forduló eredményei: Hajduk–Venus 6:2 (3270:31229), Pionír–Spartacus 6:2 (3319:3169), Apatin–Putar 6:2 (3246:3198), Kristal–SPC Vojvodina 6:2 (3198:3155), Jedinstvo–Jagodina 8:0 (3093:2851).

A táblázat:

1. Pionír 9 9 0 0 58:14 18

2. Kristal 9 6 1 2 44:28 13

3. Jedinstvo 9 5 1 3 42:30 11

4. SPC Voj. 9 5 0 4 43:31 10

5. Hajduk 9 5 0 4 40:32 10

6. Venus 9 5 0 4 37:31 10

7. Apatin 9 2 2 5 30:42 6

8. Putar 9 3 0 6 29,5:42,5 6

9. Spartacus 9 1 1 7 20:52 3

10. Jagodina 9 1 1 7 16,5:55,5 3

I. SZERBIAI FÉRFILIGA – VAJDASÁGI CSOPORT

A 9. forduló eredményei: Egység (T)–Banat 5:3 (3321:3222), 13. Maj–Kristal 6:2 (3163:3152), Ada Computers–T. Marković 4:4 (3222:3231), Hajduk (K)–Jedinstvo 6:2 (3036:2916), Vojvodina (Ú)–Spartacus 8:0 (3347:3166)..

A táblázat:

1. Egység 9 8 1 0 55:16 17

2. Ada C. 9 5 1 3 40:32 11

3. T. Mark. 9 5 1 3 37:35 11

4. Vojvodina 9 5 0 4 40:32 10

5. Banat 9 4 1 4 35:37 9

6. Jedinstvo 9 4 0 5 37:35 8

7. Hajduk 9 3 1 5 34:38 7

8. 13. Maj 9 3 0 6 31:41 6

9. Spartacus 9 3 0 6 23:49 6

10. Kristal 9 2 1 6 28:44 5

I. SZERBIAI NŐI LIGA – VAJDASÁGI CSOPORT

A 9. forduló eredményei: Banat–Vrbas 5:3 (3013:2917), Alimenta–Egység (Ú) 6:2 (2883:2831), Petrovaradin–T. Marković 2:6 (3049:3081), Srem–Ada Computers 2:6 (2912:2982), Vojvodina (B)–Radnički (Ú) 2:6 (2854:2856).

A táblázat:

1. T. Mark. 9 9 0 0 62:10 18

2. Ada C. 9 8 0 1 48,5:23,5 16

3. Petro. 9 6 1 2 46,5:25,5 13

4. Srem 9 6 1 2 43,5:28,5 13

5. Banat 9 4 0 5 38:34 8

6. Alimenta 9 3 1 5 30:42 7

7. Radnički 9 3 0 6 24,5:47,5 6

8. Egység 9 2 0 7 27:45 4

9. Vojvodina 9 1 0 8 14:58 2

10. Vrbas 9 0 1 8 19:53 1

I. VAJDASÁGI LIGA

A 9. forduló eredményei: Sloven–Železničar (I) 2:6 (3107:3233), Radnički (Ú)–Dolina 2:6 (3111:3248), Matica–Becse 7:1 (3332:3259), Radnički (K)–Rotografika 5,5:2,5 (3004:2952), Slavia–TSK 2:6 (2984:3040).

A táblázat:

1. Železničar 9 7 0 2 48:24 14

2. Rotograf. 9 6 1 2 44:28 13

3. Becse 9 6 0 3 43,5:28,5 12

4. TSK 9 5 0 4 41:31 10

5. Rad. (K) 9 5 0 4 38,5:33,5 10

6. Matica 9 4 0 5 32:30 8

7. Dolina 9 4 0 5 35:37 8

8. Slavia 9 3 1 5 32:40 7

9. Rad. (Ú) 9 2 0 7 23:49 4

10. Sloven 9 2 0 7 23:49 4

II. VAJDASÁGI LIGA

A 9. forduló eredményei: Polet–Jadran 7:1 (3231:3062), Vrbas–Vojvodina (B) 6:2 (3236:3155), Sloboda–Kordun 3:5 (3054:3075). A 10. fordulót november 29–30-án játsszák.

A táblázat:

1. Vrbas 9 7 0 2 39,5:22,5 14

2. Polet 9 6 1 2 46:26 13

3. Kordun 9 6 0 3 43:29 12

4. Vojvodina 9 5 1 3 41:31 11

5. Sloboda 9 1 2 6 28,5:43,5 4

6. Jadran 9 0 0 9 8:64 0

Magyar ember Magyar Szót érdemel