Szenzációs, szinte hihetetlen győzelmet arattak az eddig sereghajtó jagodinai lányok Kúlán, ahol a Pionír mellett a bajnoki címre másik esélyesként emlegetett Hajduk házigazdaként szenvedett súlyos vereséget. A válogatottakkal megtűzdelt dél-bácskaiak kudarca egyszerűen érthetetlen, ezért megtörténhet, hogy még hallunk az esetről. A női Szuperligánál maradva, a 6. fordulóból elhalasztott meccs, majd a 7. forduló mérkőzései után a bronzérmes pozícióra tornázta fel magát a Venus, amely Zentán ugyan kikapott az immár fölényesen első Pionírtól, de említésre méltó, hogy Klobusiczky Anikó legyőzte a Banja Luka-i világbajnokságon kirobbanó formát mutató Szántó Líviát. A topolyai versenyző 606 fát ütött, Szántó pedig 567 fát (2:2).
A férfiaknál a nišiek a forduló vesztesei, akik elszenvedték első vereségüket a bajnokságban, így a Beograd immár nagyobb előnnyel vezeti a táblázatot. Itt említjük meg, hogy a 8. fordulóban Tisza-parti rangadó lesz, a Zenta ugyanis a Kanizsát látja vendégül. A találkozó 13 órakor kezdődik, a férfiak után pedig a hölgyek következnek, mert a mérkőzéseit Zentán játszó topolyai Venus a nagybecskereki Kristalt fogadja.
FÉRFI SZUPERLIGA
Magyarkanizsa: Kanizsa–Apatin 7:1 (3611:3448)
Részeredmények: Mészáros–Kurteš 1:0 (2:2, 553:527), Szél–Jovetić 1:0 (3,5:0,5, 656:605), Vekić–Trkulja 1:0 (3:1, 614:581), Pavlović–Žigić 1:0 (2,5:1,5, 614:606), Blagojević–Balać 0:1 (1:3, 597:585), Popović–Gotovina 1:0 (3:1, 577:544).
A Kanizsa kitűnő játékkal győzött a sereghajtó Apatin ellen. A hazai csapat három, míg a vendégek két játékosa ért el 600 fa feletti teljesítményt, a legeredményesebb Szél Tibor volt 656 fával.
L. E.
A 7. forduló többi eredménye: Beograd–NIS Petrol 7:1 (3656:3523), Metalac–C. zvezda 5:3 (3344:3317), Vihor–Zenta 1:7 (3186:3382), Partizan–Niš Put 6:2.
A táblázat:
1. Beograd 7 7 1 0 47:9 13
2. Niš Put 7 5 1 1 38:18 11
3. Partizan 7 5 1 1 33,5:22,5 11
4. Kanizsa 7 4 0 3 31:25 8
5. Metalac 7 3 0 4 25:31 6
6. NIS Petrol 7 3 0 4 24,5:31,5 6
7. Zenta 7 3 0 4 22:34 6
8. Vihor 7 2 0 5 16:40 4
9. C. zvezda 7 1 1 5 24:32 3
10. Apatin 7 1 0 6 18:38 2
NŐI SZUPERLIGA
A 7. forduló eredményei: Jedinstvo–SPC Vojvodina 6:2 (3148:3028), Pionír–Kristal 8:0 (3408:3269), Apatin–Spartacus 3:5 (3142:3181), Hajduk–Jagodina 2:6 (3195:3234), Putar–Venus 2,5:5,5 (3031:3082). A 6. forduló utólag lejátszott mérkőzésein: Jagodina–Putar 2:6 (3154:3263), Spartacus–Hajduk 2:6 (2971:3097), Venus–Pionír 2:6 (3268:3428).
A táblázat:
1. Pionír 7 7 0 0 47:9 14
2. SPC Voj. 7 5 0 2 38:20 10
3. Venus 7 5 0 2 34:18 10
4. Kristal 7 4 1 2 31:25 9
5. Hajduk 7 4 0 3 32:24 8
6. Jedinstvo 7 3 1 3 26:30 7
7. Putar 7 2 0 5 21,5:34,5 4
8. Spartacus 7 1 1 5 18:38 3
9. Jagodina 7 1 1 5 16,5:39,5 3
10. Apatin 7 0 2 5 16:40 2
I. SZERBIAI FÉRFILIGA – VAJDASÁGI CSOPORT
A 7. forduló eredményei: Kristal–Banat 4:4 (3298:3303), Egység (T)–T. Marković 7:1 (3433:3160), 13. Maj–Jedinstvo 7:1 (3235:3110), Ada Computers–Vojvodina (Ú) 3:5 (3248:3287), Hajduk (K)–Spartacus 8:0 (3140:3007).
A táblázat:
1. Egység 7 6 1 0 44:11 13
2. Jedinstvo 7 4 0 3 33:23 8
3. Ada C. 7 4 0 3 30:26 8
4. T. Mark. 7 4 0 3 27:29 8
5. Banat 7 3 1 3 27:29 7
6. Vojvodina 7 3 0 4 27:29 6
7. Spartacus 7 3 0 4 20:36 6
8. Hajduk 7 2 1 4 25:31 5
9. Kristal 7 2 1 4 24:32 5
10. 13. Maj 7 2 0 5 23:33 4
I. SZERBIAI NŐI LIGA – VAJDASÁGI CSOPORT
A 7. forduló eredményei: Egység (Ú)–Vrbas 6:2 (2962:2785), Banat–T. Marković 3:5 (3035:3125), Alimenta–Ada Computers 2:6 (2875:2940), Petrovaradin–Radnički (Ú) 6,5:1,5 (3151:3006), Srem–Vojvodina (B) 7:1 (2906:2681).
A táblázat:
1. T. Mark. 7 7 0 0 49:7 14
2. Petro. 7 6 1 0 41,5:14,5 13
3. Ada C. 7 6 0 1 37,5:18,5 12
4. Srem 7 5 1 1 36,5:19,5 11
5. Radnički 7 3 0 4 19,5:36,5 6
6. Alimenta 7 2 1 4 23:33 5
7. Banat 7 2 0 5 27:29 4
8. Egység 7 2 0 5 23:33 4
9. Vrbas 7 0 1 6 14:42 1
10. Vojvodina 7 0 0 6 6:50 0
I. VAJDASÁGI LIGA
A 7. forduló eredményei: Dolina–Železničar (I) 3:5 (3114:3131), Sloven–Becse 2:6 (3160:3165), Radnički (Ú)–Rotografika 3:5 (3213:3249), Matica–TSK 5:3 (3302:3249), Radnički (K)–Slavia 3:5 (2969:2971).
A táblázat:
1. Rotograf. 7 5 1 1 35,5:20,5 11
2. Železničar 7 5 0 2 36:20 10
3. Becse 7 5 0 2 34,5:21,5 10
4. Rad. (K) 7 4 0 3 30:26 8
5. Slavia 7 3 1 3 28:28 7
6. TSK 7 3 0 4 30:26 6
7. Matica 7 3 0 4 23:23 6
8. Dolina 7 2 0 5 23:33 4
9. Rad. (Ú) 7 2 0 5 21:35 4
10. Sloven 7 2 0 5 19:37 4
II. VAJDASÁGI LIGA
A 7. forduló eredményei: Vrbas–Jadran 7:1 (3264:2924), Sloboda–Polet 4:4 (3004:3022), Kordun–Vojvodina (B) 3:5 (3148:3199).
A táblázat:
1. Vrbas 7 6 0 1 30,5:15,5 12
2. Polet 7 4 1 2 34:22 9
3. Vojvodina 7 4 1 2 32:24 9
4. Kordun 7 4 0 3 32:24 8
5. Sloboda 7 1 2 4 24,5:31,5 4
6. Jadran 7 0 0 7 5:51 0
