Zomborban szombaton díszülésen emlékeztek meg arról, hogy a nyugat-bácskai városban 135 éve rendezték meg az első atlétikai versenyt. 1873-ban az az Aleksandar-Šana Demetrović volt a kezdeményezője a tornának, aki Drezdában fejezte be egyetemi tanulmányait, s annyira lenyűgözte a nyugati országban zajló sportélet, hogy a Zombori Gimnáziumban tornatanárként mindjárt meg akarta honosítani azt városában is.
1983-ban megalakították a Zombori Korcsolya-társaságot, amely a műkorcsolya mellett más sportokat, így az atlétikát is felölelte. 1887-ben aztán megalakult a Zombori Sporttársaság is, amely tornával, vívással, atlétikával és úszással foglalkozott, s egészen 1941-ig létezett.
Az első bejegyzett versenyt 1889-ben tartották meg, méghozzá 32 km-es gyaloglásban, s ugyanebben az évben atlétikatornát is szerveztek, amely már a diszkoszvetést, a távol-, magas- és rúdugrást, súlylökést és akadályfutást is magába foglalt. A sporttársaság első jelentősebb eredménye Milivoje Petrović nevéhez fűződik, aki 1894-ben a középiskolák Kaposvárott megtartott országos bajnokságán aranyérmes lett 100 méteres síkfutásban. Ezt a sikerét 1895-benés 1896-ban is megismételte.
A II. világháború után az atléták az 1945 májusában Radnički név alatt megalapított klubban folytatták a munkát, s mindjárt ebben az évben érte el a zombori atlétika eddig legnagyobb sikerét, Lennert István ugyanis országos bajnoki címet szerzett magasugrásban, távolugrásban és rúdúgrásban.1949-ben női csapatot is létrehoztak, amely a szerbiai atlétikaligában szerepelt, 1953-ban pedig új atlétika-klub alapult Maraton néven, amely elnevezést a mai napig viseli az egyesület. Nehéz lenne felsorolni mindazokat, akik áldozatos munkájukkal és eredményeikkel hozzájárultak a zombori atlétika háború utáni sikereihez. Mégis, íme néhány név a sok közül: Jovan Kolarov, Milan Konjović, Jelisaveta Đanić, Gromilović István, Keller Béla, Stevan Vukmirović, Boro Pavlović, Slobodan Jerković, Tamási Mária, Mirko Vujaklija...
Igazságtalanság lenne kihagyni Dušan Kolundžija nevét, aki évtizedekig szorgosan jegyezte a zombori sport sikereit és tradícióját. A mindmáig egyedülálló sportlexikonjában számos témát dolgozott fel, amelyből az is kiderül, hogy Jugoszlávia színeit több mint 1000 eseményen összesen 124 zombori sportoló védte, s a 165 országos egyéni bajnoki titulus mellett csapatban mintegy 20 elsőséget és 500 más első helyet szereztek. Nem mellékes az a tény sem, hogy Zombor 15 nemzetközi és 43 országos szintű bírójával együtt Zombor jelenleg is az ország fejlettebb sporttérségei közé tartozik.
