Tornyosi pálya, 100 néző, vezette: Rackov (Törökkanizsa). Góllövők: Gyatkó a 40., Horvát az 50. és a 75., Sárközi a 41., a 82., illetve Momirov a 18., Puljai a 20. és a 65., Bite a 22. percben.
Radnički Gladiolus: Gubik, Nyári (Petrás), Blinka, Erős, Fábrik, Fekete Kornél, Belec, Fekete Krisztián, Gyató, Sárközi, Horvát.
Horgos-Higlo: Szűcs, Gavrić, Püspök, Đurđević, Bohata, Lobozár, Kolompár, Momirov, Puljai, Bite, Tucakov.
Igazi rangadóhoz méltó mérkőzést játszott a két csapat. A meccs elején a hazaiak voltak mezőnyfölényben, de a horgosiak átvették a játék irányítását, öt perc alatt három gólt szereztek, és még két kiváló helyzetet kihagytak. A hazai csapat a gyors és nagyarányú vendégvezetés után rendezte sorait, és a félidő vége előtt sikerült két gólt szerezniük. A második félidőben a hazaiak teljes mezőnyfölénybe kerültek, egyenlítettek, de a 65. percben a vendégek Puljai révén ismét vezetéshez jutottak. A Radnički Gladiolus a mérkőzés hajrájában a kapujához szögezte a Horgos együttesét, és a 75., valamint a 82. percben szerezett gólokkal sikerült megnyerni a mérkőzést. A játékvezető kitűnően vezette a találkozót.
Oromhegyes: Trešnjevac–Tromeđa 1:3 (0:0)
Oromhegyesi pálya, 50 néző, vezette: Paulik (Szerbkeresztúr). Góllövők: Holló a 73., illetve Csernák a 50., Ágoston a 62. és Csanádi a 90. percben.
Trešnjevac: Lazić, Szekeres, Szűcs, Sivić, Holló, Šekerović (Cseh), Ajtai, Kovács, Božanin (Molnár), Milenko, Gecse.
Tromeđa: Horvát, Súly (Süli), Pap, Domonkos Zs., Kálmán, Barna, Bálint (Ágoston), Domonkos, K., Csernák, Vukov, Krajčik (Csanádi).
Harcias, nyílt sisakos mérkőzésen a helyzeteiket jobban kihasználó majdányiak megérdemeltem gyűjtötték be a három pontot. A sportszerű mérkőzésen a játékvezető, aki egyébként kitűnően bíráskodott, egy sárga lapot mutatott fel, amelyet Vukov kapott.
Orom: Šampion-Olimpija–Jedinstvo (Szerbkeresztúr) 3:2 (0:0)
Oromi pálya, 50 néző, vezette: Sándor (Magyarkanizsa). Góllövők: Perpauer Andor az 55. és a 75., Krajnović a 86., illetve Zrim a 68., Kardos a 90. percben.
Šampion-Olimpija: Sóti, Krajnović, Szokol, Borsos, Perpauer Á., Fehér, Apró, Petrik, Perpauer A., Vajda N., Vólenter (Bata).
Jedinstvo: Jovanović, Brzak, Gojan (Jegdić), Nikolin, Tahić, Malbaški M., Malbaški G., Zrim A., Kapitány (Kardos), Jančić, Horvatov.
Vasárnap jó napja volt az oromi klubnak, a felnőttek megszerezték első győzelmüket a mostani bajnokságban, a klub utánpótláscsapata pedig 2:2-es döntetlent játszott idegenben a szabadkai Spartacus megfelelő együttesével. Az oromi mérkőzés első félidejében nem sok látnivaló akadt, a folytatásban viszont potyogtak a gólok. A hazai csapat elsősorban a kiválóan célzó Perpauer Andornak köszönheti a győzelmet, a fiatal csatár a második félidőben kétszer is szabadrúgásból tudott eredményes lenni, méghozzá úgy, hogy mindkét alkalommal a bal felső sarkot találta el.
Kazi Zsolt
A 3. forduló: Radnički Gladiolus–Horgos 5:4, Trešnjevac–Tromeđa 1:3, Sloga–Graničar 3:4, Slavija–Tisza 2:1, Šampion–Jedinstvo 3:2, a Hajduk szabad. A múlt heti Jedinstvo–Trešnjevac 3:3-as meccset 3:0-ra a Jedinstvo nyerte, mivel a vendégeknél 2 játékosnak nem volt rendben az igazolása.
A táblázat:
1. Radnički G. 3 3 0 0 20:5 9
2. Graničar 3 3 0 0 7:4 9
3. Slavija 2 2 0 0 6:1 6
4. Tisza 3 1 1 1 4:3 4
5. Šampion 3 1 1 1 5:5 4
6. Horgos-H. 2 1 0 1 7:6 3
7. Hajduk 2 1 0 1 4:5 3
8. Jedinstvo 3 1 0 2 6:11 3
9. Tromeđa 3 1 0 2 5:11 3
10. Trešenjevac 3 0 0 3 1:7 0
11. Sloga 3 0 0 3 3:10 0
A következő forduló: Tromeđa–Šampion-Olimpija, Graničar–Slavija, Horgos-Higlo–Trešnjevac, Hajduk–Radnički, Jedinstvo–Sloga, a Tisza szabad.
ZOMBORI LIGA
Kerény: Kordun–Prigrevica 7:1 (6:1)
Korudun-pálya, 200 néző, vezette: Marjanović (Zombor). Góllövők: Kršić a 12., Popov a 22. (öngól), Ilić a 26., Rajković a 38., Karas a 42., Medaković a 44., Stokrpa a 90., illetve Ćuća a 37. percben.
Kordun: Korolija, Stanojević, Knežević, Dobrosavljević, Kršić, Mutić, Karas, Dragoljević (Pavlović), Rajković (Vorkapić), Ilić, Medaković (Stokrpa).
Prigrevica: Vujinović, Rakas, Popović, Čović, Rakić, Ćuća, Radojčić, Resanović, Dmitrović, Ostojić, Smiljanić.
Ilić, Knežević és Karas visszatérésével a csapatba a Kordun az első játékrészben kiváló teljesítményt nyújtott és megtömte ellenfele hálóját.
D. J.
A 6. forduló eredményei: Polet–Graničar 2:0, Zadrugar–BSK 2:1, Rusin–Radnički 0:0, Borac–ŽAK 2:0, Mladost–Jedinstvo (félbeszakadt a 85. percben 1:0-s állásnál a vendégek hibájából), Kula–Omladinac (félbeszakadt a 87. percben 1:2-es állásnál a hazaiak hibájából), Lipar–Jedinstvo (NSZ) 2:0, Kordun–Prigrevica 7:1.
A táblázat:
1. Polet 6 5 1 0 11:2 16
2. Zadrugar 6 5 0 1 15:6 15
3. ŽAK 6 4 0 2 18:5 12
4. Borac 6 4 0 2 7:5 12
5. Kula 5 3 1 1 10:3 10
6. Lipar 6 3 1 2 8:11 10
7. Prigrevica 6 3 0 3 11:15 9
8. Omlad. (–1)5 3 0 2 11:7 8
9. Jedin. (K) 5 2 2 1 7:6 8
10. Kordun 6 2 1 3 11:9 7
11. Rusin 6 1 2 3 5:10 5
12. Mladost 5 1 1 3 7:7 4
13. Graničar 6 1 1 4 7:14 4
14. Jedin. (NSZ)6 1 1 4 3:14 4
15. BSK 6 0 3 3 8:14 3
16. Radnički 6 0 2 4 4:16 2
A következő forduló (szeptember 27-én és 28-án): Prigrevica–Polet, Jednistvo (NSZ)–Kordun, Omladinac–Lipar, Jedinstvo (K)–Kula, ŽAK–Mladost, Radnički–Borac, BSK–Rusin, Graničar–Zadrugar.
ÓBECSEI–SZENTTAMÁSI–VERBÁSZI KÖZSÉGKÖZI LIGA
Szenttamás: Mladost Radost–Iskra (Kucora) 0:2 (0:1)
Rajčuri pálya, 100 néző, vezette: Milić (Verbász). Góllövő: Stojanović a 80. és a 75. percben.
Mladost Radost: Ađanski, Mihajlović, Radojković, Ciganković, Đedović, Komljenić, Ćolić, Živanović, Đuranović, Brankov, Nikolić.
Iskra: Roganović, Őri B., Kolesar, Ivanić, Đinđić, Cimbaljević Đ., Živković, Őri A., Serdar, Stojanović, Cimbaljević R.
A mérkőzés nyolcadik percében Ađanski kapus rövidre ütötte ki labdát és a befutó Stojanović a hálóba gurította. A második gólt a jól helyezkedő Stojanović érte el a mérkőzés 75. percében, amikor a kapufélfáról lepattanó labdát helyezte be a kapu bal sarkába. A szenttamásiak a második félidőben állandóan támadtak és több kiváló helyzetük is volt, a mérkőzés 60. percében a kapufát is eltalálták a hazai játékosok, de Roganov hálóját sehogy sem tudták bevenni.
R. D.
A 3. forduló eredményei: Mladost Radost (Szenttamás)–Iskra (Kucora) 0:2, Napredak (Nádalja)–Jedinstvo (Péterréve) 4:0, Mladost (Radičević)–Vojvodina (Bácsföldvár) 4:2, Borac (Drea)–Proleter (Újsóvé) 0:0, Szenttamás–Sutjeska (Kiskér) 2:3.
A táblázat:
1. Sutjeska 3 3 0 0 11:4 9
2. Szenttamás 3 2 0 1 18:6 6
3. Iskra 3 2 0 1 6:4 6
4. Proleter 3 1 2 0 3:1 5
5. Vojvodina 3 1 1 1 5:5 4
6. Napredak 3 1 1 1 5:3 4
7. Mladost (R) 3 1 0 2 4:8 3
8. Mladost R. 3 0 2 1 1:3 2
9. Jedinstvo 3 0 1 2 1:7 1
10. Borac 3 0 1 2 4:17 1
A következő forduló (szeptember 28-án, 15.30-kor): Iskra–Sutjeska, Proleter–Szenttamás, Vojvodina–Borac, Jedinstvo–Mladost, Mladost Radost–Napredak.
SZABADKAI KÖZSÉGKÖZI LIGA
A 3. forduló: Udarnik–Poljoprivrednik 1:3, Szabadka–Solid 4:2, Elektrovojvodina–Preporod 3:1, Žednik–Lokomotiva 0:1.
A táblázat:
1. Lokomotiva 3 3 0 0 4:1 9
2. Solid 3 2 0 1 10:6 6
3. Poljopr. 3 2 0 1 6:4 6
4. Preporod 3 2 0 1 5:4 6
5. Elektrovoj. 2 1 0 1 3:2 3
6. Szabadka 3 1 0 2 5:6 3
7. Žednik 2 0 0 2 0:2 0
8. Udarnik 3 0 0 3 2:10 0
A következő forduló: Poljoprivrednik–Lokomotiva, Preporod–Žednik, Solid–Elektrovojvodina, Udarnik–Szabadka.
ÚJVIDÉKI LIGA
Temerin: TSK–Dinamo (Tiszakálmánfalva) 2:0 (2:0)
TSK-pálya, 100 néző, vezette: Nedeljković (Újvidék). Góllövők: Vorkapić a 7., Mišković a 22. percben.
TSK: Vidović, Dragoljević, Mandić, Karać (Miodrag), Jokić (Nikšić), Varga, Nonić, Nagy, Vorkapić, Mišković, Stojanović (Todorović).
Dinamo: Mladenović, Jokić, Bilopija, Sekulić, Aščević, Ilić, Petković, Srdić, Janković, Terzić, Nikolić.
Az első félidőben a hazai csapat jól játszott, két gólt is lőtt, s már az első játékrészben eldöntötte a három pont sorsát. A második félidőben a vendégek meg sem próbálkoztak az egyenlítéssel, inkább a védekezésre figyeltek, így sikerült is megúszniuk kétgólos vereséggel.
