2025. május 30., péntek

Hetet lőttek a tornyosiak

LABDARÚGÁS

TISZA MENTI LIGA

Majdány: Tromeđa–Radnički Gladiolus 0:7 (0:3)

Majdányi pálya, 50 néző, vezette:: Kuzmanov (Törökkanizsa). Góllövők: Horvát a 20., a 33., a 45., a 64. és a 74., Sárközi a 89. és a 90. percben.

Tromeđa: Horvát, Süli (Gyémánt), Barna, Domonkos I., Kálmán, Domonkos II. (Bálint), Krajčik (Pap), Csanádi, Csernák, Vukov, Ágoston.

Radnički Gladiolus: Gubik, Nyári (Petrás), Vajda (Kovács), Erős, Fábrik, Gyatkó, Belec, Fekete Krisztián, Fekete Kornél, Sárközi, Horvát (Tóth Horgos).

A Radički Gladiolus ismét nagyarányú győzelmet aratott a szerény képességű majdányi együttes felett. A vendégegyüttes a mérkőzés egész ideje alatt szervezetten, jól játszott, sok gólhelyzetet teremtett, amelyekből hetet sikerült értékesíteni. A mérkőzés hőse az öt gólt szerző Horvát Roland volt, akinek szinte minden gólhelyzetét sikerült belőnie. A játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést.

Gyála: Graničar–Šampion-Olimpija 2:1 (1:0)

Az első fordulóban lejátszott Hajduk–Tromeđa mérkőzés után ezen a találkozón is bebizonyosodott, hogy egy játékvezető és egy partjelző nem tudja megfelelően kézben tartani a Tisza Menti Liga összecsapásait. A gyálai mérkőzés első félidejében még minden rendben is volt, a hazaiak jobban, veszélyesebben futballoztak és megérdemelten szerezték meg a vezetést. A második játékrészt viszont a vendégek kezdték jobban, és egy kapu előtti kavarodás után sikerült 1:1-re alakítaniuk az eredményt. Az oromiak egyenlítő találata után kezdett eldurvulni a játék, egymást követték az alattomos, szándékos szabálytalanságok, és ebben a puskaporos légkörben a játékvezető teljesen kiengedte a kezéből a mérkőzést, majd azzal „koronázta” meg teljesítményét, hogy a durvaságokban élen járó hazaiaknak befújt egy vitatható tizenegyest, amiből a Graničar gárdája meg is szerezte a győztes gólt. Azon az oldalon egyébként, ahol az állítólagos szabálytalanság történt, nem volt partjelző... Valahogy az volt az ember érzése, látva ezt a 90 percet, hogy ezen a találkozón csak a hazaiak nyerhetnek.

A 2. forduló: Graničar–Šampion 2:1, Jedinstvo–Trešnejavac 3:3, Horgos–Hajduk 3:1, Tisza–Sloga 2:0, Tromeđa–Radnički 0:7, a Slavija szabad volt.

A táblázat:

1. Radnički G. 2 2 0 0 15:1 6

2. Graničar 2 2 0 0 3:1 6

3. Tisza 2 1 1 0 3:1 4

4. Slavija 1 1 0 0 4:0 3

5. Horgos H. 1 1 0 0 3:1 3

6. Hajduk 2 1 0 1 4:5 3

7. Trešenjevac 2 0 1 1 3:4 1

8. Šampion 2 0 1 1 2:3 1

9. Jedinstvo 2 0 1 1 4:11 1

10. Sloga 2 0 0 2 0:6 0

11. Tromeđa 2 0 0 2 2:10 0

A következő forduló: Radnički Gladiolus–Horgos, Trešnjevac–Tromeđa, Sloga–Graničar, Slavija–Tisza, Šampion–Jedinstvo, a Hajduk szabad.

ZOMBORI LIGA

Zombor: ŽAK–Rusin 4:1 (2:1)

ŽAK-pálya, 200 néző, vezette: Stoiljković (Szerbmilitics). Góllövők: A. Vuković a 10., V. Berleković a 25. (11-esből), Mulalić a 88., Vukas a 90., illetve Farkas a 8. percben.

ŽAK: Tešić-Đurić, A. Vuković, Tešić, Vranić, Banić, Todorović, S. Berleković (Mulalić), V. Berleković, M. Vuković (Čuljak), Vukas, Jovanović.

Rusin: Dragosavljevic, Bodnar, Hardi, Senderak, Barna, Plančak, Farkas, Sajtos, Hrnčar, Veselinović, Sajanković.

Jó iramú, színvonalas mérkőzésen a vendégek tettek szert vezetésre a fürge lábú Farkas révén. A hazaiak azonban gyorsan egyenlítettek, majd a ŽAK jogos büntetőből jutott vezetéshez az 57. percben. Farkast elkaszálták a zomboriak büntetőterületén belül, a szabálytalanság szinte ugyanolyan volt, mint a vasutasok tizenegyesénél, Stoiljković játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, hanem másodszor is sárga lappal „jutalmazta” Farkast, aki így a kiállítás sorsára jutott. Ezzel az ítéletével a játékvezető súlyosan megkárosította a Rusin csapatát. A továbbiak során a vasutasok több kiváló gólhelyzetet teremtettek, de ezek kihasználása szerény százalékban sikerült.

Nagyszállás: Jedinstvo–Kula 0:0

Jedinstvo-pálya, 100 néző, vezette: Braćat (Zombor).

Jedinstvo: Ćopić, Ožegović, Krpijan, Baćanov, Lerman, Rodić, Balać (Erdélyi), Marin, B. Jelisavac, R. Jelisavac, Janó.

Kula: Veljković, Bódis, Kostić (Rapšević), Ćurović, Vujačić (Sipos), Vojinović, Marko Maleš, Milan Maleš (Vukajlović), Kuzmanović, Dér, Magyar.

Két ellentétes félidő jellemzi a találkozót. Az elsőben a vendégek akár többgólos vezetésre is szert tehettek volna, azonban nem tudták feltenni az i-re a pontot. Pihenő után a hazaiak kerekedtek felül, de ők is gólképtelennek bizonyultak, így igazságos döntetlennel zárult a mérkőzés.

Az 5. forduló: Kordun–Polet 0:2, Prigrevica–Lipar 7:3, Jedinstvo–Kula 0:0, Omladinac–Mladost 2:0, Jedinstvo (K)–Borac 0:1, ŽAK–Rusin 4:1, Radnički–Zadrugar 1:3, BSK–Graničar 2:2.

A táblázat:

1. Polet 5 4 1 0 9:1 13

2. ŽAK 5 4 0 1 18:3 12

3. Zadrugar 5 4 0 1 13:5 12

4. Kula 5 3 1 1 10:3 10

5. Omladinac 5 3 0 2 11:7 9

6. Prigrevica 5 3 0 2 10:8 9

7. Borac 5 3 0 2 5:5 9

8. Jedin. (K) 5 2 2 1 7:6 8

9. Lipar 5 2 1 2 6:11 7

10. Mladost 5 1 1 3 7:7 4

11. Kordun 5 1 1 3 4:8 4

12. Graničar 5 1 1 3 7:12 4

13. Rusin 5 1 1 3 5:10 4

14. Jedin. (NSZ)5 1 1 3 3:12 4

15. BSK 5 0 3 2 7:12 3

16. Radnički 5 0 1 4 4:16 1

A következő forduló (szeptember 20-án és 21-én): Polet–Graničar, Zadrugar–BSK, Rusin–Radnički, Borac–ŽAK, Mladost–Jedinstvo (K), Kula–Omladinac, Lipar–Jedinstvo (NSZ), Kordun–Prigrevica.

ÓBECSEI–SZENTTAMÁSI–VERBÁSZI KÖZSÉGKÖZI LIGA

Kucora: Iskra–Szenttamás 1:3 (1:1)

Iskra-pálya, 100 néző, vezette: Jerotijević (Verbász). Góllövők: Gubás a 14., illetve Jolić a 40., Filipović az 58.,Gribić a 70. percben.

Iskra: Roganović, Vujačić, Kolesar, Gubás Damir, Milovanović, Cimbajević, Gubás Damjan, Ivanić, Ćurguz, Őri, Krajinović.

Szenttamás: Krovokuća, Šijačić, Sekulić, Mijić, Jolić, Konatar, Hodonocki, Grbić, Filipović, Barna, Brankov, (Baćinac).

A szenttamási focisták Kucorán jó játékkal lepték meg a hazai játékosokat, így a rangadó mérkőzésen 3:1-re győztek. Az utolsó 20 percben a szenttamásiak 10 emberrel küzdöttek, Jerotijević játékvezető piros lappal büntette a sportszerűtlenül viselkedő Grujo Baćinacot. A szenttamásiak hat megszerzett pontjukkal a táblázat első helyét foglalják el.

Péterréve: Jedinstvo–Mladost Radost (Szenttamás) 0:0

Jedinstvo-pálya, 80 néző, vezette: Branislav (Verbász).

Jedinstvo: Vrbaški, Biró, Tóth, Jakšić, Kajfer, Vinkler, Garvić B., Rama, Gavri I., Szép, Tomović.

Mladost Radost: Ađanski, Mihajlović, Radojković, Ciganović, Đedović, Komljenić, Ćolić, Vukčević, Đuranović, Brankov, Nikolić.

Az idén alakult szenttamási Mladost Radost fiatal csapata Péterrévén 0:0-s döntetlent játszott a hazai Jedinstvo együttesével.

Eredmények, 2. forduló: Iskra–Szenttamás 1:3, Sutjeska–Borac (Drea) 4:2, Proleter–Mladost (R) 2:0, Vojvodina–Napredak 2:0, Jedinstvo–Mladost Radost 0:0.

A táblázat:

1. Szenttamás 2 2 0 0 16:3 6

2. Sutjeska 2 2 0 0 8:2 6

3. Proleter 2 1 1 0 3:1 4

4. Vojvodina 2 1 1 0 3:1 4

5. Iskra 2 1 0 1 4:4 3

6. Mladost R. 2 0 2 0 1:1 2

7. Jedinstvo 2 0 1 1 1:3 1

8. Napredak 2 0 1 1 1:3 1

9. Mladost (R) 2 0 0 2 0:6 0

10. Borac 2 0 0 2 4:17 0

A következő, 3. forduló: Mladost Radost–Iskra, Napredak–Jedinstvo, Mladost–Vojvodina, Borac–Proleter, Szenttamás–Sutjeska.

SZABADKAI KÖZSÉGKÖZI LIGA

Az 1. forduló: Solid–Poljoprivrednik 3:2, Udarnik–Preporod 1:2, Szabadka–Lokomotiva 1:2, Elektrovojvodina–Žednik – elhalasztották.

A 2. forduló: Poljoprivrednik–Žednik 1:0, Lokomotiva–Elektrovojvodina 1:0, Preporod–Szabadka 2:0, Solid–Udarnik 5:0.

A táblázat:

1. Solid 2 2 0 0 8:2 6

2. Preporod 2 2 0 0 4:1 6

3. Lokomotiva 2 2 0 0 3:1 6

4. Poljopr. 2 1 0 1 3:3 3

5. Elektrovoj. 1 0 0 1 0:1 0

6. Žednik 1 0 0 1 0:1 0

7. Szabadka 2 0 0 2 1:4 0

8. Udarnik 2 0 0 2 1:7 0

A következő forduló: Udarnik–Poljoprivrednik, Szabadka–Solid, Elektrovojvodina–Preporod, Žednik–Lokomotiva.

Magyar ember Magyar Szót érdemel