2025. május 30., péntek

Szerbia–Franciaország Nišben

Kézilabda
A világ- és olimpiai bajnok francia válogatott ma Nišben vendégszerepel (Fotó: Ótos András)

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hetének keretében ma 20 órakor (SZRTV 2) rangos vendéget fogad Szerbia férfi válogatottja: Ni šbe érkezik az olimpiai és világbajnok Franciaország, élén a világ legjobb játékosával, Nikola Karabati ć tyal, aminek az a pikantériája, hogy Nikola niši születésű, de most mutatkozik be először szülővárosának közönsége előtt.

A hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Sead Hasanefendićszövetségi kapitány elmondta, hogy csapata sérülés miatt Ratko Nikolićés Rajko Prodanovićnélkül kénytelen kiállni, helyettük pedig a lengyel bajnokcsapat Kielcében jeleskedő Rastko Stojkovićot és Dragan Tubićot hívta be, aki így az egyetlen olyan játékos lesz a keretben, aki Szerbiában játszik. A kispadon bemutatkozó Hasanefendićhozzátette, a közelgő 2010-es ausztriai Eb-re készülve igen sűrű program vár rájuk, így a franciák elleni mérkőzés után rögtön indulnak Veszprémbe, ahol a csütörtökön kezdődő Pannon-kupán vesznek részt.

Ásványvizes pofon a gyógyvizeseknek

A hétvégén kis híján mindkét országos kézilabda bajnokcsapat pofont kapott. A Partizan Kátyon vendégszerepelt, s egy silány és gólszegény mérkőzésen remizett a Jugovićtyal, a nőknél pedig ki is kapott a Vrnjačka banja, amelyet a Knjaz Miloš győzött le.

SZUPERLIGA – FÉRFIAK

A 6. forduló: Planinka–Kolubara 19:26, Metaloplastijka–Proboj 24:17, C.zvezda–Proleter N. 38:25, Crvenka–Radnički 23:22, PKB–Naisus 28:27, Smederevo–Vojvodina 21:22, Jugović–Partizan 16:16.

1. Kolubara 5 5 0 0 160:118 10

2. Vojvodina 6 5 0 1 167:151 10

3. C. zvezda 4 4 0 0 133:111 8

4. PKB 5 4 0 1 139:129 8

5. Partizan 6 3 1 2 174:142 7

6. Jugović 6 3 1 2 149:137 7

7. Naisus 6 3 0 3 171:159 6

8. Smederevo 6 3 0 3 169:178 6

9. Metalopl. 5 2 0 3 110:113 4

10. Planinka 6 2 0 4 153:160 4

11. Radnički 5 2 0 3 116:123 4

12. Priboj 6 1 1 4 140:153 3

13. Dinamo 5 1 0 4 138:159 2

14. Crvenka 5 1 0 4 117:158 2

15. Proleter 6 0 1 5 142:187 1

SZUPERLIGA – NŐK

Az 5. forduló: Zaječar–Dinamo 44:17, C. zvezda–Čačak 21:27, Radnički–Medicinar 32:30, Naisa–Kikinda 26:29, K. Miloš–V. Banja 34:33, a Jagodina–RTB Bor mérkőzést ELHALASZTOTTÁK.

1. Zaječar 4 4 0 0 143:89 8

2. K. Miloš 5 4 0 1 143:124 8

3. Čačak 5 4 0 1 140:129 8

4. Kikinda 4 3 0 1 133:102 6

5. Naisa 5 3 0 2 137:122 6

6. V. Banja 4 2 1 1 118:110 5

7. C. zvezda 4 1 1 2 110:114 3

8. Jagodina 4 1 0 3 119:116 2

9. Medicinar 5 1 0 4 145:165 2

10. Radnički 4 1 0 3 92:117 2

11. Dinamo 5 1 0 4 119:166 2

12. RTB Bor 3 0 0 3 62:107 0

I. LIGA – FÉRFIAK

A 6. forduló: Požarevac–Zlatar 31:26, Zaječar–Jagodina 30:29, BASK–N. Pazar 37:27, C. zvezda–Vrbas 24:21, Leskovac–BSK Heba 35:26, Vranje–Napredak 28:24, Mladost TSK–N. Pazova 32:20. A sorrend: 1. Vranje 11, 2. BASK 10, 3. Zaječar 10, 4. Leskovac 9, 5. Požarevac 8, 6. Vrbas 6, 7. Rudar 5, 8. C. zvezda 5, 9. Mladost TSK 5, 10. Novi Pazar 5, 11. Jagodina 4, 12. Zlatar 2, 13. Napredak 1, 14. Nova Pazova 1, 15. BSK Heba 0 pont.

I. LIGA – NŐK

Az5. forduló: Nopal–Maks sport 35:29, Proleter–Metalac GM 35:33, Cepelin–Pirot 31:21, Železničar–Spartacus 10:0 (k. n.), a Kučevo–Radnički 31:28, A Napredak–Župa mérkőzést lapzárta után játsszák. A sorrend: 1. Železničar 10, 2. Proleter 8, 3. Cepelin 8, 4. Maks Sport 8, 5. Nopal 4, 6. Radnički 4, 7. Metalac 4, 8. Kučevo 4, 9. Pirot 4, 10. Župa 2, 11. Napredak 0, 12. Spartacus -1 pont.

II. LIGA – FÉRFIAK

Szabadka: Spartacus Vojput–Titel 33:32 (15:12)

Sétaerdei sportcsarnok, 300 néző, vezette: Milosavljević, Trivković (Beska).

Spartacus Vojput: Vukoslavović, Vručinić, Mester 6, Perović, Rojević 1, Šivić, Mrakić 6, Ninković, Milanković, Vitas, Tašković 6, Ristovski 7, Abazović 7, Slepčević.

Titel: Dobrijević, Budiša 2, Balog 3, Kuzmanov, Ivković 6, Tošić 9, Todorčević, Miličić, Vukovljak 7, Jakovljević, Vujadinović 1, Vojanović, Kenjalo 4.

A forduló rangadóján a hazai együttes a találkozó elejétől kedve magához ragadta a kezdeményezést, s állandóan 2-3 gólos előnyben volt. Ez a különbség a találkozó utolsó percéig meg is maradt a két csapat között, ekkor azonban a titeliek két gólt lőttek, s egy gólra megközelítették a hazaiakat. Többre azonban nem tellett erejükből, így a szabadkaiak ünnepelhettek a végén.

T. T.

A 7. forduló: Proleter–Milicionar 30:29, Spartacus Vojput–Titel 33:32, Radnički (Š)–Jabuka 24:25, ŽSK–Zombor 50:30, Radnički (Ú)–Hajduk 37:33, Metalac AV–Železničar 17:28, Jedinstvo (P)–Ruma 22:22, Gradnulica–Apatin 31:24.

1. Spartacus 7 6 0 1 235:184 12

2. ŽSK 4 6 0 1 242:202 12

3. Radn. (Ú) 7 6 0 1 229:202 12

4. Železnič. 7 5 0 2 202:176 10

5. Ruma 7 4 1 2 237:213 9

6. Milicionar 6 4 0 2 180:146 8

7. Gradnulica 6 4 0 2 196:166 8

8. Titel 6 3 1 2 186:166 7

9. Jabuka 6 3 1 2 163:170 7

10. Proleter 7 2 1 4 209:226 5

11. Apatin 7 2 0 5 196:217 4

12. Hajduk 7 2 0 5 193:214 4

13. Jedin. (P) 6 1 2 3 148:169 4

14. Zombor 7 2 0 5 215:270 4

15. Hercegov. 6 1 1 4 152:175 3

16. Metalac AV 6 1 1 4 159:185 3

17. Radn. (Š) 7 0 0 7 190:246 0

II. LIGA – NŐK

Zombor: Ravangrad–Vojvodina Petrovaradin 17:30 (8:16)

Mostonga sportcsarnok, 100 néző, vezették: Vušević és Ćirkov (Palánka).

Ravangrad: Pejić 3, Golić 1, Benyák 3, Figura 1, Tomašević 6, Kozlina 2, Skorutyák M. 1, Zelić Kovačić, Skorutyák A., Padobranski.

Vojvodina Petrovaradin: Kablar, Pudar 1, Marinković 4, M. Jovanović 5, Pabdić 4, Vukadinović, Blažić, Todorović 5, J. Jovanović 2, Žigić 1, Stanković, Erić 8.

Egyenlőtlen küzdelem folyt a pályán, a vendégek egy klasszisal jobb teljesitményt nyújtottak, az egyedüli bizonytalan csak a gólkülönbség volt.

D. J.

A 6. forduló: Mladost (SC)–Jedinstvo 31:19, Vrbas–Apatin 26:30, Spartacus–HalászJózsef 21:26, Jabuka 95–Radnički 29:23, Pančevo–Srem 25:18, Lehel–Temerin 24:22, Ravangrad–Vojvodina 17:30.

1. H. József 6 6 0 0 171:119 12

2. Vojvodina 6 5 0 1 179:138 10

3. Temerin 6 4 1 1 157:143 9

4. Lehel 6 4 0 2 156:149 8

5. Apatin 6 4 0 2 147:140 7

6. Mlad. (SC) 6 3 1 2 142:140 7

7. Pančevo 6 3 0 3 151:134 6

8. Spartacus 6 3 0 3 165:160 6

9. Srem 6 3 0 3 167:175 6

10. Vrbas 6 2 1 3 164:166 5

11. Radnički 6 2 0 4 168:173 4

12. Jabuka 95 5 1 0 4 121:142 2

13. Ravangrad 5 0 1 4 89:135 1

14. Jedinstvo 6 0 0 6 121:156 0

I. VAJDASÁGI LIGA – FÉRFIAK

A 10. forduló:Kljajićevo–Kikinda 35:21, Radnički–Dalmatinac 36:23, Obilić–Mladost TSK 32:22, a Dolovo–Jedinstvo mérkőzést elhalasztották, Grafičar–Slavija 22:16, Tarket–Sivac 69 36:27, Putinci–Mladost (O) 33:34, a Potisje–Jedinstvo mérkőzést elhalasztották

1. Jedin. (K) 9 9 0 0 294:227 18

2. Radn. (JT) 10 7 1 2 279:268 15

3. Potisje 9 7 0 2 268:205 14

4. Tarket 10 7 0 3 336:282 14

5. Grafičar 10 6 1 3 237:226 13

6. Putinci 10 6 0 4 299:264 12

7. Dalmat. 9 6 0 3 257:262 12

8. Sivac 69 10 5 0 5 309:282 10

9. Obilić 10 5 0 5 260:284 10

10. Jedin. (TB) 9 4 1 4 252:246 9

11. Kljajićevo 10 1 1 5 287:282 9

12. Dolovo 9 3 1 5 259:289 7

13. Kikinda 10 3 0 7 230:278 6

14. Slavija 10 2 1 7 237:269 5

15. Mlad. (O) 9 0 0 9 224:271 0

16. Mlad. TSK 10 0 0 10 253:346 0

I. VAJDASÁGI LIGA – NŐK

A 7. forduló: Crvenka–Radnički 27:21, Naftagas–Kikinda 19:27, Jedinstvo (M)–Dolovo 26:19, Jedinstvo (E)–Obilić 23:15, Topolya–Miletić 22:22, Rusin–Jadran L. 30:29.

1. Jedin. (M) 7 6 0 1 209:154 12

2. Kikinda 2 7 6 0 1 176:134 12

3. Jedin. (E) 7 5 0 2 178:143 10

4. Dolovo 7 5 0 2 156:145 10

5. Crvenka 7 4 0 3 181:154 8

6. Naftagas 7 3 0 4 166:174 6

7. Rusin 7 3 0 4 173:212 6

8. Jadran L. 7 2 1 4 149:160 5

9. Miletić 7 2 1 4 164:195 5

10. Obilić 7 2 0 5 138:147 4

11. Topolya 7 1 2 4 171:203 4

12. Radnički 7 1 0 6 158:200 2

II. SZERBAI LIGA – BÁCSKAI CSOPORT

A 7. forduló: Rusin–Zombor II. 30:22, Stanišić–Egység 41:13, Partizan (Horgos)–Borac 30:21, PIK Prigrevica–Budućnost 44:12, a Radnički szabad volt.

1. Rusin 6 5 0 1 174:121 10

2. Stanišić 6 5 0 1 183:135 10

3. Partizan 7 5 0 2 198:160 10

4. Prigrevica 6 3 1 2 181:151 7

5. Borac 5 3 1 1 150:127 7

6. Radnički 5 2 0 3 154:148 4

7. Zombor II. 5 1 0 4 144:166 2

8. Budućnost 7 1 0 6 151:233 2

9. Egység 5 0 0 5 75:169 0

Magyar ember Magyar Szót érdemel