2025. május 30., péntek

Gólparádé itt, sima vereség ott

LABDARÚGÁS, VB-SELEJTEZŐK - Szerbia ott lesz a jövő évi világbajnokságon, Magyarország nem
Téves ellenféllel kezdett ki Mutu Belgrádban (Beta/AP)

Több forgatókönyv is készült arra, hogy miként biztosíthatja be a szerb labdarúgó-válogatott a jövő évi világbajnokságon való részvételt. Papíron a legegyszerűbb az a változat volt, mely szerint meg kellett verni Romániát. A terv megvalósítása már valamivel keményebb diónak tűnt, de végül Szerbia rég látott kiváló játékot produkálva lemosta a pályáról keleti szomszédját.

A hazai csapat az első perctől kezdve nagy nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját, és több ígéretes helyzetet is kialakított. Ennek ellenére gól csak a 37. percben született: Krasić szögletét követően Žigić bújt ki négy román játékos közül és csúsztatott a román kapuba. Több gól nem született az első félidőben, azonban sokat elárul a játék képéről az adat, mely szerint a románok mindössze egyszer tudtak kapura lőni az első 45 perc során. A megnyugtató második találatra már nem kellett sokat várni, az 50. percben Krasić adott kiváló labdát Pantelićnek, aki remekül lőtt a hosszú sarokba – a mindig harcosan játszó csatárnak ez volt az első gólja a válogatottban. Ezt követően a kétgólos előny birtokában kicsit visszavett a tempóból a szerb csapat, de még így sem tudott komolyabb gólhelyzetet kialakítani a román válogatott. Nem így a szerb, amely a 78. percben végleg eldöntötte a találkozót: egy mélységből előreívelt labdát Žigićfejelt keresztbe a román kapu előtt, Pantelićremekül passzolt középre, Kuzmanović pedig mesterien lőtt kapásból a léc alá. Szépségdíjas találat volt! A ponto(ka)t az i-re Jovanović tette fel: a kiváló csatár három perc alatt lőtt két gólt. Mindenképp ki kell emelni Krasić játékát, a fiatal középpályás az egész mérkőzés során csapata motorja volt, és ráadásként még három gólpasszt is adott. A szerb csapat nagyarányú győzelmével már vb-résztvevő, a csoport második, pótselejtezőt érő helyén a Feröer szigeteket szintén 5:0-ra verő francia válogatott végzett.

A magyar és a portugál válogatott számára is csak a győzelem volt az elfogadható eredmény a két csapat szombat esti, lisszaboni világbajnoki selejtezőjén – hiszen két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt mindkét válogatottnak volt még esélye a világbajnoki részvétel kiharcolására. A portugálok indították útjára a labdát, és az első percekben nem is nagyon szabadultak tőle – de a mezőnyfölény ellenére az első tíz percben nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani a magyar kapu előtt. Sőt Gera szép lövéssel tornástatta meg Eduardót, mintegy jelezve, hogy a magyar válogatott sem „feltartott kézzel” ment ki a pályára.

Aztán a 18. percben mégis hátrányba került a magyar csapat, igaz, több védelmi hibára volt ehhez szükség. A jobb oldalról érkező beadás után Gyepes nem tudta elfejelni a labdát Ronaldo elől, aki kiszorított helyzetből, balról kapura lőtt, Babos csak kiütni tudta a labdát, az érkező Simao pedig Gyepest megelőzve, az ötös vonaláról, bal lábbal a hálóba bombázott.

Az egyenlítéshez legközelebb a félidő hajrájában állt a vendég csapat: Gera tisztán fejelhetett – de a labda a felső lécen csattant, így 1:0-s portugál vezetéssel ért véget az első félidő.

A szünetben egyik szövetségi kapitány sem cserélt, és a fordulás utáni percekben nem is változott a játék képe. A portugálok sokat járatták a labdát, keresték a lyukat a magyar védőfalon, míg a magyar csapat szinte csak másodpercekre tudta megtartani a labdát.

A 74. percben aztán „meglett a lyuk”: Liédson közeli fejesébe Babos még bravúrral belekapott, de már csak a gólvonal mögül tudta kiütni a labdát – a portugálok így 2:0-ra vezettek. Pár perccel később a kegyelemdöfést is megadták a hazaiak: ismét Gyepes bizonytalankodott, ezúttal Dudával szemben, a portugál bal oldalról érkező beadására a túloldalon Simao érkezett, aki kapásból a rövid felső sarokba lőtt.

A magyar válogatott sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el úgy, hogy gyakorlatilag esélye sem volt a pontszerzésre. Az egyébként tűrhető képességű játékosok ötlettelen játékát látva talán el kellene gondolkodni azon, hogy valóban jó húzás volt-e meghosszabbítani 2012-ig Erwin Koeman vezetőedző megbízatását…

A csoportból Dánia jutott ki egyenes ágon a világbajnokságra, miután hazai pályán legyőzte Svédországot.

A játéknap legnagyobb csatáját a német és az orosz válogatott vívta. A mérkőzést az oroszok kezdtek aktívabban, és több veszélyes helyzetet is kialakítottak Adler kapuja előtt, de lehetőségeiket nem tudták gólra váltani. Nem úgy a németek, akik az első veszélyes helyzetükből megszerezték a vezetést: Podolski és Özil szép kombinációja után a Werder Bremen játékosa tette középre a labdát, az érkező Klose pedig estében az orosz kapuba lőtt. Mivel a fordulatos, izgalmas mérkőzésen több gól nem született, a német válogatott végzett a csoport első, az orosz pedig a pótselejtezőt érő második helyén.

A forduló legnagyobb meglepetését az ukránok okozták, akik hazai pályán legyőzték a már továbbjutó Angliát. Győzelmével Ukrajna megelőzte Horvátországot, és ha Andorra ellen nyer az utolsó fordulóban, akkor pótselejtezőt játszik.

Csúnya vereségbe szaladt bele Bulgária Cipruson. Az utóbbi időben egyre jobban és eredményesebben játszó ciprusiak négy gólt lőve foszlatták szerte a bolgárok pótselejtezős álmait. Ebben a csoportban Olaszország biztosította be elsőségét, miután egy izgalmas mérkőzésen 2:2-es döntetlent játszott idegenben Írországgal. Az írek pótselejtezőn javíthatnak.

Nagy sikert ért el Bosznia-Hercegovina válogatottja, amely Észtország idegenbeli legyőzésével már biztosan a második helyen végez majd csoportjában, megelőzve Törökországot.

Eredmények

1. csoport

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Portugália–Magyarország 3:0 (1:0)

Lisszabon, Estadio da Luz, 40 ezer néző. Vezette: Alain Hamer (luxemburgi).

Portugália: Eduardo, Bosingwa, R.Carvalho, Bruno Alves, Duda, Mendes, Raul Meireles, Deco, Liedson (Nuno Gomes 83.), Simao (Veloso 81.), Ronaldo (Nani 27.).

Magyarország: Babos, Gyepes, Juhász, Vanczák, Bodnár, Huszti (Buzsáky 67.), Vadócz (Priskin 56.), Gera, Tóth B., Dzsudzsák (Varga 84.), Torghelle.

Gólszerző: Simao (18.,79.), Liedson (74.).

A csoport másik mérkőzésén: Dánia–Svédország 1:0(Poulsen 79.).

A táblázat:

1. Dánia 9 6 3 0 16:4 21

2. Portugália 9 4 4 1 13:5 16

3. Svédország 9 4 3 2 9:4 15

4. Magyaro. 9 4 1 4 9:8 13

5. Albánia 9 1 4 4 5:9 7

6. Málta 9 0 1 8 0:22 0

Az utolsó forduló (október 14-én): Dánia–Magyarország, Portugália–Málta, Svédország–Albánia.

2. csoport

Görögország–Lettország 5:2 (Gekasz 4., 47. – 11-esből, 57., 88., Szamarasz 73., ill. Verpakovskis 12., 40.), Izrael–Moldova 3:1 (Cohen 20., Dayan 65., Barda 69., ill. Kalinkov 92.), Luxemburg–Svájc 0:3 (Senderos 6., 8., Huggel 23.).

A táblázat:

1. Svájc 9 6 2 1 18:8 20

2. Görögo. 9 5 2 2 18:9 17

4. Izrael 9 4 3 2 20:10 15

3. Lettország 9 4 2 3 15:13 14

5. Luxemb. 9 1 2 6 3:23 5

6. Moldova 9 0 3 6 4:15 3

Az utolsó forduló: Svájc–Izrael, Görögország–Luxemburg, Lettország–Moldova.

3. csoport

Csehország–Lengyelország 2:0 (Necid 51., Plasil 72.), Szlovákia–Szlovénia 0:2 (Birsa 56., Pecnik 92.).

A táblázat:

1. Szlovákia 9 6 1 2 21:10 19

2. Szlovénia 9 5 2 2 15:4 17

3. Csehország 9 4 3 2 17:6 15

4. É.-Írország 9 4 2 3 13:9 14

5. Lengyelo. 9 3 2 4 19:13 11

6. San Marino9 0 0 9 1:44 0

Az utolsó forduló: Csehország–Észak-Írország, Lengyelország–Szlovákia, San Marino–Szlovénia.

4. csoport

Finnország–Wales 2:1 (Porokara 5., Moisander 77., ill. Bellamy 18.), Oroszország–Németország 0:1 (Klose 35.), Liechtenstein–Azerbajdzsán 0:2(Javadov 56., Mammadov 82.).

A táblázat:

1. Németo. 9 8 1 0 25:4 25

2. Oroszo. 9 7 0 2 18:5 21

3. Finnország 9 5 2 2 13:13 17

4. Wales 9 3 0 6 7:12 9

5. Azerbaj. 9 1 1 7 3:13 4

6. Liechtenst. 9 0 2 7 2:21 2

Az utolsó forduló: Azerbajdzsán–Oroszország, Németország–Finnország, Liechtenstein–Wales

5. csoport

Észtország–Bosznia-Hercegovina 0:2 (Džeko 32., Ibisević 66.), Belgium–Törökország 2:0(E.Mpenza 8., 84.), Örményország–Spanyolország 1:2 (Puyol 58. – öngól, ill. Fabregas 33., Mata 64. – 11-esből).

A táblázat:

1. Spanyolo. 9 9 0 0 23:3 27

2. Bosznia-H. 9 6 1 2 23:8 19

3. Töröko. 9 3 3 3 11:10 12

4. Belgium 9 3 1 5 13:18 10

5. Észtország 9 1 2 6 7:24 5

6. Örményo. 9 1 1 7 6:20 4

Az utolsó forduló: Bosznia-Hercegovina–Spanyolország, Törökország–Örményország, Észtország–Belgium.

6. csoport

Fehéroroszország–Kazahsztán 4:0 (Bordacsev 23., Kalacsev 69., 90., Kovel 86.), Ukrajna–Anglia 1:0(Nazarenko 29.).

A táblázat:

1. Anglia 9 8 0 1 31:6 24

3. Ukrajna 9 5 3 1 15:6 18

2. Horváto. 9 5 2 2 17:12 17

4. Fehéror. 9 4 1 4 19:11 13

5. Kazahszt. 9 2 0 7 10:27 6

6. Andorra 9 0 0 9 3:33 0

Az utolsó forduló: Kazahsztán–Horvátország, Andorra–Ukrajna, Anglia–Fehéroroszország.

7. csoport

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Szerbia–Románia 5:0 (1:0)

Belgrád, a Crvena zvezda stadionja, 55ezer néző. Vezette: Kostas Kapitanis (görög).

Szerbia: Stojković, Ivanović, Kolarov, Vidić (Subotić 73.), Luković (Dragutinović 46.), Krasić, Jovanović, Milijaš (Kuzmanović 64.), Stanković, Žigić, Pantelić.

Románia: Coman, Maftei, Radoi, Chivu, Rat, Apostol, Ghioane (Bucur 59.),Varga, Adrian, Mutu (Cristea 75.), Marica (Goian 60.).

Gólszerző: Žigić (37.), Pantelić (50.), Kuzmanović (78.), Jovanović (86., 93.)

Kiállítva: Chivu (84.).

A csoport többi mérkőzésein: Franciaország–Feröer szigetek (Gignac 34., 39., Gallas 53., Anelka 86., Benzema 88.), Ausztria–Litvánia 2:1 (Janko 16., Wallner 80. – 11-esből, ill. Stankevicius 66.).

A táblázat:

1. Szerbia 9 7 1 1 21:6 22

2. Franciao. 9 5 3 1 15:8 18

3. Ausztria 9 4 2 3 13:12 14

4. Litvánia 9 3 0 5 8:10 9

5. Románia 9 2 3 4 9:17 9

6. Feröer sz. 9 0 1 2 4:17 4

Az utolsó forduló: Litvánia–Szerbia, Románia–Feröer szigetek, Franciaország–Ausztria.

8. csoport

Montenegró–Grúzia 2:1 (Batak 13., Delibasics 78., ill. Dvalisvili 45.), Ciprus–Bulgária4:1 (Haralambidisz 12., 20., Konsztantinu 58., Aloneftisz 76., ill. Berbatov 45.), Írország–Olaszország 2:2 (Whelan 8., St. Ledger 87., ill. Camoranesi 26., Gilardino 90.).

A táblázat:

1. Olaszo. 9 6 3 0 15:5 21

2. Írország 9 4 5 0 12:8 17

3. Bulgária 9 2 5 2 11:11 11

4. Ciprus 9 2 3 4 12:13 9

5. Monteneg. 9 1 5 3 9:14 8

6. Grúzia 9 0 3 6 5:13 3

Az utolsó forduló: Olaszország–Ciprus, Bulgária–Grúzia, Írország–Montenegró.

9. csoport

A csoport küzdelmei – melyből Hollandia jutott tovább – már korábban befejeződtek.

Argentína a tű fokán

Argentína labdarúgó-válogatottja hihetetlen mérkőzésen 2:1-re legyőzte hazai pályán Perut a vb-selejtezők dél-amerikai zónájának utolsó előtti fordulójában, így feljött a csoport negyedik helyére. Az argentinok a debütáló Higuaín góljával szereztek vezetést, de a vendégek a 90. percben egyenlíteni tudtak. Már úgy nézett ki, hogy Maradonának újabb kínos eredménnyel kell elszámolnia, amikor Palermo a 93. percben közelről megszerezte a győztes gólt csapatának. Az utolsó körben Argentínának a biztos továbbjutáshoz legalább egy pontot kell szereznie Uruguayban.

A dél-amerikai zóna legújabb továbbjutója Chile, amely 4:2-re nyert Kolumbiában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel