Serena Williams ezen a képen talán még nőiesnek is tűnhet, de a teniszpályán látott viselkedéséről nem ez a szó jut először az ember eszébe
A klubelnökök, a gazdák úgy váltogatják az edzőket, mint az alsóneműjüket! Tavaly talán csak a Partizan nem cserélte le edzőjét menet közben… de van olyan klub, amelyik hármat is!
Ezúttal a 95. születésnapját ünneplő újvidéki klubban történő edzőcserékről beszélek. Pontosabban Marićról és Stepanovićról van szó, ugyanis kevesebb mint fél év leforgása alatt mindkettőt menesztették. Útilaput kaptak, de a klub nem akarja kifizetni a „jegyeiket”! Ha jól emlékszem, Marićtyal kiegyeztek 22ezer euróban, ez valamivel kevesbb, mint a fele annak, ami járt volna neki (legalábbis így mondják a beavatottak), de mindmáig ezt sem kapta meg… Állítólag a szövetség szabályai szerint mindaddig, míg az elbocsátott edzőt nem fizetik ki, nem ülhet a kispadra egy új edző. (És ha a csapatnak nincs licenccel rendelkező edzője, nem játszhat a legmagasabb osztályban!) Nos, nemcsak hogy ült, hanem le is esett róla az őt váltó edző, de Marić még mindig várja a pénzét. Most azzal „fenyegetik” a Vojvodinát, hogy Stepanović utóda nem ülhet a kispadra (talán sokkal jobban illene rá a „halálraítéltek karosszéke”!), ugyanis ő, egy kis tusakodás után, hihetetlen olcsón adta el magát – így ő nem akadálya az új edző-áldozat legalizálásának.
Szépeket mondani egymásról
Nem kevés gúnnyal mondom, de nagyon felemelő volt olvasni, hogy az edző és az elnök milyen szépeket mond egymásról, közben… ugye nem éppen úgy váltak el, mint ahogy mondták, vagy mégis?! Íme az érvek, hogy miért nem egészen úgy vannak a dolgok, ahogy a két úriember akarja beállítani, annak ellenére, hogy „mint jó barátok váltak el és azok is maradnak”!
Stepanović a kétéves szerződésért 240ezer eurót és prémiumokat kellett hogy kapjon. Ez volt az egyezség. Ezen felül egy autó és egy ház ingyenes használata. Nem hinném, hogy bárki is lenyelné azt a békát, hogy az edző kiegyezett 40ezer euróban és abban, hogy az autót és a házat január elsejéig használhatja! De ha mégis így lenne, akkor az elnök egy zseni, az edző pedig hatökör… Vagy talán mégsem ilyen egyszerű a dolog, hanem a két hosszú, ősz hajú ember egészen más fából van faragva, mint mi, egyszerű halandók?! Mondjuk létezik olyan „megoldás” is, mint például: az egyik fél – a fizető fél persze, hogy győztesnek látsszon – kevesebbről beszél, mint amit a valóságban kifizetett, a másik viszont, hogy zsebre tette a többletet, hajlandó vesztes lenni…maradni. És a kézszorítás után mindkét fél szépet mond egymásról… és jó barátok maradnak. De lehet, hogy minden egészen másként volt, ki tudná azt pontosan ebben a világban?
Persze ha valaki azt hiszi, hogy ez másként van például Angliában, akkor nagyon téved, mert Kevin Keegan évek után kapta meg a szerződésének egynegyedét a Newcastle klubjától. Igaz, ott nem száz-kétszázezerről, hanem milliókról volt szó, mégpedig fontokban. De a forgatókönyv ugyanaz.
Az első huligán világelső!
Nagyon fontosnak tartom, hogy mielőtt belemélyednék a dolgokba, leszögezzem, sosem voltam rasszista. Persze van olyan színes bőrű és sápadt (arcú, mondanák ifjúságom indián tartalmú regényei) bőrű, akit nem szeretek, de nem a bőre miatt! Az első komolyabb ismeretségem egy színes bőrűvel nagyszerűen sikerült, habár nagyon furcsán indultak a dolgok. Egy fiatal őslakos, ausztrál bennszülött, amikor megkérdeztem, hogy szeretne-e a St.George Budapestben futballozni, azt felelete, hogy nem! A miértre meg olyat mondott, amitől leesett az állam: „Nem bírom a fehéreket!” Egyetlen probléma volt ezzel: ott, a parkban, ahol élveztem játékukat, éppen mindenki fehér volt rajta kívül. És a nevelőszülei is… Nem nyújtanám a mesét, mint a tésztát, a gyerek nagyon gyorsan válogatott lett. Az első fekete focicsillagom pedig nem Pelé volt, hanem Benbarek, az első afrikai francia focista Európában, a mostani meg a feddhetetlen életet élő Kaká. Elejében nagyon örültem a Williams testvérek sikereinek is. De aztán idővel az ember sok olyasmit megtud róluk, meg a családról, az elvált szülőkről, amit éppen nem szeret. Jobb lett volna nem tudni. Majd a kislányok is „felnőttek”, kezdtek „viselkedni”. Ezt megboldogult édesanyám mondta így, amikor valahova mentünk: „Aztán viselkedjetek…” Azt nem is kellett hozzátenni, hogy „jól”, az hozzátartozott, azt elvárták tőlünk, az természetesnek vették, azt belénk verték! Nos, ez nem történt meg Serenával, az tuti. Mert ha igen, akkor bármennyire is fájt neki, hogy az US Open elődöntőjében Kim Clijsters – visszatérve a kétéves önnyugdíjaztatásból, időközben életet adva egy édes kis angyalkának – megverte, mégpedig jobb játékkal, nem viselkedett volna közönségesen!
Amikor drága anyám ezt mondta valakire, az a „világ vége” volt! Nekem csak az marad azután, ahogy a vonalbírót sértegette, hogy fokozzam anyám mondandóját a hasonló, de ugyanazt jelentő szavakkal: alpári, trágár, vulgáris, vagy egyszerűen paraszt volt a viselkedése. Sőt a főbíró közbelépésekor csak azt várta az ember, hogy nem a talajt veri az ütővel, hanem azt a szegény ázsiai asszonykát! Csak az égő fáklya hiányzott a kezéből, hogy „nemzeti hősünkre”, Uroš huligáncárra hasonlítson. Igaz, a díjbirkózó termetű Serena csak a labdát akarta a torkába nyomni a feleakkora nőnek… és mást is véltem látni, ha másként nem is, lelki szemeimmel.
Éppen ezért röhej volt, hogy tíz és fél ezer dollárral büntették. Lehetséges azonban, hogy valakiben felébredt valami, mondjuk az igazságosság tiprása. A napokban az hír járja, hogy a következő két Grand Slamen nem indulhat a vulgarizmus királynője. Ez azonban ebben a pillanatban nem fáj ennek az alpári nőnek, mert hosszú idő után ismét első a profi ranglistán. Innen a közcím. Innen e sportág vezetőinek a szégyene, hogy egy mocskos szájú, erőszakos, rasszista kilengésű egyed dőzsölhet a világranglista első helyén. Lehetséges, hogy ennek ellenére nyugodtan alszanak?
