Hosszas szópárbaj előzte meg a vasárnap délután rendezett manchesteri derbit, a felek már a mérkőzést megelőzően, valamikor Carlos Tévez nyári klubváltása tájékán egymásnak feszültek. A Unitednél azt hangoztatták, hogy hiába a sok pénz, Manchesternek csak egy igazán jó csapata van, s ez így is marad még nagyon sokáig. Ezzel szemben a City tagjai és szurkolói szerint a városi rivális már „érzi a vesztét”, és azért foglalkozik velük olyan sokat.
A találkozó esélyesének kétségkívül az MU számított, egyrészt a hazai pálya előnye miatt, másrészt pedig a vetélytárs tartalékos összeállításának köszönhetően – a City kezdőcsapatából hiányzott Robinho, Santa Cruz és a múlt heti ámokfutása miatt hárommeccses eltiltást kapó Adebayor is.
Ennek megfelelően a hazaiak kezdtek jobban, és ez már a második percben gólt eredményezett: Evra jobb oldali beadással tört be a 16-oson belülre, majd az alapvonalról Rooney elé tálalt, aki egy csel után 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A City nem sokkal később a semmiből egyenlített, ehhez azonban kellett a United kapusa, Foster is, aki a tizenhatos vonalánál be akarta terelni a labdát a büntetőterületen belülre, de Tévez elvette tőle a játékszert, Barryhez passzolt, a középpályás pedig a tizenhatos vonaláról a becsúszó Vidić mellett laposan a hálóba lőtt. A következő gólra a második félidő elejéig kellett várni, ekkor Giggs ívelte be balról a labdát, a hosszú oldalon Fletcher túlugrotta Barryt, és a bal alsó sarokba fejelt. Nem sokáig tartott a hazaiak öröme, Tévez passzát követően Bellamy tört be a tizenhatoson belülre, majd nagy erővel kilőtte a hosszú felső sarkot. A gól után szinte tizenegy emberrel védekezett a City, az MU pedig mindent megtett a győzelemért: Berbatov egymaga több gólt is szerezhetett volna fejjel, és Giggsnek is voltak veszélyes lövései, de Given mindent hárított. Egészen a hajráig, amikor Fletcher egy szöglet után ismét fejjel volt eredményes. Aki ekkor azt gondolta, hogy ezzel véget is ér a mérkőzés, az nagyot tévedett! Először Ferdinand hajmeresztő hibáját követően Bellamy másodszor is gólt szerzett, majd amikor már mindenki elkönyvelte, hogy pontosztással ér véget a városi rangadó – az eredetileg négypercesre tervezett hosszabbítás hatodik percében –, a csereként beállt Owen első labdaérintéséből megszerezte a győztes gólt.
A manchesteri rangadó „árnyékában” folytatta hibátlan szereplését a Chelsea, a „kékek” a Tottenhamet győzték le magabiztosan, 3:0 arányban. Simán nyert az Arsenal és a Liverpool is, előbbi a Wigant ütötte ki 4:0-ra, utóbbi pedig idegenben nyert a West Ham ellen 3:2-re.
A 6. forduló: Burnley–Sunderland 3:1, Arsenal–Wigan 4:0, Aston Villa–Portsmouth 2:0, Bolton–Stoke City 1:1, Hull City–Birmingham 0:1, West Ham–Liverpool 2:3, Manchester United–Manchester City 4:3, Wolverhampton–Fulham 2:1, Everton–Blackburn 3:0, Chelsea–Tottenham 3:0.
A táblázat:
1. Chelsea 6 6 0 0 15:3 18
2. Man. U. 6 5 0 1 15:6 15
3. Liverpool 6 4 0 2 16:9 12
4. Man. City 5 4 0 1 11:6 12
5. Aston Villa 5 4 0 1 8:3 12
6. Tottenham 6 4 0 2 12:10 12
7. Arsenal 5 3 0 2 17:8 9
8. Sunderland 6 3 0 3 9:9 9
9. Burnley 6 3 0 3 5:10 9
10. Stoke City 6 2 2 2 5:7 8
11. Birmingham 6 2 1 3 3:4 7
12. Wolverh. 6 2 1 3 5:8 7
13. Everton 5 2 0 3 7:10 6
14. Fulham 5 2 0 3 4:7 6
15. Wigan 6 2 0 4 4:12 6
16. West Ham 5 1 1 3 5:6 4
17. Bolton 5 1 1 3 6:8 4
18. Blackburn 5 1 1 3 4:8 4
19. Hull City 6 1 1 4 5:13 4
20. Portsmouth 6 0 0 6 3:12 0
A következő forduló (szeptember 26-án, 27-én és 28-án): Portsmouth–Everton, Birmingham–Bolton, Blackburn–Aston Villa, Liverpool–Hull City, Stoke City–Manchester United, Tottenham–Burnley, Wigan–Chelsea, Fulham–Arsenal, Sunderland–Wolverhampton, Manchester City–West Ham.
Jobb a régi az újnál
A címvédő Wolfsburg ahhoz a Schalkéhez látogatott a Bundesliga 6. fordulójának nyitómérkőzésén, melyet jelenleg a „farkasok” korábbi mestere, Felix Magath irányít. A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, de igazán komoly helyzetet a 38. percig nem tudtak kialakítani. Ekkor a teljesen tisztán a kapu elé érkező Grafite maradt le egy jobb oldali beadásról.
A második félidő nagy Schalke-helyzettel indult, ám Kenia kihagyta a ziccert, és ahogy az lenni szokott, ez megbosszulta magát. Az 55. percben egy gyorsan elvégzett VfL-szöglet után Riether ívelte középre a labdát, a hosszú oldalon pedig senkitől sem zavartatva érkezett Džeko, és a kapuba fejelt. A gól jót tett a mérkőzésnek, a Wolfsburgnak legalábbis mindenképpen. A vérszemet kapó „farkasok” néhány percig teljesen beszorították saját térfelére a Schalkét. A hazaiak ennek ellenére nem adták fel, és a 80. percben Höwedes révén szögletet követően egyenlítettek.
A Veltins Arenába kilátogató hazai drukkerek azonban még ki sem örülték magukat, amikor ismét vendégelőnyt mutatott az eredménykijelző: egy perccel az egyenlítést követően Džeko szép támadás végén megszerezte második gólját a mérkőzésen. Mivel a találkozón több találat már nem született, Magath régi csapata 2:1-re győzött új csapatának otthonában, van tehát még bőven tennivalója a kiváló mesternek új munkahelyén.
A lassan formába lendülő Bayern München a Nürnberget fogadta a forduló bajor rangadóján. A hazaiak már az első félidőben is irányították a mérkőzést, veszélyes helyzetet azonban ritkán tudtak kialakítani a stabilan védekező vendégek kapuja előtt. A félidőben aztán érkezett Ribéry, s mint ahogyan az már többször megesett mostanában, nem sokkal később meg is szerezte a vezetést a Bayern. Igaz, a francia középpályás nem vett részt tevékenyen a gólt eredményező akcióban, de beállásával Olić előrehúzódhatott a csatársorba, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. A Nürnberg természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, és egy szép támadás végén, negyedórával később egyenlített. A hajrában azonban érkezett Van Buyten, és fejesével eldöntötte a mérkőzést. A győzelemmel a Bayern München feljött a harmadik helyre a tabellán.
A 6. forduló: Schalke–Wolfsburg 1:2, Bayern München–Nürnberg 2:1, Borussia (M)–Hoffenheim 2:4, Frankfurt–Hamburg 1:1, Hannover–Borussia (D) 1:1, Stuttgart–Köln 0:2, Bochum–Mainz 2:3, Leverkusen–Werder Bremen 0:0, Hertha–Freiburg 0:4.
A táblázat:
1. Hamburg 6 4 2 0 16:7 14
2. Leverkusen 6 4 2 0 13:5 14
3. Bayern M. 6 3 2 1 13:6 11
4. Hoffenheim 6 3 2 1 9:4 11
5. Mainz 6 3 2 1 10:9 11
6. Frankfurt 6 2 4 0 8:5 10
7. Schalke 6 3 1 2 8:5 10
8. Werder 6 2 3 1 9:6 9
9. Wolfsburg 6 3 0 3 11:12 9
10. Borussia (M) 6 2 1 3 9:12 7
11. Freiburg 6 2 1 3 8:12 7
12. Hannover 6 1 3 2 4:4 6
13. Borussia (D) 6 1 3 2 6:12 6
14. Nürnberg 6 1 2 3 4:7 5
15. Stuttgart 6 1 2 3 6:10 5
16. Köln 6 1 1 4 5:9 4
17. Bochum 6 1 1 4 7:14 4
18. Hertha 6 1 0 5 5:12 3
A következő forduló (szeptember 25-én, 26-án és 27-én): Nürnberg–Bochum, Borussia (D)–Schalke, Frankfurt–Stuttgart, Köln–Leverkusen, Wolfsburg–Hannover, Werder Bremen–Mainz, Hamburg–Bayern München, Freiburg–Borussia (M), Hoffenheim–Hertha.
Hibátlan Juventus
Az eddig még pontot sem vesztő Juventus a nyeretlen Livornót fogadta a Serie A 4. fordulójának szombati játéknapján. Amint az várható volt, a torinóiak alaposan nekiestek „alsóházi” ellenfelüknek, s már a 8. percben megszerezték a vezetést: Camoranesi beadása után Iaquinta fejelt a kapuba. A játékrész derekán aztán megduplázták előnyüket a Zebrák, ismét Camoranesi adta a gólpasszt, ezúttal Marchisiótugratta ki, aki nem hibázta el a helyzetet. Újabb gól már nem esett, így a Juventus kétgólos győzelmével négy forduló után tizenkét ponttal a tabella élén áll.
Ha nehezen is, de ezúttal mindkét milánói csapat begyűjtötte a (kötelező) három pontot. A Milan meddő mezőnyfölényben futballozott a Bologna elleni mérkőzésének túlnyomó részében, de gólt csak a 75. percben tudott szerezni Seedorf révén. Az Inter gyorsan hátrányba került a szardíniai vendégjátékán: a Cagliari az első komolyabb lehetőség után megszerezte a vezetést, villámgyors kontra után Jeda tette középre a labdát, Maicon pedig szabálytalankodott Matrival szemben a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt a sértett lőtte a bajnok hálójába.
Az eredménytelen első félidőt követően a kék-feketék átálltak a háromcsatáros játékrendszerre Balotelli beküldésével. A váltás gyorsan eredményt hozott: előbb az 51. percben Milito kiegyenlített, majd az 55. percben ugyancsak az argentin csatár lépett meg egy labdával s szerezte meg a vezetést és (mint az utóbb kiderült) a győzelmet is csapata számára.
A 4. forduló: Napoli–Udinese 0:0, Juventus–Livorno 2:0, Milan–Bologna 1:0, Bari–Atalanta 4:1, Cagliari–Inter 1:2, Catania–Lazio 1:1, Chievo–Genoa 3:1, Parma–Palermo 1:0, Sampdoria–Siena 4:1, a Roma–Fiorentina mérkőzés lapzárta után ért véget.
A táblázat:
1. Juventus 4 4 0 0 8:1 12
2. Sampdoria 4 4 0 0 8:2 12
3. Genoa 4 3 0 1 8:5 9
4. Inter 4 2 1 1 7:2 7
5. Fiorentina 3 2 1 0 3:1 7
6. Parma 4 2 1 1 5:5 7
7. Bari 4 1 3 0 5:2 6
8. Lazio 4 2 0 2 3:4 6
9. Chievo 4 2 0 2 5:3 6
10. Udinese 4 1 2 1 7:7 5
11. Milan 4 1 2 1 2:5 5
12. Palermo 4 1 1 2 5:7 4
13. Cagliari 4 1 1 2 2:4 4
14. Napoli 4 1 1 2 5:7 4
15. Siena 4 1 0 3 5:7 3
16. Bologna 4 0 3 1 1:3 3
17. Roma 3 1 0 2 5:7 3
18. Catania 4 1 0 3 5:8 3
19. Livorno 4 0 2 2 1:5 2
20. Atalanta 4 0 0 4 0:6 0
A következő forduló (szeptember 23-án és 24-én): Atalanta–Catania, Bari–Cagliari, Bologna–Livorno, Fiorentina–Sampdoria, Inter–Napoli, Lazio–Parma, Palermo–Roma, Siena–Chievo, Udinese–Milan, Genoa–Juventus.
Egy félidőnyi remek játékkal nyert a Barca
Félelmetesen kezdett a Barcelona az Atlético Madrid ellen a Camp Nouban, az 54. másodpercben Henry kapufája jelezte: a madridiak nem sok jóra számíthatnak az este folyamán. S hogy ez mennyire igaz, alig egy perccel később már gól formájában mutatkozott meg: Busquets tökéletes passzát Ibrahimović pörgette el Roberto mellett. Az Atlético a „pokoljárás” második lépését a 16. percben tette meg, Xavi passzolt Messihez, aki átvette a labdát, leültette a kapust, majd higgadtan belőtte a ziccert. Dani Alves 30 méterről lőtt szabadrúgásgóljával már háromra nőtt a katalánok előnye. Néhány madridi helyzetet követően ismét Messi „varázsolt” egyet, s ahogy az általában lenni szokott, ez góllal járt, 4:0 volt már ekkor az eredmény. Több kihagyott helyzet után a vendégek végül csak szépítettek a félidő vége előtt, Agüero használta ki Valdés hibáját.
A második félidőre takarékra kapcsoltak a hazaiak, bár helyzeteik jobbára így is nekik akadtak. A fokozatosan „elcsendesedő” mérkőzésen egyre kevesebbet forogtak veszélyben a kapuk, a katalánok laza játszadozással tartották meg az előnyt, egészen a 84. percig, amikor Forlán kihasználta a Barca hátsó alakzatának hanyagságát. Az utolsó szó azonban Messié volt, aki a 93. percben csodálatos jobb oldali akció után lőtte ki a hosszú sarkot: a Barcelona 5:2-re győzött, és továbbra is az élen áll a tabellán.
A 3. forduló: Barcelona–Atl. Madrid 5:2, Deportivo–Espanyol 2:3, Malaga–Racing 1:2, Mallorca–Tenerife 4:0, Osasuna–Sevilla 0:2, Zaragoza–Valladolid 1:2, Almeria–Getafe 1:0, Atl. Bilbao–Villarreal 3:2, Real Madrid–Xerez 5:0, a Valencia–Sporting Gijon találkozó lapzárta után ért véget.
A táblázat:
1. R. Madrid 3 3 0 0 11:2 9
2. Barcelona 3 3 0 0 10:2 9
3. Mallorca 3 2 1 0 7:1 7
4. Valencia 2 2 0 0 6:2 6
5. Sevilla 3 2 0 1 6:3 6
6. Atl. Bilbao 2 2 0 0 4:2 6
7. Almeria 3 1 1 1 1:1 4
8. Valladolid 2 1 1 0 4:5 4
9. Racing 3 1 1 1 4:6 4
10. Malaga 3 1 0 2 4:3 3
11. Getafe 3 1 0 2 4:4 3
12. Deportivo 3 1 0 2 5:6 3
13. Sp. Gijon 2 1 0 1 1:3 3
14. Espanyol 3 1 0 2 3:6 3
15. Zaragoza 3 1 0 2 3:6 3
16. Tenerife 3 1 0 2 2:6 3
17. Villarreal 3 0 2 1 4:5 2
18. Osasuna 3 0 1 2 2:5 1
19. A.Madrid 3 0 1 2 3:9 1
20. Xerez 3 0 0 3 0:8 0
A következő forduló (szeptember 22-én, 23-án és 24-én): Sevilla–Mallorca, Racing–Barcelona, Atl. Madrid–Almeria, Valladolid–Osasuna, Villarreal–Real Madrid, Xerez–Deportivo, Tenerife–Atl. Bilbao, Getafe–Valencia, Sporting Gijon–Zaragoza.
Kiváló Bordeaux, pocsék Grenoble
A francia labdarúgó-élvonal hatodik fordulójában a bajnok Bordeaux Gouffran és Lachor góljaival 2:0-s győzelmet aratott idegenben a Boulogne fölött. A Monaco remek játékkal 3:1-re diadalmaskodott a Nice ellen, szintén idegenben. A Grenoble folytatta pocsék szereplését, ezúttal a Rennes-től kapott ki 4:0-ra hazai pályán, eddig hat meccsből hat vereség a mérlege. Hazai pályán magabiztos, 4:2-es sikert aratott a Marseille a Montpellier ellen.
Az 5. forduló: Boulogne–Bordeaux 0:2, Grenoble–Rennes 0:4, Lorient–Nancy 3:1, Nice–Monaco 1:3, Sochaux–Valenciennes 2:5, St. Etienne–Auxerre 1:1, Marseille–Montpellier 4:2, Toulouse–Le Mans 2:0, Lens–Lille 1:1, a PSG–Lyon mérkőzés lapzárta után ért véget.
A táblázat:
1. Bordeaux 6 5 1 0 14:3 16
2. Marseille 6 4 2 0 10:4 14
3. Lyon 5 4 1 0 10:3 13
4. Rennes 6 3 3 0 12:4 12
5. Monaco 6 4 0 2 8:6 12
6. Montpellier 6 3 2 1 11:7 11
7. PSG 4 3 1 0 10:4 10
8. Lorient 6 3 1 2 8:7 10
9. Toulouse 6 2 2 2 6:4 8
10. Lens 6 2 2 2 8:9 8
11. Boulogne 6 2 2 2 4:7 8
12. Nancy 6 2 1 3 10:9 7
13. Valencien.6 2 1 3 10:10 7
14. Sochaux 6 2 0 4 6:11 6
15. Lille 6 1 2 3 4:8 5
16. Auxerre 6 1 2 3 3:7 5
17. Le Mans 6 1 1 4 6:11 4
18. St-Etienne 6 1 1 4 3:8 4
19. Nice 6 1 1 4 4:13 4
20. Grenoble 6 0 0 6 2:12 0
A következő forduló (szeptember 26-án és 27-én): Auxerre–Grenoble, Lorient–PSG, Monaco–St. Etienne, Montpellier–Boulogne, Nancy–Sochaux, Valenciennes–Marseille, Lyon–Toulouse, Le Mans–Lens, Lille–Nice, Bordeaux–Rennes.
