Mérges vagyok! Dühös vagyok! Szomorú vagyok! Naiv lennék még mindig? Így 56 felé járva? Még mindig megpróbálok hinni, hisz hit nélkül sivár az élet. De ez esetben csak azt a több tízezer embert sajnálom, akik a helyszínen egy emberként álltak ki a csapat mellett és az utolsó percig biztattak, reménykedtek, a tv milliós naiv táboráról már nem is merek szólni. Teljes CSŐD!!!
Maga a hozzáállás, a csapat szerkezete. Az, hogy végig harcoltak a fiúk, még nem dicsőség és nem eredmény. Szerintem ha egy hétig játszották volna ezt a mérkőzést, a magyar csapat akkor sem rúg gólt, mert szerkezetileg is egy védekező, beszari taktika dominált. Mintha nem lenne mindegy, 9:0-ra vagy csak egyre kapunk ki??? Hogy lehet így csapatot pályára küldeni? Miért nem lehet akkor felvállalni a támadó focit, amikor csak a győzelemmel van még bármi keresnivalónk? Ha kell, három, ha kell, öt vérbeli csatárral! Gólokat kell lőni! Anélkül nem lehet nyerni. És ha ez a hozzáállás nem hozza meg az eredményt, mert az ellenfél objektíve is jobb, akármelyik poszton drága világsztárokat felvonultatva, AKKOR MI VAN? Tisztességesen megpróbáltuk, kihagytunk hat helyzetet, rúgtunk három kapufát, a kapusuk kivédte a szemünket, és ők meg közben találtak két gólt. Na és? Hát jobbak. Jobbak? Ez nem kérdés, csak egy játékosuk többet ér a foci piacán, mint az egész magyar válogatott. Csak azt nem értettem, hogy a portugálok miért játszottak ilyen félénken. Nekik sem sok marad, ha így folytatják. Kíváncsian várom a visszavágón való hozzáállást. Ennyit erről.
Fél szemem közben az US Open nyolcaddöntőjén, ahol Novak Đoković, hála istennek, veri Verdascót. Mostanság inkább a teniszt nézem. Valahogy szebb és izgalmasabb. Mérgelődtem ezen külön is, hogy a két közvetítés üti egymást, arról nem is beszélve, hogy a szerb–francia mérkőzés szintén ebben az időben zajlott. Ott megszületett a megfelelő eredmény. Bátor, támadó játékkal. Ahogy a rövidebb összefoglalóból sikerült kiszűrnöm, ez az eredmény a franciák számára hízelgő. Egy potykával egyenlíteni, az is valami, gondolhatta T.Henry, aki ezzel meggurította a francia válogatottcsúcsot, az ötvent. Csak ő rúgott ennyi gólt a gall kakasos mezben? Ez szinte hihetetlen! Hát a Kopa hol kulloghat?
Én már kötöm a fogadásokat. A 2010-es vb meglepetéscsapata a szerb válogatott lesz, mint a 1998-as franciaországi vb-n a horvát volt. Ott ha Boban elrúgja vagy megeszi a labdát – mert mindkettőre lett volna ideje –, 1:0-nál a javukra (a franciák teljesen megzavarodva), akkor akár döntőt játszhattak volna egy megroggyant brazil válogatottal, és ott már minden lehetséges lett volna… sőt! De Boban se alhat nyugodtan, míg él, ez a büntetése. Szerintem nem múlik el nap, hogy ne Thurammal álmodna. Az előző meccsen a németeket porig megalázták. Csak azért, mert nem féltek. Sem a lehetőségtől, sem önmaguktól. Mikor látom én újra a magyarokat így játszani? És most bevillan, amikor sikerült a csoportban megcsípni a második helyet, valahogyan a labda a finnek hálójába vánszorgott és lehetett pótvizsgázni. Inkább buktak volna meg egyenes ágon, mert az a mohácsi vész, ami azután kezdődött, két felvonásban, a valamikori maradék jugoszláv válogatott ellen, Pesten egy hetes, Belgrádban egy hatos… ezt nem lehet kiheverni egy emberöltő alatt sem. Ide nemzedékek váltása kell, na meg rengeteg pénz, genetikai átprogramozás, szemléletváltás a fejekben, lelkekben. A kormányváltás nem lesz elég, Viktor. Valahogyan vissza kell terelni a nyájat abba az irányba, amikor a magyarok nyilaitól rettegett az egész akkori Európa, de legalább a Puskás–Bozsik vezette éráig, hogy egy góllal mi többet rúgunk bárkinek, bárhol, bármikor. Legyen az a Wembley, vagy éppen a Népstadion.
Megérem-e én egyszer ebben a rövid életben, hogy egy magyar válogatott úgy fut ki a gyepre, hogy az ellenfelek fognak rettegni, és úgy játszani, hogy nem szégyen egy-nullra kikapni?! Persze mindenkinek lehet egy álma. Nekem Martin Luther King után szabadon pont ez az álmom. Rettegjen mindenki a magyar válogatottól. Ne csak a vízilabdában, hanem a fociban is. Addig meg szurkolok a szerbeknek, Antićnak, aki, ahogy elnézem, először rendet rakott a fejekben, a többi meg már jön magától. Ja, a bosnyákokról meg ne feledkezzünk! Megérezték, hogy ők is nagy dolgot csinálhatnak, ha rajtuk múlik, ők is ott lesznek, és akkor én nem szeretnék az ellenfelük lenni.
„Jebeš državu, koja Bosne nema!” – mondaná barátom, és igaza van.
