Keane (balról) és Scholes útja keresztezte egymást (Beta/AP)
Először lépett pályára egykori csapata ellen az új idényt kiváló formában kezdő Emmanuel Adebayor. A togói csatár új csapata, a Manchester City összes eddigi bajnokiján betalált az ellenfelek hálójába, s a kérdés az volt, hogy folytatni tudja-e remek sorozatát az Arsenal elleni rangadón is. Amint a cikk címéből kiderül, a feltett kérdésre igen a válasz, de ne szaladjunk ennyire előre…
Ami a tényeket illeti: a City Richards fejese után szerzett vezetést az Ágyúsok ellen, a labda a kapufáról Almunia hátára, onnan pedig a kapuba pattant. A második félidő derekán Van Persie egyenlített, de a City újítani tudott, és Bellamy újra a hazaiaknak szerzett vezetést, majd jött Adebayor és hozta a „szokásosat”. Phillips góljával a hajrában már hárommal vezetett a manchesteri csapat, a szépségtapaszt Rosicky gólja jelentette a londoniak számára.
Amiről pedig azóta is mindenki beszél: a togói támadó még a gólját megelőzően fejbe rúgta a földön fekvő Van Persie-t, majd a gólját követően – ráadásként – átsprintelt a City kapuja mögött szomorkodó Arsenal-táborhoz, és nem túl stílusosan előttük ünnepeltette magát, hergelte őket.
Természetesen a történetnek itt még nincs vége, a mérkőzést követően ugyanis a holland csatár szándékossággal vádolta meg Adebayort:
„Szomorú és csalódott voltam volt csapattársam, Emmanuel Adebayor agyatlan és gonosz szabálytalansága miatt” – tudatta az Arsenal hivatalos közleményében Van Persie.
Mivel az incidensről készült felvételek alapján könnyen elképzelhető, hogy igazat állít a holland játékos, az FA minden bizonnyal fegyelmi eljárást indít a togói ellen.
Az ex-Arsenal-játékos egyébként elnézést kért a meccset követően, de nem a volt csapattársától, hanem a londoni szurkolóktól.
Malouda utolsó pillanatokban lőtt góljának köszönhetően tovább menetel a Chelsea, a „kékek” öt mérkőzésből ötöt nyertek, és magabiztosan vezetik a tabellát. Hiába szerzett vezetést Defoe remek ollózásos góljával már a találkozó első percében a Tottenham a Manchester United ellen, a bajnok, Giggs szabadrúgásgólja után, magára talált és fél órát emberhátrányban (Scholes jutott a kiállítás sorsára) játszva is biztosan nyert 3:1-re.
A Liverpool Benajun mesterhármasával és Kuyt góljával kiütötte az újonc Barnleyt, az Aston Villa pedig Agbonlahor hajrában szerzett találatának köszönhetően elhozta a három pontot Birminghamből.
Az 5. forduló: Blackburn–Wolverhampton 3:1, Liverpool–Burnley 4:0, Manchester City–Arsenal 4:2, Portsmouth–Bolton 2:3, Stoke City–Chelsea 1:2, Sunderland–Hull City 4:1, Wigan–West Ham 1:0, Tottenham–Manchester United 1:3, Birmingham–Aston Villa 0:1, Fulham–Everton 2:1.
A táblázat:
1. Chelsea 5 5 0 0 12:3 15
2. Man. U. 5 4 0 1 11:3 12
3. Man. City 4 4 0 0 8:2 12
4. Tottenham 5 4 0 1 12:7 12
5. Liverpool 5 3 0 2 13:7 9
6. Aston Villa 4 3 0 1 6:3 9
7. Sunderland 5 3 0 2 8:6 9
8. Stoke City 5 2 1 2 4:6 7
9. Arsenal 4 2 0 2 13:8 6
10. Fulham 4 2 0 2 3:5 6
11. Wigan 5 2 0 3 4:8 6
12. Burnley 5 2 0 3 2:9 6
13. West Ham 4 1 1 2 3:3 4
14. Blackburn 4 1 1 2 4:5 4
15. Birmingham 5 1 1 3 2:4 4
16. Wolverh. 5 1 1 3 3:7 4
17. Hull City 5 1 1 3 5:12 4
18. Bolton 4 1 0 3 5:7 3
19. Everton 4 1 0 3 4:10 3
20. Portsmouth 5 0 0 5 3:10 0
A következő forduló (szeptember 19-én és 20-án): Burnley–Sunderland, Arsenal–Wigan, Aston Villa–Portsmouth, Bolton–Stoke City, Hull City–Birmingham, West Ham–Liverpool, Manchester United–Manchester City, Wolverhampton–Fulham, Everton–Blackburn, Chelsea–Tottenham.
Barcelonában nyert a Real
A katalán fővárosba látogatott a Real Madrid. Igaz, ezúttal még nem az ősi rivális volt az ellenfél, hanem a „kisebb” barcelonai csapat, az Espanyol. Ennek ellenére eleinte alaposan meggyűlt a bajuk a sok remek helyzetet kialakító hazaiakkal a Ronaldo nélkül kezdő fővárosiaknak, s csak Granero – Kaká remek passzából lőtt – góljának köszönhetően mehettek egygólos előnnyel pihenni a vendégek.
A folytatásban érkezett Ronaldo is, de továbbra is Kaká volt a főszereplő, aki a 77. percben ismét kihagyhatatlan helyzetbe hozta egy társát, ezúttal Gutit. Az aranylabdás klasszis bemutatott egy szép cselt az alapvonal közelében, majd középre gurított, és az érkező Guti Kameni kapujának közepébe lőtt. Ekkorra érezhetően eldőlt a találkozó, az Espanyolban láthatóan nem volt annyi erő, hogy kétgólos hátrányból felálljon. Ráadásul a hajrában a csereként beállt Ronaldo a kegyelemdöfést is megadta a hazaiaknak, ez volt a portugál első akciógólja, melyet bajnoki mérkőzésen szerzett a Real színeiben.
Egy félidőnyi jó játék is elégnek bizonyult a Barcelona számára, hogy hozza a kötelező győzelmet a Getafe ellen. A vendégek ugyanis bátor támadójátékkal lepték meg a katalán óriást, s ennek eredményeképpen az első félidőben kétszer találták el a kapufát.
Az 58. percben pályára lépett Iniesta és Messi, ezzel pedig egy csapásra minden megváltozott, a vendégek kerültek fölénybe. Mindössze nyolc perc kellett, hogy a fölény góllá érjen: a 66. percben egy bal oldali akció befejezéseként Ibrahimović középről, négy méterről a bal sarokba lőtt. Tíz perccel a vége előtt egy kontra után a svéd csatár önzetlenül balról a kapu elé emelte a labdát, Messi tisztán érkezett és hat méterről a léc alá fejelt.
A 2. forduló: Atl. Madrid–Racing 1:1, Getafe–Barcelona 0:2, Espanyol–Real Madrid 0:3, Sevilla–Zaragoza 4:1, Deportivo–Malaga 1:0, Sporting Gijon–Almeria 1:0, Tenerife–Osasuna 2:1, Villarreal–Mallorca 1:1, a Valladolid–Valencia és a Xerex–Atl. Bilbao mérkőzések lapzárta után értek véget.
A táblázat:
1. Barcelona 2 2 0 0 5:0 6
2. R. Madrid 2 2 0 0 6:2 6
3. Mallorca 2 1 1 0 3:1 4
4. Valencia 1 1 0 0 2:0 3
5. Atl. Bilbao 1 1 0 0 1:0 3
6. Malaga 2 1 0 1 3:1 3
7. Getafe 2 1 0 1 4:3 3
8. Sevilla 2 1 0 1 4:3 3
9. Deportivo 2 1 0 1 3:3 3
10. Tenerife 2 1 0 1 2:2 3
11. Zaragoza 2 1 0 1 2:4 3
12. Sp. Gijon 2 1 0 1 1:3 3
13. Villarreal 2 0 2 0 2:2 2
14. Valladolid 1 0 1 0 0:0 1
15. Osasuna 2 0 1 1 2:3 1
16. Almeria 2 0 1 1 0:1 1
17. Racing 2 0 1 1 2:5 1
18. A. Madrid 2 0 1 1 1:4 1
19. Xerez 1 0 0 1 0:2 0
20. Espanyol 2 0 0 2 0:4 0
A következő forduló (szeptember 20-án): Almeria–Getafe, Atl. Bilbao–Villarreal, Barcelona–Atl. Madrid, Deportivo–Espanyol, Malaga–Racing, Mallorca–Tenerife, Osasuna–Sevilla, Real Madrid–Xerez, Valencia–Sporting Gijon, Zaragoza–Valladolid.
Magára talált a Bayern
A Dortmund a Bayern Münchent fogadta, és bár a 10. percben Hummels révén még a sárga-feketék kerültek előnybe s a müncheni válaszra is közel fél órát kellett várni, a második félidőben alaposan feljavultak a bajorok, valósággal kiütötték ellenfelüket. Elsőként Schweinsteiger 20 méteres lövése talált utat a kapuba, majd a 65. percben Ribéry csillogtatta meg kiváló rúgótechnikáját, és szabadrúgásból 20 méterről a jobb felső sarokba csavarta a labdát. A hajrában még Müller is betalált kétszer, ezzel pedig a Bayern megszerezte második győzelmét.
A bajnok Wolfsburg odahaza bukott a Leverkusennel szemben, a Frankfurt Freiburgban győzött. Mindkét csapat őrzi veretlenségét.
Az 5. forduló: Hoffenheim–Bochum 3:0, Borussia (D)–Bayern München 1:5, Nürnberg–Borussia (M) 1:0, Mainz–Hertha 2:1, Hamburg–Stuttgart 3:1, Freiburg–Frankfurt 0:2, Wolfsburg–Leverkusen 2:3, Werder Bremen–Hannover 0:0, Köln–Schalke 1:2.
A táblázat:
1. Hamburg 5 4 1 0 15:6 13
2. Leverkusen 5 4 1 0 13:5 13
3. Schalke 5 3 1 1 7:3 10
4. Frankfurt 5 2 3 0 7:4 9
5. Bayern M. 5 2 2 1 11:5 8
6. Werder 5 2 2 1 9:6 8
7. Hoffenheim 5 2 2 1 5:2 8
8. Mainz 5 2 2 1 7:7 8
9. Borussia (M) 5 2 1 2 7:8 7
10. Wolfsburg 5 2 0 3 9:11 6
11. Hannover 5 1 2 2 3:3 5
12. Stuttgart 5 1 2 2 6:8 5
13. Nürnberg 5 1 2 2 3:5 5
14. Borussia (D) 5 1 2 2 5:11 5
15. Bochum 5 1 1 3 5:11 4
16. Freiburg 5 1 1 3 4:12 4
17. Hertha 5 1 0 4 5:8 3
18. Köln 5 0 1 4 3:9 1
A következő forduló (szeptember 18-án, 19-én és 20-án): Schalke–Wolfsburg, Bayern München–Nürnberg, Borussia (M)–Hoffenheim, Frankfurt–Hamburg, Hannover–Borussia (D), Stuttgart–Köln, Bochum–Mainz, Leverkusen–Werder Bremen, Hertha–Freiburg.
A Juventus az élen
Két héten belül másodszor nyert két góllal a római Olimpiai Stadionban a Juventus. A torinóiak két héttel ezelőtt 3:1-re győztek a Roma otthonában, és szombaton ismét a fővárosba látogatott a torinói csapat. Ezúttal a Lazio látta vendégül a Zebrákat, és az első félidőben egyik oldalon sem rezdültek meg a hálók, így 0:0-lal fordultak a felek. A második játékrészben aztán megszerezték a vezetést a vendégek, a 72. percben Marchisio jobb oldali beadása után egy védőről a Juve-mezben most debütáló Cáceres elé pattant a labda, az uruguayi védő pedig nem hibázott. A hajrában egy kontra végén Trezeguet biztosította be a torinóiak sikerét.
Az olasz első és másodosztály 2008/09-es bajnokai csaptak össze vasárnap délután Milánóban, az Inter az újonc Parmát fogadta. A vendégek remekül küzdve, egészen a 71. percig őrizték kiválóan a hálójukat, ekkor azonban jött Eto’o és megmentette csapatát a blamázstól. A hajrában aztán Milito bebiztosította az Inter győzelmét, de a nehezen begyűjtött három pont intő jel lehet a jövőt illetően a milánóiak számára.
A 3. forduló: Livorno–Milan 0:0, Lazio–Juventus 0:2, Atalanta–Sampdoria 0:1, Bologna–Chievo 0:2, Fiorentina–Cagliari 1:0, Inter–Parma 2:0, Siena–Roma 1:2, Udinese–Catania 4:2, Palermo–Bari 1:1, a Genoa–Napoli mérkőzés lapzárta után ért véget.
A táblázat:
1. Juventus 3 3 0 0 6:1 9
2. Sampdoria 3 3 0 0 6:2 9
3. Inter 3 2 1 0 7:1 7
4. Fiorentina 3 2 1 0 3:1 7
5. Genoa 2 2 0 0 4:2 6
6. Lazio 3 2 0 1 3:3 6
7. Udinese 3 1 1 1 7:7 4
8. Palermo 3 1 1 1 3:3 4
9. Parma 3 1 1 1 4:5 4
10. Milan 3 1 1 1 2:5 4
11. Napoli 2 1 0 1 4:3 3
12. Siena 3 1 0 2 5:5 3
13. Chievo 3 1 0 2 3:3 3
14. Bari 3 0 3 0 2:2 3
15. Roma 3 1 0 2 5:7 3
16. Livorno 3 0 2 1 1:3 2
17. Bologna 3 0 2 1 1:3 2
18. Cagliari 3 0 1 2 1:4 1
19. Atalanta 3 0 0 3 0:3 0
20. Catania 3 0 0 3 4:8 0
A következő forduló (szeptember 19-én és 20-án): Napoli–Udinese, Juventus–Livorno, Milan–Bologna, Bari–Atalanta, Cagliari–Inter, Catania–Lazio, Chievo–Genoa, Parma–Palermo, Sampdoria–Siena, Roma–Fiorentina.
Fej fej mellett a Bordeaux és a Lyon
A Bordeaux csapata hazai pályán 1:0-ra verte meg a Grenoble-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A sikerrel a bajnoki címvédő ismét élen áll a bajnokságban, a Grenoble pedig továbbra is utolsó. Arról, hogy a bordeaux-iak álma ne legyen gondtalan, a Lyon gondoskodott, a sokszoros bajnok Bastos góljával verte a Lorient csapatát és továbbra is tartja a lépést a címvédővel.
Az 5. forduló: Bordeaux–Grenoble 1:0, Le Mans–Marseille 1:2, Lille–Sochaux 1:0, Lyon–Lorient 1:0, Montpellier–Lens 1:0, Valenciennes–Boulogne 1:1, Nancy–Toulouse 0:0, Rennes–St-Etienne 1:0, Auxerre–Nice 2:0, a Monaco–PSG mérkőzés lapzárta után ért véget.
A táblázat:
1. Bordeaux 5 4 1 0 12:3 13
2. Lyon 5 4 1 0 10:3 13
3. Montpellier 5 3 2 0 9:3 11
4. Marseille 5 3 2 0 6:2 11
5. PSG 4 3 1 0 10:4 10
6. Rennes 5 2 3 0 8:4 9
7. Boulogne 5 2 2 1 4:5 8
8. Nancy 5 2 1 2 9:6 7
9. Lens 5 2 1 2 7:8 7
10. Lorient 5 2 1 2 5:6 7
11. Sochaux 5 2 0 3 4:6 6
12. Monaco 4 2 0 2 3:5 6
13. Toulouse 5 1 2 2 4:4 5
14. Le Mans 5 1 1 3 6:9 4
15. Valencien. 5 1 1 3 5:8 4
16. Lille 5 1 1 3 3:7 4
17. Auxerre 5 1 1 3 2:6 4
18. Nice 5 1 1 3 3:10 4
19. St-Etienne 5 1 0 4 2:7 3
20. Grenoble 5 0 0 5 2:8 0
A következő forduló (szeptember 19-én és 20-án): Boulogne–Bordeaux, Grenoble–Rennes, Lorient–Nancy, Nice–Monaco, Sochaux–Valenciennes, St-Etienne–Auxerre, Marseille–Montpellier, Toulouse–Le Mans, PSG–Lyon.
