Ha körbenézünk a fórumok világában, ha visszatekintünk a világbajnokság előtti közvélemény-kutatásokra, azt láthatjuk, hogy négy válogatottat emelnek/emeltek ki legnagyobb esélyesként: Brazília, Spanyolország, Argentína és Anglia szerepel ezen a képzeletbeli listán.
Jelen Heti Szavazásunk végeredménye részben megegyezik az általánosan tapasztalható vélekedéssel, Brazíliára szavazott a válaszadók csaknem 1/5-e (195 fő), a spanyolokra pedig a szavazók több mint 16 százaléka (160), a harmadik helyen álló nemzeti tizenegy kiléte viszont kisebb meglepetés, úgy látszik a szerbiai közvélemény kissé merész, túlságosan derűlátó véleménye erősen lecsapódik a magyarság futballszerető rétegében is. Argentínát a szerb csapat csoportellenfele, Németország is megelőzi 140 vokssal, az argentinok 124 szavazattal következnek, míg a rangsor alján Anglia és Olaszország tanyázik.
A más válaszlehetőséget külön elemeznénk, ugyanis a válaszadók egytizede úgy gondolja, hogy nem a felsoroltak közül kerül ki a világbajnok. Felmerül a kérdés, hogy melyik válogatottra gondolhattak azok, akik ezt az opciót jelölték meg. Az egyik lehetséges nemzeti csapat Hollandiáé – az egyik megjegyzéstevő például éppen Robbenéket hiányolta a listáról, de afrikai világbajnokságról lévén szó, egy fekete kontinensbeli válogatott is az esélyesek között érdemel helyet, a Didier Drogbát soraiban tudó Elefántcsontpartot a szakemberek titkos esélyesekként kezelik, így elképzelhető, hogy olvasóink is hasonlóan vélekednek. Ha végigpásztázzuk a maradék válogatottakat, elmondhatjuk, hogy közülük talán még Franciaország rendelkezik olyan megbecsüléssel, hogy egy futball iránt érdeklődő egyén mellette szavazzon.
Valóban fogas kérdés, előre egyszerűen megjósolhatatlan, hogy ki fog a vb végén aranyéremmel távozni Dél-Afrikából, és ezért szimpátiából, a mutatott játék és forma alapján mindenki választhat magának favoritot, de az mindezek után megállapítható, hogy az az általános meglátás, hogy a brazil és a spanyol csapat a legesélyesebb ezen a vébén, róluk képzelhető el, hogy világbajnokok lesznek, a Magyar Szó olvasói között is ez a vélekedés a legkiterjedtebb.
Az eddig lejátszott találkozók alapján kicsit már okosabbak lehetünk, az argentinok küzdelmes meccsen, de győzelmet ünnepeltek, az angolok a vébé előtt is hangoztatott kapusgondok miatt törhetik a fejüket a folytatáson, a szerbek pedig a tegnapi, Ghána elleni vereséggel igen nehéz helyzetbe sodorták magukat, így talán a válaszlehetőségként felkínált válogatottak közül az ő esélyeik igencsak lecsökkentek – vagy csak a reális képet mutatja az eredmény, külföldön ugyanis Szerbia nem számított esélyesnek, habár itt-ott emlegették titkos favoritként.
Ahhoz, hogy ennél okosabbakat mondjunk, meg kell várni az első csoportkör végét, utána már sokkal világosabb lesz a kép. Akkor sem fogjuk tudni, hogy ki nyeri a vébét, az viszont már kikristályosodhat, hogy ki nem. Brazília és Spanyolország esélyessége is kedden-szerdán kaphat valóságalapot.
