Mikler Roland, a Veszprém válogatott kapusa jövő nyáron visszatér a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapatához. A Tisza-parti klub honlapjának szerdai híre szerint a 34 éves hálóőr három évre szóló szerződést kötött. Mikler jelenlegi megállapodása a nyáron jár le Veszprémben.
A dunaújvárosi születésű kapus 2010 és 2014 között már játszott Szegeden – EHF-kupát nyert a gárdával –, onnan igazolt mostani csapatához, amellyel a bajnokságot háromszor, a magyar kupát négyszer, a SEHA-ligát kétszer nyerte meg, és kétszer szerepelt a Bajnokok Ligája döntőjében.
A bajnoki címvédő Szeged jelenlegi kapusai közül az idén nyáron éppen Veszprémből igazolt horvát Mirko Alilović szerződése 2021-ig szól. A Szeged honlapja szerint a 2019/2020-as szezonban Alilović, Mikler és Nagy Martin alkotja majd a csapat kapuskeretét.
Cseh Laci Zuglóba tart
Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a BVSC-Zuglóhoz igazol. A klub keddi sajtóközleménye szerint a 33 éves világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlón és trénerén kívül a 23 éves Európa-bajnoki bronzérmes Burián Katalin, illetve a 19 esztendős junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki bronzérmes Németh Nándor is a BVSC-ben folytatja pályafutását. A szerződéseket január elején írják alá. Jelenleg mindhárom úszó az Egri ÚK versenyzője.
A beszámoló emlékeztet rá, hogy a tavalyi, budapesti vizes világbajnokságon a BVSC-Zugló volt a második legeredményesebb magyar egyesület.
Baráth Kansasben
Baráth Botond az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City csapatához szerződött kedden. A Sallói Dánielt és Németh Krisztiánt is foglalkoztató klub honlapjának beszámolója szerint a Budapest Honvédtól távozó háromszoros válogatott hátvéd megállapodása a következő két idényre szól, és hosszabbítási opciót is tartalmaz.
A 26 éves Baráth 11 esztendő után hagyja el a kispestieket, mivel december 31-én lejár a szerződése. A védő a Magyar Futballakadémián nevelkedett, 2012 nyarán mutatkozott be az NB I.-ben, ahol eddig 159 mérkőzést játszott.
